A héten kerül a mozikba a Meleg férfiak, hideg diktatúrák című film, aminek rendezője, Takács Mária már készített egy dokumentumfilmet melegekről, pontosabban leszbikus nőkről. A 2009-es Eltitkolt évek-ben tizenegy 45 és 70 év közötti nő beszélt arról, milyen volt a Kádár-korszakban leszbikusnak lenni Magyarországon. Ez a film tetszett meg a Meleg Férfiak, Hideg Diktatúrák főszereplőinek, ők keresték meg a rendezőt, hogy készítse el a film férfi párját is. A filmben öt, ötvenen túli férfi, Nádasdy Ádám, Pálfi Balázs, Láner László, Takács Bence , valamint Mocsonaki László, a Budapest Pride szervezője meséli el történetét. Így jött létre a rendezőnő most moziba kerülő új dokumentumfilmje.

Ez egy fontos film. Nemcsak nyíltan beszél olyan témákról, amikről sokszor még nem nyíltan sem beszélünk, de emellett bevezeti a nézőt a Kádár-kor működésébe, ahol a melegnek bujkálva, önmagukat megtagadva kellett élniük, tartva az állandó besúgóktól. Bár Magyarországon 1962-től nem büntethető a homoszexualitás, ettől függetlenül a melegek sohasem érezhették magukat biztonságban.

Ezért is jó a rendezőnő koncepciója, miszerint az idősebb férfiakat már az új rendszerben felnőtt, meleg férfiakkal állítja szembe. Szemléletmódjuk ugyanis nagyon eltérő. Ahogyan Nádasdy Ádám, a film egyik szereplője hangsúlyozta, ő nem fogja kimondani azt, hogy semmi nem változott, mert nagy a különbség.

Óriási különbség van, a sötét rabságból a világos szabadságba érkeztünk.

- mondja. A fiatalabb generáció azonban nem így érzékeli.

A szereplők mind zseniálisak, önazonos, sikeres, jó humorú férfiak, akik őszintén beszélnek arról, milyen volt fokozatosan beavatni a környezetüket abba, hogy melegek. Hogy milyen volt elviselni, hogy a testvérük évekig nem beszél velük, és hogy milyen volt saját maguk számára is bevallani melegségüket. Hiszen senki nem úgy születik, hogy érti ezt. Hogy milyen nagy döntés volt egy diktatúrában először bevállalni, hogy bemennek egy nyíltan meleg szórakozóhelyre, és milyen, amikor először nyíltan rájuk kiáltják, hogy

hát már te is buzi vagy?

Érdemes megnézni a filmet azoknak is, akik nem értik, miért érzi valaki szükségét annak, hogy nyíltan vállalja melegségét. Talán megértik végre, hogy senki sem szeretne hazugságban élni, senki sem szereti, ha semmilyen élményét nem oszthatja meg másokkal pusztán azért, mert nem egy nővel, hanem egy férfivel nyaralt. És ahogyan Pálfi Balázs rádiós műsorvezető elmondta: elege volt abból, hogy állandóan menekülnie kellett. Hogy városról-városról járt, mert előbb-utóbb mindenkinek szemet szúrt, hogy nincsenek női, és nem randizik, és az emberek ezt persze ki is beszélik a háta mögött. Annál már sokkal jobb, ha ezt nyíltan, előtte teszik.

A film témáját tekintve leginkább azt elemzi, hogyan működött egy kifejezetten aktív meleg-élet a fővárosban a Kádár-korszar alatt is, bár ezen a téren nincs benne sok újdonság. Bár Takács Mária kifejezetten a fiatalabb korosztálynak készítette a filmjét, nekik nyilván teljesen új a filmben bemutatott világ. Talán kicsit túlságosan sok a filmben a szexuális utalás, a fürdők világának, és a jugoszláv turistastrandok csalitosának fölemlegetése, bár ez nyilván hozzátartozik a tabudöntögetéshez. A film szereplői egyébként évtizedek óta élnek stabil párkapcsolatban, többek közülük a bejegyzett éllettársi kapcsolat lehetőségével is éltek, - ha már házasságra nincs lehetőségük.

Ami még nagy szerepet kap a filmben, az a jelenlegi kormány kritikája, ami egyébként érthető, főleg annak fényében, hogy a filmre egy fillér magyar pénzt sem kaptak. Takács Mária szerint a Médiatanács is nagyon csúnyán elhajtotta őket. A film szereplőivel azonban nem sikerült kimondatni azt, hogy félnek. Mert nem félnek, jól érzik magukat, békében önmagukkal. És ezt jó látni. 

A Meleg férfiak, hideg diktatúrák nem csak fontos téma, de érdekes is. Ráadásul a rendezőnőnek úgymond ölébe pottyantak a szereplők, akik mindenki elé kiállva vállalják, vállalták eddig is, hogy melegek, és szívesen, nyíltan beszélnek is róla. Azt gondolhatnánk,  hogy ebből csak tökéletes film lehet, de az eredmény mégsem lett hibátlan.

Egyrészt vannak benne sajnos rendkívül rosszul felvett jelenetek. Fehér háttér előtt, vágóképek nélkül beszéltetni a szereplőket, az csak az egyik hiba. Ráfért volna a filmre egy profi szerkesztő, aki gatyába rázza, összerakja a sokszor teljesen szétfolyó beszélgetéseket. És hát a film vizuális világa is hagy maga után kívánnivalót. Ettől függetlenül fontos, hogy támogatás nélkül, közel négy év alatt egyáltalán elkészülhetett ez a film, hiszen a helyzet pont az ilyen filmektől fog megváltozni. És éppen ezért lett volna fontos, hogy a Meleg férfiak, hideg diktatúrák igazán jó film legyen. Így csak a fontos jelző maradt, még ha itthon ez is hatalmas előrelépésnek számít.