Az utóbbi években mintha elmozdult volna a holtpontról a magyar filmgyártás, volt itt óriási cannes-i diadal és több váratlan közönségsiker egymás után. Ezek a kis apró, hazai mezőnyben tett lépések nagyon sokat számítanak hosszú távon nemzetközileg is, hiszen az amerikai filmgyártás az elmúlt években kezd egyre jobban ráállni az importra, azaz a legjobb tévés és filmes koponyákat egyszerűen beszippantja a saját gépezetébe.

Ennek az importnak pedig a brit mellett két skandináv ország, Dánia és a Svédország lett a központja. Megpróbáltuk összeszedni azokat a még nem szupersztár, de már bizonyított skandináv színészeket és rendezőket, akik szép lassan bizony elveszik az amerikaiak munkáját.

A dán és svéd színészek amerikai jelenléte egyre szembetűnőbb, pedig már korábban is lehetett ezt a trendet észlelni.  Jó, Ingmar Bergmann, Greta Garbo és Max von Sydow évtizedekkel korábban megmutatta, mit tud a svéd filmművészet, és azóta még feltűnt egy-egy jobb (Stellan Skarsgård) meg egy-egy kevésbé jó (Dolph Lundgren) figura, de ekkora dömping sohasem volt, főleg nem dánokból, mint most.

A skandináv filmipar egyre erőteljesebb jelenlétével kapcsolatban a magyarországi Skandináv Ház egyik munkatársát, Majsa Barbarát kérdeztük, aki részletesen leírta, hogy miért működik annyira jól az északi modell.

A svéd, a dán és a norvég filmkészítést is államilag támogatják, vagyis ebben nincs akkora eltérés a magyarhoz képest. Ezt a feladatok az adott ország filmintézete látja el, akik oroszlánrészt vállalnak a finanszírozásban, ezért az sem ritka, hogy a film főcímében mindhárom ország filmintézete feltűnik. Majsa hozzátette, hogy természetesen az államtól független producerek is dolgoznak filmeken.

A támogatásokra itt is pályázni kell, de erre regionálisan is van lehetőség, hiszen több tartomány filmmel vagy kultúrával foglalkozó részlegének ez is hozzátartozik a portfóliójához. A svéd állam kiemelt figyelmet fordít a fiatal filmesekre és a regionális fesztiválokra. Két év múlva pedig életbe lép egy új, a svéd filmek minőségének javítását megcélzó filmpolitika, ami ellen több rendező is tiltakozik.

Minden az oktatásnál kezdődik

Nálunk rendes egyetemi filmes képzés mindössze egy helyen, a Színház- és Filmművészeti Egyetemen van, illetve a Budapesti Kommunikációs Főiskolán is lehet filmmel kapcsolatos dolgokat tanulni. Ezzel szemben az északi országokban minimum három-négy hasonló intézmény létezik, amik technikailag természetesen jól felszereltek, a végzett diákok pedig később szabadúszóként, projektalapon dolgozva kerülnek be a helyi filmiparba.

Ahonnan az utóbbi időben sikerült több rendezőnek is megvetnie a lábát Amerikában. Elég csak Nicolas Winding Refn nevét említeni, akinek a 2011-es Drive-val sikerült kultklasszikust készítenie, azóta pedig nem nagyon mozdul ki az Egyesült Államokból, de említhetnénk Nikolaj Arcelt is, akire több skandináv nagyjátékfilm után az évek óta lebegtetett A Setét Torony-adaptációt bízták, mint az első amerikai rendezése. A Setét Torony Stephen King egyik mesterműve, és legalább öt-hat éve fejlesztgetik, de csak nemrég jelentették be sokak megdöbbenésére, hogy a tengerentúlon ismeretlennek számító Arcel rendezi. És akkor ott van még Tomas Alfredson a Suszter, szabó, baka, kémmel, és Lars Von Triert sem kell már bemutatni senkinek.

A rendezőknél még keresettebbek a színészek. Legyen szó sorozatokról vagy filmekről, egyre több északi arc tűnik fel fontosabb szerepekben: Mads Mikkelsen a Hannibál címszereplőjeként, Aleksandar Skarsgård, a True Blood bugyinedvesítő vámpírja vagy Nikolaj Coster-Waldau, a Trónok harca Jaime Lannisterje. És akkor még nem is beszéltünk a nagyjátékfilmekben felbukkanó színészekről, mint Alicia Vikander, aki az Egy veszedelmes viszony után az Ex Machinában tűnt fel, és később az új Guy Ritchie-filmben, valamint a következő Bourne-moziban is szerepel. Vagy ott van Noomi Rapace, aki A tetovált lány sikerén haladva játszott a Sherlock Holmesban, a Prometheusban, és még további öt amerikai produkcióban érdekelt a jövőben. 

