Az U.N.C.L.E. embere egy fura anomália a mostani filmes felhozatalban: ugyan egy nálunk szinte teljesen ismeretlen, 1964-ben indult és négy évadot futó sorozat feldolgozása, gyakorlatilag semmi próbálkozást nem tettek a készítők arra, hogy olyan legyen, amilyenek a mostani sikerfilmek: nincsenek komor főszereplők, szürke belsők, sötét helyszínek, morális problémák, oktalan erőszak, aktuálpolitikai felhangok, rángatózó kézikamerák és hatalmas, pöffeszkedő akciójelenetek. Guy Ritchie legújabb filmje ettől néha szuper lesz, néha pedig kicsit értelmetlen. Miért nézzük valamit, ami olyan, mint ezer másik dolog volt évtizedekkel ezelőtt?

Ahogy már említettem, Az U.N.C.L.E. embere a The Man From U.N.C.L.E. című amerikai sorozat alapján készült, amiben Robert Vaughn és David McCallum amerikai és orosz ügynöke kényszerült rá arra, hogy együtt dolgozzon és próbáljon mindenféle globális terroristatörekvést megakadályozni.  Amennyire én tudom, a sorozat vagy nem ment nálunk, vagy csak sosem lett annyira ismert, mint a hasonló korszakban készült Lehetetlen küldetés, azaz a Mission: Impossible.

Ami egyébként pont egy jó ellenpélda Az U.N.C.L.E. emberére, mert egy hatvanas években készült sorozatot úgy újított fel először a kilencvenes évek közönségének, hogy nemcsak a korszakot, hanem gyakorlatilag a teljes szereplőgárdát kihajította az ablakon, plusz még rájuk is dobott egy zsák gránátot a biztonság kedvéért azzal, hogy a legtöbbet végleg ki is nyírta. A Mission: Impossible-nek azóta szinte csak a címe egyezik meg az előképével, de mégis az utóbbi 20 év egyik legjövedelmezőbb filmsorozata.

Namost Guy Ritchie Az U.N.C.L.E. emberével teljesen ellenkező megoldást választott, egyszerűen mintha csak leforgatta volna a sorozat első részét modern technikával és mai szereplőkkel. Maradt a hidegháború, maradtak a ruhák, a kütyük, és megmaradt az egymással rivalizáló, de szépen lassan egyre jobban tisztelő amerikai és szovjet kém is, az előzőt Superman maga, Henry Cavill játssza, az utóbbit pedig egyesegyedül a Közösségi háló Winklevoss-ikreit játszó Armie Hammer. Nekik a feladatuk az, hogy vigyázzanak egy német autószerelőre (Alicia Vikander, az Ex Machina robotja), aki el tud vezetni a gyanúsan Teller Edére emlékeztető atomtudós édesapjához, aki éppen nemzetközi terroristák fogságában épít egy atombombát. És még Hugh Grant is feltűnik.

Ebből a felhozatalból messze Henry Cavill érzi magát a legjobban, sajnos a figurája nem lett annyira az az élőszereplős Archer (az Archer című rajzfilmsorozatból), ahogy az előzetesek alapján tűnt, viszont nehéz nem szeretni egy olyan figurát, aki pontosan tudja, hogy éppen az előbb ivott meg egy italt, amibe altatót kevertek, ő pedig nem hanyattvágja magát a szőnyegen, hanem megágyaz magának a kanapén és várja, hogy üssön a kábó. Armie Hammernek nehezebb dolga van, neki a szerepe miatt kicsit komolyabbnak és tragikusabbnak kell lennie (naná, hiszen orosz!), ez néha összejön, néha pedig nem, de az utóbbi inkább a forgatókönyv, mint az ő hibája. Vikander sajnos eltörpül a két férfi mellett, a francia származású Elizabeth Debicki inkább hagy nagyobb nyomot az egy ragadozó gepárdra emlékeztető arcával a gyanús olasz hölgy szerepében.

Guy Ritchie egy érdekes jelenség, én azt hittem, hogy a fárasztó Sherlock Holmes és a nézhetetlen Sherlock Holmes második része után beáll futószalagos gyártásra és egymás után fogja készíteni a pocsék filmeket, amik miatt mindenki sóhajtozhat, bezzeg A ravasz, az agy és két füstölgő puskacső idejében mennyi potenciál volt benne. Ehhez képest Az U.N.C.L.E. embere kellemes meglepetés, egy tulajdonképpen stílustalanul, de hatékonyan megrendezett film, amiben a ruhák, az autók és a frizurák nagyobb szerepet kapnak, mint a vágó vagy az operatőr. Ezt a filmet bárki megrendezhette volna (a pletykák szerint korábban Steven Soderbergh is meg akarta), és lehet, hogy pont ugyanígy nézett volna ki.

A szegény megboldogult Roger Ebert kritikusnak volt egy olyan törvénye, hogy egy filmnek szórakoztatóbbnak kell lennie, mint végignézni azt, ahogy a film szereplői vacsoráznak. Itt nem vagyok biztos benne, hogy ez a szabály érvényesül, elképzelem magam előtt, ahogy Cavill az Acélemberről, Hammer a Közösségi háló digitális ikres forgatásairól, Vikander meg az Ex Machine spártai készítéséről tudna mesélni bőven, és akkor még ha befutna két fogás között Hugh Grant is. Szóval ha ezen a vacsorán is hatvanas évek szerkóiba öltöznének, akkor egészen biztosan érdekesebb lenne, mint Az U.N.C.L.E. embere.