A világ konkrétan agyát vesztve imádja a Pixar legújabb filmjét, ami brutális számokkal nyitott és a filmkritikusok ájuldoznak a fantasztikus koncepción, intelligens forgatókönyvön és a felnőttek számára is átérezhető morális kérdéseken. A gigantikus hype ellenére mégis nagyon fontos leszögezni: Az Agymanók (Inside Out) talán az első olyan Pixar-mese, amit már nem gyerekeknek készítettek. És ez nem feltétlenül dicséret.

A Pixar ugyebár azért számít ma igazán prémium névnek, mert sikerült nekik az, ami tényleg csak a legjobbaknak, vagyis olyan filmeket gyártani, amit egyszerre tud felnőtt és gyerek is élvezni. A Wall-E vagy az Up! tökéletes példa erre, és pontosan ebbe a sorba illik bele a mostani Agymanók is.

A történet egy Riley nevű kislányt kísér végig, akinek új városba kell költöznie a szüleivel és ez elképesztően megviseli őt. Közben Rileyt egy másik szempontból is végigkíséri a film, méghozzá az érzelmein keresztül, amik ebben a mesében külön karaktereket alkotnak a fejében. Vagyis az Agymanók voltaképpen egy hatalmas metafilm, ami párhuzamosan mutatja be ugyanazt a történetet két különböző szemszögből úgy, hogy ezek egymásra is hatással vannak. A hatéves énem valószínűleg már itt elvesztette volna a fonalat.

Van egy óriási problémám a filmmel, ami miatt képtelen vagyok beállni a mindenhol áradozó filmkritikusok táborába.

Ezt a filmet egy 6-8 éves gyerek egyszerűen nem érti.

És itt most nem arról van szó, hogy nem esik le nekik valamelyik kikacsintós felnőttpoén, hanem úgy magát az egész jelenséget, hogy beül a szülőkkel moziba, amiben mindenféle színes figurák pofáznak egy kislány fejében, akinek az a legnagyobb problémája, hogy új városba kell költözni a családjával. A lány állandóan szomorú, a fejében szövegelő kis színes lényeket pedig nem tudja hová tenni egy gyerek.

Hegyeshalmi kollégával beszélgettünk arról, hogy a Pixar eddigi filmjeit egész szépen le lehet írni egy szimpla felsorolással:

• kiderül, hogy a játékoknak is vannak érzéseik
• kiderül, hogy a rovaroknak is vannak érzéseik
• kiderül, hogy a szörnyeknek, halaknak, autóknak, morcos öreg bácsiknak is vannak érzéseik
• és most kiderült, hogy

Szó sincs arról, hogy az Agymanók rossz lenne, sőt, igazából itt a remek alkalom, hogy végre a cikk szerzője írja le előbb azt, amit kommentekben szoktak.

Ha az Index lehúzza, akkor tuti jó film!

Tényleg az, legalábbis erről árulkodik, hogy a Metacriticen a film 93%-on áll, és a létező összes számottevő filmes oldal odáig meg vissza van a filmtől. Még jó, hiszen ezt pont nekik csinálták. Azoknak a felnőtteknek, akik elmennek a moziba a gyerekkel, ledöbbennek, hogy ez a film mennyire nekik szól, csak közben azt nem veszik észre, hogy a kölök 40 perce meg se nyikkant. Az Agymanók bőven az a film, amit majd érdemes inkább otthon megnézni a gyerekekkel, ahol van lehetőség elmagyarázni, hogy mik azok az érzelmek, mik azok az emlékek, és ezek hogyan kerülnek bele egy olyan mesébe, amiben egy kislány fejében irodai poénokat daráló színes lények mindenféle világokba utaznak, hogy a főszereplő ne legyen már állandóan olyan letört.

Valószínűleg nem túl gyakori, hogy egy jó filmnek az legyen a legnagyobb baja, hogy már annyira jó, hogy egy bizonyos réteget nemes egyszerűséggel elidegenít a produkciótól. A film megnézése után direkt feltúrtam a netet, hogy olyan szülők meglátásait olvassam, akik gyerekkel mentek megnézni. Az esetek nagy részében egy pillanatig sem mosolygó, pityergő, a film közepén nemes egyszerűséggel lelépő gyerekeket említenek, miközben a felnőtt nézők minden idők legjobb Pixar-filmjeként emlegetik már most.

Szóval ember legyen a talpán, aki képes egyértelműen megállapítani, hogy az Agymanók egy mestermű. Az tényleg bravúr, hogy egy szimpla gyerekmesével képesek előrántani minden felnőttből a legmélyebb érzéseket és megtanítani arra, hogy igenis tök oké szomorúnak lenni. Viszont egy kisgyereknek nem biztos, hogy erre van még szüksége, és amikor színes, idióta figurák helyzetkomikumán szeret nevetni, akkor egy folyamatosan lehorgasztott fejjel mászkáló lány látványa elkezdheti kifejetetten nyomasztani.

Ettől függetlenül az Agymanók valószínűleg már most Pixar-klasszikus, amit sokan fognak elővenni szomorúbb napjaikon. Viszont hiába áradoznak róla mindenhol, egy nagyon fontos dolgot most nem sikerült végigvinnie: ugyanannyira szólni a gyerekekhez, mint a felnőttekhez.