Mads Mikkelsen

A dán filmgyártás egyik legnagyobb sikerének tartják Mikkelsen amerikai karrierjét, nem hiába. Még Nicolas Winding Refn Elátkozott városában tűnt fel mint drogdíler, majd szép lassan megkerülhetetlen lett Dániában, elég csak megemlíteni az Ádám almáit vagy a Zöld henteseket, de nemzetközi szintén először Jerry Bruckheimer Artúr királyában tudott dobbantani. Pontosabban csak volna, de ezt egy rakás gyenge akciófilm vagy fantasy követte (A titánok harca, A három testőr, Valhalla) – igaz, azért egy James Bond csak becsúszott. Végül egy dán film, Nicolaj Arcel Egy veszedelmes viszonya tette vissza a pályára, sőt, vele együtt Alicia Vikandert is feltette a nemzetközi filmtérképre. Mielőtt Mikkelsen ismét belekerült volna egy rosszabb spirálba, több közepes film után sokakat meglepve megkapta a fiatal Hannibal Lecter történetét feldolgozó tévésorozat főszerepét, ami neki köszönhetően vált pillanatok alatt kultikussá, és emlegetik a 2010-es évek legjobbjai között a szériát.

Alicia Vikander

Mikkelsen mellett Vikandert is kiszúrták az Egy veszedelmes viszonyban, majd a svéd színésznő évekig stabilan szállította a kritikuskedvenc filmekben az alakításait, ezek közül pedig Az ifjúság végrendelete emelkedik ki, ahol főszerepet játszott. Kisebb brit és amerikai filmek után mindenki nagyon várta, hogy mire lesz képes az Ex Machina androidjával, és Alex Garland első rendezése többek között pont Vikander lenyűgöző játéka miatt lett annyira jó. Ezzel a színésznő eggyel közelebb került a nagy áttöréshez, benne lesz az új Guy Ritchie-filmben, illetve a következő Bourne-ben. Érdekes egybeesés, hogy Vikander és Mikkelsen is profi táncosnak készültek, voltak a balettben, de végül mindketten a színészkedés mellett döntöttek.

Alexander Skarsgård

A Skarsgård família voltaképpen a svédek Baldwinjai, hiszen Stellan és fia, Alexander mellett Gustaf, Bill és Valter is színészkedik. A testvérek közül természetesen Alexander a legismertebb, köszönhetően az HBO True Bloodjában alakított Eric szerepének. A True Blood miatt vált a tipikus északi kinézetű (rikító szőke haj, kék szemek, sápadt fehér bőrszín) Skarsgård szexszimbólummá, és nyerte el a sorozat nézőinek szimpátiáját a hagyományos értelemben vett főszereplővel szemben. Pedig egy ideig úgy tűnt, hogy nem követi apja nyomdokait, mert egy butácska svéd családi filmnek köszönhetően 13 éves korától kezdve bárhol felismerték Svédországban, ezért hét évre visszavonult. Végül egy sikertelen egyetemi kör után döntött úgy, hogy megpróbálkozik újra a dologgal. Egy amerikai nyaralás után szerepet kapott a Zoolanderben, hogy aztán nyolc évig tartson eljutnia különböző svéd filmeken keresztül az HBO Generation Killjéig. Az iraki háborút feldolgozó minisorozat megnyitotta az HBO ajtaját Skarsgård előtt, a True Bloodban pár epizód alatt meghódította a nézőket. Ezt a szintet azóta sem tudja átlépni, olyan katasztrofális hollywoodi produkciókba keveredett bele, mint a Puss vagy az iszonyatos Csatahajó, de abban sem vagyunk biztosak, hogy a 2016-os Tarzan-reboot címszereplőjeként sikerülne neki. Mondjuk, ameddig mutogatnia kell ruha nélkül a tökéletes alakját, addig túl nagy baj nem érheti. Amúgy az megvan, hogy Skarsgård alakította Lady Gaga pasiját a Paparazziban?

