Index Vakbarát Hírportál

Kidobják Disneylandből Bill Cosby szobrát

2015.07.08. 10:38

A Disney vezetősége úgy döntött, eltávolíttatják a floridai Walt Disney World Resort vidámparkból Bill Cosby bronzszobrát, mivel egyre nagyobb az erőszakolási ügybe keveredett színész körüli botrány.

A Cosby-szobor természetesen még jóval az ügy kirobbanása előtt eltt felállítva az orlandói témaparkban, az Academy of Television Arts and Sciences Hall of Fame Plaza előtt.

Ahogy azt korábban mi is megírtuk, 2014-ben 16 nő, köztük a tévésztár Janice Dickinson vádolta meg nemi erőszakkal az akkor 77 éves Bill Cosbyt, Amerika egyik legnépszerűbb, köztiszteletben álló komikusát. Az áldozatok évtizedekig hallgattak, elmondásuk szerint azért, mert úgy érezték, hogy Cosbyval szemben semmi esélyük nem lenne. Eleinte úgy tűnt, hogy ez igaz is: az első ügy tíz éve pattant ki, és semmit sem ártott Cosby karrierjének.

Janice Dickinson egykori szupermodell egy tavalyi tévéműsorban szinte szóról szóra arról számolt be, amiről Cosby többi, többnyire névtelenséget kérő áldozata a médiában: a '80 években történt, amikor a legtöbb eset: Cosby felajánlotta a segítségét, hogy tanácsokat ad majd, hogyan építse fel modellkarrierje után az énekesnőit is. Vacsorázni mentek, ahol Cosby egy tablettát adott a nőnek, amiről azt állította, hogy fájdalomcsillapító.

Janice Dickinson a szertől elvesztette az eszméletét, és csak másnap tért magához: meztelenül ébredt egy szállodai szobában, és ondót talált a lába között. Az egykori szupermodell már 2002-ben szerette volna nyilvánosság elé tárni, hogy Bill Cosby megerőszakolt, és az önéletrajzi könyvében is meg akarta írni, ám mivel Cosby ügyvédei perrel fenyegették meg a könyvkiadót, ott végül úgy döntöttek, hogy ez a rész kikerül a memoárból. (via AV Club & The Wrap)