Index Vakbarát Hírportál

Embert ölök és eszek, mégis lehet szeretni

HAN-S3 MadsMikkelsen PM-0096 RT Final
2015.08.19. 19:50

Mads Mikkelsen az egyetlen, akivel a Hannibal harmadik évadának forgatásán interjúzunk, és még előtte személyesen bemutatkozik és kezet fog minden egyes újságíróval. Az idén 50 éves dán színész az életben egyáltalán nem olyan, mint azok a szerepek, amikkel befutott, nem olyan, mint Tonny az Elátkozott város első és második részében, nem olyan, mint a Bond-gonosz Le Chiffre a Casino Royale-ban és végképp nem olyan, mint a címszereplő kannibál az NBC idén véget érő sorozatában. De mindegyiket félelmetesen jól tudta eljátszani, ami főleg az utóbbi esetében volt nagy szó, mert mégis csak Anthony Hopkins és Brian Cox cipőjét kellett felhúznia. 

Mikkelsen Hannibal Lecterje hasonlít is az előző változatokra és nem is, de a három évad után már mindenki elfelejtette, hogy kihez is kellene őt mérni, Bryan Fuller sorozata megszülte az egyedi kannibál sorozatgyilkost, akit már nem is tudnánk máshogy elképzelni. Többek között ezekről beszélgettünk Torontóban egy kerekasztalos interjún a dán színésszel. Sajnos még azelőtt, hogy rákérdezhettünk volna arra, hogy mit szól ahhoz, hogy a harmadik évaddal vége a sorozatnak, illetve hogyan került a Star Wars: Rogue One-ba.

Három éve nehéz volt rábólintani erre a szerepre?

Nagyon. Nem titok, hogy micsoda emberek nyomában kellett járnom. De azt is tudtuk, hogy valami egészen mást fogunk mi művelni a szereppel. És még azzal is tisztában voltunk, hogy néhányan a pokolra fognak küldeni miatta, másoknak viszont tetszeni fog. Szerintem sikerült bebizonyítanunk, hogy jogunk van azt tenni, amit csinálunk. Kellett egy kis idő, hogy a kritikusok is rákapjanak, de sokan megadták magukat, és erre nagyon büszkék vagyunk.

Akkor megkönnyebbült?

Persze. Hinni és bízni kell abban, amit mi csinálunk, de azért jó érzés, ha másokat is meg tudunk győzni erről.

Gyorstalpaló a Hannibalból

Bryan Fuller (Halottnak a csók) sorozata olyan, mintha összekutyulnának minden elemet Thomas Harris könyveiből (A vörös sárkány, A bárányok hallgatnak, Hannibal), aztán új köntösben tálalnák őket, miközben az alapja megmaradt. Van egy gyötrődő FBI-ügynök, Will Graham, aki sorozatgyilkosok elkapására specializálódik (Hugh Dancy játssza), ő az első évadban összetalálkozik a pszichológus Dr. Hannibal Lecterrel (Mads Mikkelsen), akiről nem sokkal később kiderül, hogy egy ördögi manipulátor, és nem mellesleg egy csúcsgasztronómiai kannibál. Mármint ez azoknak derül ki, akik nem ismerik a könyveket vagy az előző filmeket. Két évadon keresztül kerülgetik egymást és kölcsönösen cicáznak egymással, míg a második évad záróepizódjában Hannibal gyomronszúrja Willt és elmenekül. Nem ő az egyetlen áldozat, ugyanúgy súlyos sérüléseket okoz Will főnökének (Laurence Fishburne) és pszichológus kollégájának is (Caroline Dhavernas). Itt kezdődik a harmadik évad.

Már három éve játssza Hannibalt, tud valamit mondani erről a sötét karakterről, ami segíthet megérteni őt?

Hannibal egy hihetetlenül komplex figura. A legtöbb filmben és sorozatban mindig érzi az ember, hogy vannak határok, amiket a karaktere nem lépne át, ilyenkor odalép az íróhoz vagy a rendezőhöz, és megbeszéli ezt vele, hogy szerinte ezt meg ezt nem csinálná ez az ember. Hannibal esetében nincsen ilyen. Ő mindent megtehet. Egyszerre ember, és valami, ami túlmutat az emberségen.