Noomi Rapace

Kezdjük a legfontosabbal: noumi rápássz. Így kell ejteni a svéd színésznő nevét, akit leginkább az Alien-filmek előzményének számító Prometheusból lehet felismerni. Rapace játszott izlandi, svéd és dán filmben is, végül A tetovált lány adaptációja hozta meg számára azt az ismertséget, amit hamar két blockbuster, a Sherlock Holmes és a Prometheus követett. Úgy tűnik, ennyi elég is volt neki a nagy költségvetésből, köszöni szépen, és maradna a thrillereknél. A Prometheust leszámítva Rapace szinte kizárólag krimikben és thrillerekben szerepelt, és ez az Alien-saga folytatásán kívül 2016-ig még biztosan így lesz. Viszont annyival menőbb Skarsgårdnál, hogy Lady Gaga helyett egy két évvel ezelőtti Rolling Stones-klipben szerepelt.

Nikolaj Coster-Waldau 

A skandináv színészek pont jókor voltak jó időben, hiszen sokan akkor jutottak izgalmas tévésorozat-szerepekhez, amikor még nem volt akkora trend tévéből a mozivászonra kerülni. Ez nagyon rövid idő alatt megváltozott, és a hollywoodi stúdiók ma már kiemelt figyelmet fordítanak a tévésorozatokra, ahol kevésbé ismert, olcsóbb, de már bejáratott arcokat tudnak halászni egy-egy nagyobb projekthez. Valószínűleg ez a sors vár Nikolaj Coster-Waldaura is, aki a Trónok harcában a saját ikertestvérével szexelő, királyölő Jaime Lannistert alakítja, méghozzá kiemelkedően jól. Pedig a 44 éves Coster-Waldau nem ma kezdte, már 1994-ben feltűnt az Éjféli játszmában, de csak 2001-ben jött össze egy haverral a padláson felvett castingvideónak köszönhetően az első amerikai munka, méghozzá A sólyom végveszélyben. Innentől kezdve Coster-Waldau oda-vissza ingázott Dánia és az Egyesült Államok között, hol kisebb filmekben, hol kevésbé ismert tévésorozatokban játszott. Végül a Trónok harca robbantotta be a karrierjét olyannyira, hogy 2016-ban – Gerard Butler és Chadwick Boseman társaságában – főszereplő lesz Alex Proyas egyiptomi mitológiával foglalkozó filmjében. 

A nyelv nem akadály

A skandináv színészeknek az az egyik nagy előnyük, hogy megjelenésre bármilyen fehér emberre szabott karaktert rájuk lehet bízni, legyen szó amerikai figuráról, európai karakterről vagy akár kelet-európai/posztszovjet országból származó szereplőről. Mivel általában a skandináv színészek nemzetközi angolt beszélnek, azt is sokszor akcentus nélkül, így sokkal több szerepre alkalmasak, mint mondjuk egy amerikai színész, akire ha nem valamilyen angolszász karaktert osztanak, akkor sokkal nehezebb dolga van hiteles akcentust imitálni.

Majsa Barbara elmondta, hogy az egyetemeken nincs külön angol nyelvű színészképzés, sőt, alapelvárás a dán vagy svéd nyelvtudás. Egyszerűen arról van szó, hogy a skandináv országokban óriási hangsúlyt fektetnek a nyelvoktatásra, aminek köszönhetően már 14 évesen jól beszélnek a svédek, dánok és norvégok angolul, elég megnézni a Mi vagyunk a legjobbak! c. film fiatal szereplőit.

Persze a svéd filmipar amerikai jelenléte nem új keletű, azt azonban Majsa is elismeri, hogy a nagy hollywoodi remake-mánia sokat segít a színészeknek. Elég csak arra gondolni, hogy Noomi Rapace is A tetovált lányban tűnt fel, és Alicia Vikander és Mads Mikkelsen is egy sikeres dán film (Egy veszedelmes viszony) után keltette fel az amerikai filmesek figyelmét.

A skandináv művészet még mindig nagyon trendi

Persze az egy nagy kérdés, hogy a dán, svéd, esetleg a norvég filmgyártás hogyan profitál abból, hogy a legjobb színészei és rendezői a megsokasodó amerikai munkák miatt egyre kevesebbet tudnak dolgozni otthon. Majsa szerint a színészek korábbi filmjeinek kifejezetten jót tesz a hollywoodi szereplés, de egyébként az északi életérzés és művészet már elég régóta kifejezetten menőnek számít.

Skandinávia egy ideje nagyon trendi, nemcsak a filmeket, de az életmódot, a dizájnt, a zenét és az irodalmat (krimik) tekintve is. Ez minden bizonnyal még jó pár évig így is marad, hiszen maguk az országok is erősen dolgoznak ezen. A nordic noir mára már közismert fogalom.