Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMKét év múlva jön a következő Nolan-film
2017. július 21. a hivatalos bemutatási dátuma Christopher Nolan következő filmjének, írja a Hollywood Reporter. A filmről ennél többet egyelőre nem is lehet tudni, mivel Nolan külön kikötötte, hogy semmit nem szabad mondani a történetről, szóval most még hatalmas homály övezi a projektet.
Az viszont biztos, hogy erre hétre tűzték ki a Tökéletes hang 3-at és egy animációs filmet a Foxtól, vagyis elviekben akkora tülekedés nem lesz a Nolan-mozi körül. Azt azért érdemes megjegyezni, hogy alig egy héttel korábban mutatják majd be a második Pókember-rebootot, illetve a Majmok bolygója második rebootjának harmadik részét.