Létezik egy speciális alfaja a Judd Apatow-féle, szókimondó romantikus vígjátékoknak (amelyek még véletlenül sem keverendők össze Adam Sandler fingós-hányós, bombanőt ölelgetős családi filmjeivel), amiben a jóképű főhős és a szemrevaló főhősnő két szexjelenet között mindig ünnepélyesen megfogadják, hogy hivatalosan nem is járnak, de persze a végén úgyis összejönnek. Ezeket hívjuk úgy, hogy

kúrópajtásos vígjátékok.

Ebből a receptből főzte ki Hollywood a Barátság extrákkalt Justin Timberlake-kel és Mila Kunisszal, vagy a Csak szexre kelleszt Ashton Kutcherrel és Natalie Portmannel. Idén Leslye Headland is hasonló romantikus vígjátékot rendezett a saját forgatókönyvéből, csak egy kicsit megvariálta a szubzsáner unalomig ismert kliséit:

Na jó, ez csak félig igaz, mert az egyik jelenetben közösen megujjaznak egy pillepalackot.

A sztori röviden

Lainey (Alison Brie) és Jake (Jason Sudeikis) fiatalon együtt veszítik el a szüzességüket, aztán persze benő a fejük lágya, és az útjaik szétválnak. 12 évvel később véletlenül összefutnak az anonim szexfüggők csoportterápiáján, és ez a találkozás rádöbbenti őket, hogy az a bizonyos este mennyire meghatározta az életüket: Jake egy cinikus, szemétláda nőcsábász lett, Lainey pedig éveken át egy halálosan béna, bajszos pasival kamatyol, és teljesen belebetegszik, hogy nem tud megszabadulni tőle.

Hőseink igyekeznek az újra fellángoló érzelmeiket kordában tartani, ám rá kell döbbenniük, hogy a köztük lévő sistergős vonzalom miatt ez lehetetlen, hiába próbálnak meg másokkal is rendszeresen ágyba bújni. Végül megállapodnak egy közös szóban (egércsapda), amit csak akkor szabad kimondaniuk, ha a rengeteg beszélgetésük és közös vacsorájuk alatt olyan szituációba keverednek, amikor amúgy már letépték volna egymásról a ruhát.

Persze ilyet még véletlenül sem csinálnak, hiszen köztudott, hogy az amerikai filmekben

természetesen a történet végére Lainey és Jake egymáséi lesznek, hiszen ezt már az előzetes is jól elspoilerezte. 

De hát ez egy habkönnyű, nyári limonádé, miért kell mindenáron belekötni?

Mert az ember azért megy moziba, hogy másfél-két órán át jól elszórakozzon egy látványos blockbusteren, elgondolkodjon egy dramatizált társadalmi problémán vagy épp kiköpje a popcornt a röhögéstől a politikailag inkorrekt, disznó vicceken. Leslye Headland  filmjében a szereplők  pontosan ugyanolyan hétköznapi gondokkal küszködnek, mint a nézők: még mindig keresik az igazit, nem mernek belevágni az apaságba vagy az anyaságba, elégedetlenek a párkapcsolatukkal, de nem tudják, hogy hátráljanak ki belőle, és hasonlók.

Ezekre a kérdésekre a választ bizotsan nem egy hollywoodi vígjátéknak kell megmondania. Pláne, hogy a showbizniszben az életszagúság ma már inkább hátrány, semmint előny.

És ha már szereplők: míg az eddig főleg csak tévésorozatokból ismert Alison Brie szerethetően hozza a kedves szomszéd lány karaktert (akit a főhős is szívesebben választ párjául, mint a szexéhes vállalatigazgatót), addig Jason Sudeikis erőlködve próbál az új Ben Affleck lenni. Ehhez viszont hiányzik belőle a sárm, ami mellé humor terén sem tudja megvillantani mindazt, amiért imádtuk a Családi üzelmek drogfutár apukájaként.

Sajnos A (sz)ex az oka nem hogy nem reformálta meg a kúrópajtásos vígjátékokat, de pontosan olyan humortalan és unalmas lett, mint a kényszeresen viccelődő magyar címe.