A három darab Szállító-film a következő dolgok miatt működött:

• Jason Statham hitelesen nézett ki öltönyben.
• Jason Statham hitelesen nézett ki egy autó kormánya mögött.
• Jason Statham hitelesen nézett ki, amikor beborította magát olajjal és félmeztelenül levert egy csomó gazfickót.
• Jason Statham hitelesen nézett ki, amikor egy fémtálcával hárított el egy rakétát. (Oké, ez csak az előzetesben volt.)
• Jason Statham hitelesen nézett ki, amikor az autója aljára szerelt bombától úgy szabadult meg, hogy ugratott egyet a kocsival, megfordult a levegőben, a ketyegő bombát leakasztotta egy daru horgára, majd még a levegőben visszafordult és biztonságosan földet ért.

A szállító: Örökségben nincsen Jason Statham, úgyhogy ahogy bármi más ilyen helyzetben, alapból vesztes pozícióból indul, de a legnagyobb baj vele az, hogy sem a főszereplőt, sem az eszement, nevetségesen látványos akciójeleneteket nem sikerült olyanra cserélni, ami nemhogy minőségi, de legalább hasonlóan jó változás lenne.

Az eredeti sorozathoz (és az abból készült tévésorozathoz) semmi köze nincsen a negyedik résznek, de sajnos egy jó filmhez is kevés, Audi-reklámnak még elmenne, hiszen nagy szó úgy végignyomni egy autósüldözést több látványos koccanással, hogy a végére egy karcolás sincsen az autón, de azért senki sem szereti, ha full hülyének nézik a moziban. A szállító: Örökség, sajnos szefósnak néz mindenkit, aki nézi. Esküszöm, még a pocsék harmadik részt is visszasírtam közben, abban legalább átvágtattak az autóval egy elvileg budapesti piacon is, nem kímélve sem standot, sem kofát. Jason Statham még akkor is hiteles, ha éppen legyalul egy uborkaárust, még akkor is, ha egy olyan kókler rendezi, mint a hülye, de tökéletesen passzoló nevű Olivier Megaton (Elrabolva 3). De most itt nem a harmadik részről akarok beszélni, hanem erről az új izéről. 

Két ember, méretre különböző válláról bucskázik le A szállító: Örökség, az egyik Camille Delamarre, aki A szállító 3. és az Elrabolva 2. vágása után valaki, feltehetőleg Luc Besson szuperproducer alkalmasnak érzett arra, hogy filmet rendezzen (pedig már megtette tavaly a Veszélyzónával is, azután sem jegyezte meg senki a nevét), ő meg csúfosan elbukik. A negyedik részben – vagy rebootban, a jóisten se tudja, hogy mi ez – nincsenek azok az elborult, szuperlátványos akciójelenetek, mint az előző háromban, a verekedések szét vannak darabolva, néha jegyzetelni kellene ahhoz, hogy tudjuk, ki pofoz éppen kit, az autósüldözések meg annyira álmosítóak, hogy csak a hatalmas puffanásokra lehet felébredni. Ezek azok a pillanatok, amikor a láthatóan sofőr nélküli üldözőautók valamikbe belehajtanak és pörögnek-forognak a levegőben. Egy jelenet van, ami olyan, mintha az előző három kihagyott jeleneteiből maradt volna meg, de azért attól sem vágom magam hanyatt, ha egy sérthetetlen Audi végighajt egy reptér termináljában. Egy akciójelenet sem lesz, amit meg lehet ebből a filmből jegyezni és várni, hogy megint megnézze az ember, ha esetleg késő este menni fog a Filmpluszon.

A másik váll pedig a Trónok harcás szereplése ellenére a számomra teljesen ismeretlen Ed Skreiné, akiből az öltöny ellenére semmi nincsen abból a macsó eleganciából és a morcos szótlanságból, amik Jason Stathamet a szállítóvá tették. Skrein leginkább úgy néz ki, mint azok a testépítő kisgyerekek, akik rémisztő muszklikat növesztettek, de a fejük azért még ötéves maradt, a színész leginkább egy borostás Nicholas Houltra emlékeztet, ami meg sajnos nem egy kifejezetten badass tulajdonság. Esküszöm szívesebben néztem volna az apját játszó Ray Stevensont a főszerepben, ő legalább már egy pár filmmel bizonyította, hogy képes hiteles keményfiút alakítani (A megtorló: Háborús övezet, Róma-sorozat), sőt, kifejezetten vártam volna, hogy egy idő után kihajítja a kocsiból a fiát és megmutatja, hogyan kell ezt elegánsan csinálni. Sajnos nem jött el ez a pillanat.