Egyébként meg azon kívül, hogy embereket öl és eszik, tulajdonképpen egészen szerethető! Mármint arra gondolok, hogy ő azt teszi, amit mi mind szeretnénk az életünkkel: minden egyes pillanatát élvezi. Egy másodpercet sem akar eltékozolni. Szerinte nincs idő rossz borra vagy unalmas emberekre, mindennek száz százalékosnak kell lennie. Ebből azért tanulhatna mindenki, ha nem foglalkozunk a sorozatgyilkolással.

A felkéréskor olvasta az alapul szolgáló könyveket?

Igen olvastam, de a filmeket csak pár rész forgatása után néztem meg, mert kíváncsi voltam, hogy fel lehet-e használni belőle valamit. Nem nagyon lehetett, mert a filmekben Hannibal főleg börtönben van, mi meg akkor még nem tartottunk ott.

Mi változott meg a harmadik évadra a sorozatban?

Az, hogy szabadlábon vagyok. Mindenki tudja, hogy ki vagyok, menekülnöm kell, amitől kicsit más lesz a sorozat energiája. Hannibal elmenekül Európába, de ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy bujkál. Sőt, igazából eléggé szem előtt van. Teljesen más a ritmus, sokkal több az apró, intim beszélgetés ebben az évadban, viszont Hannibal emellett többet megy az emberek közé, és kicsit felszabadultabb.

Hogyan változik meg Will és Hannibal viszonya az új részekben?

Az igazat megvallva, a viszonyunk a második évad végén megkapta a végső lezárást. Szóval onnan továbblépni egy elég nagy kihívás volt. Odáig még rendben van, hogy megpróbálnak megtalálni, de Will esetében minden kettős, nem igaz? Elsősorban ő egy rendőr, de közben meg lenyűgözi az ember, akit üldöz. Sőt, ez az érzés közös. Erre elég sokat rájátszunk, enélkül elég unalmas lenne.

Mit jelent Will Hannibal számára?

Mindent. Ő a legfontosabb ember, akivel valaha találkozott, talán a testvérét kivéve. Mondhatni, hogy szerelmes Willbe, sőt, teljesen a megszállottja, nagy lehetőségeket és nagy szépséget lát benne. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne ölné meg.

A harmadik évad reklámfotóiban Hannibal egy bőrdzsekiben, egy motoron pózol. Milyen érzés volt így öltözni?

Hát, volt már rajtam korábban is bőrdzseki!

De Hannibalt még így nem láthattuk.

Ez egy kicsit vicces, mert azt próbáljuk elhitetni, hogy az egész évad ilyen lesz, pedig csak egy rövid fázisban hord ilyen ruhát. Hannibal úgy rejtőzködik, hogy más emberek személyiségét veszi fel, és abban a fázisban is csak egy másik embernek tetteti magát. De vicces volt egyébként, a forgatáson voltak olyanok, akik nem értették mi történik, mert nem ehhez a Hannibalhoz szoktak.

Színészként mennyire izgalmas Hannibal különböző arcait eljátszani?

Mindig élvezetes sokoldalú karaktert játszani, Hannibal pedig a legsokoldalúbb az én karrieremben. Nagyon nehéz megmondani róla, hogy mikor őszinte és mikor hazudik, és hogy miért tesz bizonyos dolgokat.

Hogyan tetszik önnek ez a csúcsgasztronómia a sorozatban?

Szerintem nagyon fontos része a Hannibalnak. A sorozatban nagyon hangsúlyos ez az elemelkedett valóság, és ez az ételekben is megjelenik. Meg azt is közvetítjük, hogy egy kannibál nem biztos, hogy csak emberevő, lehet, hogy közben egy művész is.

Van kedvenc étele az első két évadból?

Igen, Laurence-szel volt egy közös jelenetünk, amiben ezt a csodás libamájat ettük, és annyira ízlett, hogy direkt elrontottuk többször is, csak hogy újra és újra ehessük. Nagyon finom volt.

Van egy jelenet a második évadban, amikor átugrik a konyhapulton. Mesélték nekünk, hogy azt tényleg ön csinálta, nem egy kaszkadőr.

Hát igen, ötven éve képes vagyok felugrani. De igen, minden ilyen jelenetben én vagyok.

A harmadik évadban sok akciójelenet lesz?

