Robert de Niro hiába 72 éves, intenzívebben pörög, mint egy bespeedezett, energiaital-függő bulikirály: míg 2013-ban öt filmje került mozikba, idén hárommal jelentkezik, jövőre pedig szintén háromszor láthatjuk a vásznon. Sajnos a mennyiség nála is a minőség rovására megy, ezért is láthattunk tőle az elmúlt években olyan gyalázatos haknikat, mint Vérmesék, Stallonével bénán végigbokszolt A kiütés vagy a nyugdíjas Másnaposokként eladott Last Vegas.

Ennyi rossz élmény után nem csoda, ha eleve prekoncepciókkal ültem be a legújabb de Niro-filmre. Azt hittem, A kezdő is a nosztalgiahullámot meglovagolva, béna viccekkel és '90-es évekbeli internetezéssel magyarázza el az ötvenes korosztálynak, hogy

Kiderült, hogy tényleg erről szól A kezdő. Csakhogy Robert de Niro annyira rokonszenves a XXI. században csetlő-botló, de azért a társadalmi és technológiai változásokkal lépést tartani akaró öregúrként, hogy egyszerűen képtelen vagyok rossz emlékkel visszagondolni erre a filmre.

A 70 az új 20!

Robert de Niro tényleg egy szerethető, szimpatikus figurát alakít a filmben, akiben kicsit mindenki a saját nagypapájára ismerhet. A történet szerint 70 évesen is ugyanúgy kezdi minden napját, ahogy régen: felkel a vekkeróra csörgésére, megborotválkozik, elmegy jógázni a parkba, kiválasztja az aznap soros inget, nyakkendőt, öltönyt és cipőt a decens ruhagyűjteményéből, elmegy újságot venni, egy kávézóban átböngészi a híreket, aztán...

...aztán nem csinál semmi, mivel már nyugdíjas. De érzi, hogy valami űrt ki kell töltenie, ezért maximálisan kihasználja a törzsutas kedvezményeit a repülőkön és megtanul kínaiul. De így sem boldog, ezért úgy dönt, újra dolgozni fog. Persze nem pénzért, csak gyakornokoskodva, magáért a munka öröméért.

Egy hirtelen ötlettől vezérelve jelentkezik mindenesnek (vállalati nyelven: senior gyakornoknak) egy jól menő start-up céghez, ami történetesen pont abban az óriási gyárépületbe költözött be, ahol régen egy telefonkönyv-nyomda volt. És ahol (váratlan fordulat!) pont az öreg Ben volt 40 éven keresztül az értékesítési igazgató. Szerencsére nem áll re merengeni a régi szép időkről, inkább tényleg megpróbál segíteni az ambiciózus főnökasszonynak (Anne Hathaway), akinek a kis online turkálója épp globális nagyvállalattá kezd felfejlődni.

Anne Hathaway legalább olyan jó az 5 percenként mással tárgyaló, a beosztottak asztalai között bringával közlekedő, fiatalos és trendi cégvezérként, mint de Niro a múltban ragadt öregúrként. A színésznő tehetségét az is jól bizonyítja, hogy 2006-os Az ördög Pradát viselben még bénán öltözködő, megszeppent gyakornoklány volt Meryl Streep mellett, most viszont már ő maga az ambíciózus, modern nő. Aki a semmiből futtatott fel egy vállalkozást, és még az anyaság miatt sem kellett feladnia a karrierjét, mert a szintén modern férje (Anders Holm) simán bevállalja, hogy főállású apaként otthon marad a gyerekkel.

Egy ilyen karakter mellett különösen vicces az öreg Robert de Niro figurája, aki még mindig  tűzőgépet, töltőtollat, naptárat, határidőnaplót, kockás füzetet meg számológépet rak ki az iodai íróasztalára az aktatáskájából, és utána csak néz, mert nem tudja bekapcsolni a céges laptopot - amivel az összes régi irodai kacatját helyettesíthetné. 

Ebből is látszik, A kezdő igyekszik tényleg olyannak bemutatni a Facebookon társadalmi életet élő, kávéházban laptopon dolgozó generációt, amilyen az valójában, és nem valami misztikus és veszélyes technológiának állítja be az internetet, mint a Die Hard 4, a Tűzfal vagy A hálózat csapdájában. Csak pár példa: 

• abszolút életszagú, hogy a haverokkal alapított kis garázscég iparági óriássá növi ki magát, és a sok meetinget, saleses egyeztetést és negyedéves jelentést már egyáltalán nem tartják olyan jó bulinak az alapítók, mint amikor belefogtak az egészbe,
• az Index is egy régi dohánygyár óriási belmagasságú épületeibe költözött be, ahol  hatalmas közösségi terekben, kis gépek előtt ülve készülnek a cikkek, de azért gördeszkázni és pingpongozni is lehet,
• ki ne látta volna, ahogyan a nagyszüleink generációja is regisztrál a Facebookra, és mindent, amit ott talál, válogatás nélkül lájkol és megoszt a cuki kiscicáktól kamu gyógyítókig,
• és én is küldtem már véletlenül rossz embernek üzenetet a telefonomról, mert egymás alatt volt a nevük a híváslistában

Egyvalami idegesített a filmben, de az nagyon:

Nem szégyen klisékből jó filmet csinálni

Oké, valójában A kezdő is a jól bevált dramaturgiai sablonok mentén felépített hollywoodi vígjáték, ahol előre lehet tudni, hogy a vicces félreértős jelenetek sora után a morózus főnök úgyis megkedveli a beosztottját, ám jön valami nagy, könnyfakasztó drámai fordulat, de a vége úgyis happy end lesz, és mindenki nagyokat nevet. A kezdő író-rendezője, Nancy Meyers akár alvajárva is képes lenne összedobni egy ilyen történetet, és eljátszani a korszak legnépszerűbb színészeivel, hiszen olyan egyszer nézős, szórakoztató vígjátékokat gyárt futószalagon a '80-as évek óta, mint az Örömapa, a Minden végzet nehéz és az Egyszerűen bonyolult. 

De A kezdőnek tényleg van megszívlelendő mondanivalója, vagy ha úgy tetszik, Nagy Tanulsága. Még ha az nem is több egy Coelho-generátorba oltott kínai szerencsesüti random idézeténél:

Vagyis lehet, hogy régen minden jobb volt, de azért most se olyan rossz, csak egy kicsit nyitottabbnak és elfogadóbbnak kell lenni a többi emberrel.