Amikor a Vakáció főszereplői egy hőforrás felé indulva egy vélhetően teljesen beszakadt helyi erőtől kapott tanácsot követve elérnek egy láthatóan gyanús, szürkés-barnás színű tószerűséghez, a néző pontosan tudja, hogy Griswoldék hamarosan nyakig ülnek a szarban. Azt mondjuk, lehet nem feltételezte volna, hogy be is kenik vele a fejüket, ahogy azt sem biztos, hogy a szennyvízből fókaként  felemelkedő Rusty Griswold, a családfő még kortyolt is egy nagyot a meleg húgyból, de ez már csak egy ilyen film, egy tapló poén nem poén, mondhatták a forgatókönyvírók, és minden viccet addig facsartak, amíg volt bennük egy kis kakaó. Még erre a fekáliafürdőre is sikerült rátenni egy lapáttal. 

Ez az a film aminek az égegyadta világon semmi keresnivalója nincs a mozikban. A nyolcvanas-kilencvenes évek iránti újkeletű nosztalgia szülte, ami azt mondatta az emberrel, hogy az itthon Amerikai vakáció címen kalózvideókazettán oly népszerű, 1983-as film jó volt. Nem volt az. Azért mondom, mert megnéztem, kíváncsi voltam ugyanis arra, hogy az egyfajta folytatásnak és újrának is felfogható 2015-ös Vakáció, vagy az eredeti volt jobb, és arra jutottam, hogy pontosan ugyanolyan tré volt a Chevy Chase és Beverly D’Angelo főszereplésével készült eredeti, mint az Ed Helms és Christina Applegate nevével eladott újrázás, csak utóbbiban sokkal többet hánynak. Igaz, kutyát ebben nem kínoznak halálra, de sokat változott a világ az elmúlt 32 évben.

A sztori és pár motívum miatt újrának tekinthető film (egy fickó szeretne a családjához közelebb kerülni, így elrángatja őket egy vakációra az ország másik végébe) azon kívül, hogy egy ótvaros nagy kliséhalom, a forgatókönyv szempontjából nem sokat tesz hozzá a filmtörténethez. Rusty Griswold, az eredeti film lúzere felnőtten is egy vesztes, és hiába jólelkű, ez a tulajdonsága senkit nem érdekel. A felesége unja és azon tanakodik, hogy lehetne megmenteni a házasságot (válással, úgy), a két gyereke közül a kisebbik egy pszichopata, a nagyobbik meg pont olyan lúzer, mint a fater, de még verseket is ír, ami a film univerzumában csak egy lépésre van a kismacskás kötött pulcsitól. Ezen egy Chicagótól Los Angelesig tartó autós kaland nem fog segíteni, ez tiszta, de Rusty hajthatatlan, csak úgy mint az eredeti filmben az apja, és elindulnak.

Innentől a film nagyjából egymás után hajigált, egyre gusztustalanabb és/vagy kétértelműbb szkeccsek sorozata, melyek között elég nehéz olyat találni, amiben a) nem lehet előre kitalálni a poént és b) nem húznának túl, ne tennének rá egy szükségtelen lapáttal a gyökérségből. Egy komédiában az időzítésen és a ritmuson múlik minden, ezt a film egyik mellékszálában a Griswoldékat üldöző kamionsofőr egy jókor elengedett grimasszal be is bizonyítja, vagy Chevy Chase, aki a film végefelé tűnik fel, de 3 percnyi mellékszerepe viccesebb, mint Helms 87 perces erőlködése. Pedig Helms nagyszerűen tudja hozni az olyan figurákat, akikről első látásra nem tudjuk eldönteni, hogy elmebetegek vagy csak totál lúzer/idióták - az Office-ban Andy vagy a Másnaposokban Stu például pontosan ilyen volt.

A színészekkel egyébként nagy baj nem volt, hősiesen tolták fullba’ a gyökért, és ebben Christina Applegate és a kis mellékszerepében is lubickoló Chris Hemsworth vitte főleg a prímet, előbbi egy ötperces, sörivással indított, rém gusztustalan jelenetsorban (amihez nem is itta meg azt a sört), utóbbi meg akkor, amikor alkarnyi hosszúságú (mű)farkát mutogatta Griswoldéknak. A legtöbbet (azt, hogy nem 0 pontos a film) azonban mégis egy tök ismeretlen gyerekszínésznek, Steele Stebbinsnek köszönheti a Vakáció: a bátyját terrorizáló, rém mocskos szájú kiskölyköt olyan átéléssel alakította, mint Bendegúzt szegény Olvasztó Imre az Indul a bakterházban. Rajta tényleg őszintén lehetett röhögni, remélem nem áll bele a karrierje a földbe ettől a celluloidhulladéktól.

Ha a helyén kezeljük a Vakációt, és az Adam Sandler-féle koordináta-rendszerben helyezzük el, még úgy sem lehet 2 pontnál többet adni rá, hogy pár jeleneten (a kamionos, a patkányos kábszeres, stb.) azért tényleg lehet őszintén röhögni, még úgy is, hogy közben az ember őszintén szégyelli magát, és legszívesebben elsüllyedne. 

Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.

MEGVESZEM

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!