Van pár, igen. Összefutok pár ismerős arccal, és némelyik ilyen találkozó egészen brutálisra sikerül. Nagyon élvezem egyébként ezeket a jeleneteket, ha eléggé karban van tartva az ember, akkor nincs szükség kaszkadőrre. Én régen tornáztam, táncoltam, és utálom, ha valaki más játssza az én szerepem.

Maga szerint Hannibal hogyan tekint saját magára?

Szerintem úgy, mint aki élvezi és habzsolja az életet. Szerintem nem gondol olyan fogalmakra, mint „hős” vagy „gonosz”. Sokat beszél Istenről, szerintem féltékeny rá. Megy ott valami harc a háttérben, ha létezik Isten, akkor megpróbálja annyira idegesíteni, amennyire csak tudja. Ő maga is szeret istent játszani.

Maga szerint mi lehet az, ami annyira megfogja az embereket a sorozatban?

Mindennek a kombinációja. Van, aki szereti a horrorfilmeket és azért nézi. Néhányan biztosan azért szeretik, mert kicsit értelmiségibb az átlagnál. És ne felejtsük el az esztétikai erényeit, azért is nézhetik. Sokan pedig biztos ezeknek a keverékéért. Szerintem a művészi hozzáállás az, ami annyira tetszik benne az embereknek. Közben pedig nagyon sokakat taszít is.

Önnek van kedvenc tévésorozata? Egyáltalán van ideje nézni?

Sok időm nincs, de újra és újra visszatérek a Walking Deadhez. Imádom a zombikat. Mindig nekik szurkolok.

Ki ott a kedvenc karaktere?

Ó, rengeteg volt és van. Ott van például Rick. Meg hogy hívják a nyílpuskás fickót?

Daryl.

Tényleg, ti ismeritek az összeset. Meg ott van az a nő, aki egyre erősebb lesz…

Carol?

Igen, ő is egy érdekes figura. De szerintem annál a sorozatnál is az egész tetszik. Egyszerűen csak szeretem. Szeretem benne azt, hogy száz évadon át lehet görgetni a sztorit, de az ember igazából még mindig arra kíváncsi, ahogy legyilkolják a zombikat.

Mit szól ahhoz, hogy a Hannibalban is a főszereplőnek szurkolnak az emberek?

Szerintem erre szükség van. Nem lehet úgy csinálni egy Hannibal című sorozatot, hogy az emberek utálják, az egy katasztrófa lenne. Nyilván a nézők nem örülnek mindennek, amit művel, az ember szíve néha megszakad a tettei miatt. Szerintem próbáljuk kicsit életre kelteni azt a csodálatot, amit az emberiség mindig érzett az ördög felé. Isten megteremtette a világot, és pár perccel később az ördögöt. Nincsen egyik sem a másik nélkül. Nem emlékszem egy olyan vallásra sem, amiben nem lennének meg ezek az ellentétek. Mondjuk, ha engem kérdeznek, mindent az emberek találtak ki, de az embereknek ezek szerint szükségük is van erre.

Elég intenzív rajongói vannak a sorozatnak. Mik voltak a legsúlyosabb megnyilvánulások? Küldenek csomagokat a postán?

Nem is levélben jönnek ezek a dolgok, hanem ha elmegyünk valahova és autogramokat kell osztogatnom. Volt, aki egy csomó véres baltát hozott. Reménykedtem, hogy csak állatvér, és azért aláírtam neki.

Volt esetleg arról szó, hogy Nicolas Winding Refn (Pusher, Drive) rendez egy részt a sorozatból? Tökéletesen passzolna.

Szerintem beszéltek már erről. De túlságosan elfoglalt. Pedig tetszene neki. Én úgy ismerem Nicolast, hogy ő szereti, ha mindenben ő lehet a főnök, és annyira nem örülne neki, ha valami létező dolgot át kellene vennie.

Pedig a BBC-nek is forgatott egy epizódot a Miss Marple-ből.

Így van, sikerült is kicsit túl leszbikusra venni Miss Marple-t. Az már kicsit sok volt a BBC-nek.

A Hannibal 3. évadának részei a UPC MyPrime szolgáltatásban – az AXN Now kínálatából – július közepétől elérhetőek a teljes 1. és 2. évad mellett. A sorozat az AXN-en augusztus 24-én indul, este tízkor.