A nyolcvanas évek Londonjában felnőni nem volt egyszerű Edward Thomas Hardynak, akit már a családi háttere (festőművész anya, regényíró apa) is arra predesztinált, hogy ne kőművesként akarja megváltani a világot. Magániskolába járatták, ahol nem tűnt ki különösebben a társai közül, mert igazából nem nagyon érdekelte az egész, a színészet iránt viszont már ekkor, 13-14 éves korában is vonzódott, mert ha más karakter bőrébe bújt, akkor nem kellett saját magát adnia. Hardy ezekről az éveiről is szívesen beszél, de az interjúkat olvasva úgy tűnik, mintha arra a Hardyra, aki a gimnáziumot elhagyva egy színiiskolába iratkozott be, és húszéves korára már masszív alkoholista volt, úgy emlékezne, mint egy másik emberre, a közmondásos gonosz ikertestvérre.

„Ittam, drogoztam, csajoztam, egészen addig, míg a testem kezdett szépen darabokra hullani. Éreztem, ahogy esek szét” – ezt egy Vanity Fair-interjúban mondta. Az állandó bulizás mellé a csajozás is bejátszott persze, Hardy szerint kész csoda, hogy nem HIV-pozitív, annyira nem foglalkozott azzal, hogy kivel fekszik le.

A filmekben ilyenkor a főhősnek lesz valami látomása, vagy egy prófétai szerepet betöltő mellékszereplő üvölti az arcába, hogy meg fogsz dögleni, ha nem térsz jó útra. Hardynak nem kellett ilyen külső beavatkozás, egyszer csak rájött, hogy ha tovább tolja a drogokat és a piát, akkor meg fog halni, és kész. 23 évesen hagyott fel az önpusztítással, azóta egy korty alkoholt nem ivott, nem lövi magát, nem füvezik, nem kokózik.

21 éves volt, amikor megnyert egy modellversenyt, de nem akart óriásplakátokon alsógatyákat reklámozni, így inkább tovább járt a színiiskolába, ahonnan az HBO egyik szereposztója vette ki egy kisebb szerep kedvéért: ő volt John Janovec közlegény Az elit alakulat című sorozatban. A szerep arra mindenképpen jó volt, hogy feltegye a térképre, egy Tom Hanks és Steven Spielberg közös producerkedése mellett forgatott minisorozat erre alkalmas is (érdemes megnézni, mi lett azokból a színészekből, akik Az elit alakulat forgatásán kapták első fontos szerepüket: Colin Hanks, Jamie Bamber, Michael Fassbender vagy Damian Lewis is egész szép karriert futott be utána). Második szerepe a Sólyom végveszélyben című Ridley Scott-filmben volt, Lance Twombly őrmestert alakította, és egy éven belül sikerült két olyan projektbe is bekerülnie, amiről nagyon sokat beszéltek Hollywoodban.

Két kisebb film után 2003-ban beszállt a Star Trek Nemesis című sci-fibe, amiben Jean-Luc Picard kapitány (Patrick Stewart) klónját alakította, majd kirándult a színházba, és nyert díjat az In Arabia We'd All Be Kings című darab egyik szerepéért. A karrierje 2008-ig egy helyben toporgott, főleg brit tévésorozatokat vállalt el, de amikor Guy Ritchie felkérte a RocknRolla egyik szerepére, igent mondott, és nagyon jól tette, mert emiatt kapta meg a Bronson című 2009-es életrajzi film címszerepét.

A brit kriminalisztika történetének egyik legkeményebb bűnözőjét, Charles Bronsont (nem vicc) alakította benne, aki arról híres, hogy élete nagy részét rács mögött töltötte, illetve tölti (62 éves éppen): egy eredetileg hétéves büntetését erőszakos viselkedése miatt 14 évre nyújtott meg, majd amikor kiengedték, mindössze 69 napig bírta szabadlábon.

Hardy a szerep kedvéért 20 kilót hízott , és iszonyatosan kigyúrta magát (Bronson illegális bokszmeccseken szerepelt, amikor éppen nem a sitten volt, illetve ott bent is verekedett eleget), ami annyira lenyűgözte a bűnözőt, hogy amikor Hardy bement hozzá, kijelentette, levágja a bajuszát, és olyan stílusban növeszti vissza, amilyen Hardynak is van, hogy a hasonlóság még egyértelműbb legyen.

A kritikusok Hardy alakítása miatt odáig voltak a filmért,

Mivel a nagyközönség is felfigyelt rá, az a kényelmes élet, amit addig tudhatott magáénak, véget ért. Lépten-nyomon megállították az utcán autogramért és közös fotóért, amit eleinte élvezett is, de mivel elég zárkózott természetű, egy idő után már terhesnek érezte – igaz, még mindig szívesebben csinálta, mint a filmek mellé szervezett kötelező sajtóturnékat.

A Bronson után egy újabb gengszterszerep jött a The Take című brit minisorozatban, amit vétek lenne kihagyni, ha már itt tartunk. Hardy egy Freddie nevű sittest alakít, aki a kóterben megszerzett kapcsolatait kihasználva pikkpakk kiépít egy bűnszervezetet maga köré, csak éppen azt nem veszi észre, hogy minden lépését más tervezte meg helyette, és persze jön az összeomlás.

Hardy ebben a szerepben is pont olyan hiteles volt, mint az Üvöltő szelek 2009-es feldolgozásában, amit az ITV-nek forgatott, és amiben természetesen Heathcliff szerepét alakította. Az a fajta eltökéltség, őszinte intenzitás és a karakter iránti teljes alázat, amit Hardy játékában észrevehetünk, elég ritka manapság, ettől lett keresett és elismert színész.

2010-ben indult be a verkli alatta igazán. Először dolgozott Christopher Nolannel az Eredet című sci-fin, amiről azóta is vitatkoznak a nézők (igaz, nem Hardy karakteréről), majd beszállt régi iskolatársa, Michael Fassbender helyére a Suszter, szabó, baka, kém című kémfilmbe. Ekkor már tele volt nagyobb szerepajánlatokkal, ezek közül az egyik a Warrior – A végső menet című dráma volt, amiben egy testvére ellen ringbe lépő MMA-harcost alakított Joel Edgerton és Nick Nolte oldalán.

A felszínen sima sportfilmnek tűnő, de annál sokkal mélyebb drámához Hardy 13 kilónyi izmot pakolt magára, ami kapóra jött neki akkor, amikor Christopher Nolan rábízta az érthetetlenül motyogó, rémesen kigyúrt gonoszember, Bane szerepét az utolsó Batman-filmjében. Ha volt olyan momentum Hardy életében, ami meghatározta a sorsát, az ez volt: először szerepet olyan franchise-filmben, amire többet költöttek a stúdiók, mint karrierje összes többi alkotására (az Eredetet kivéve), és először kapott olyan szerepet, amiben az elvárások nagyon magasak voltak vele szemben.

Nem vallott szégyent, bár azt mindenki sajnálta, hogy alig lehetett érteni, amit a maszk alatt mond. A szerep kedvéért Hardy egy külön akcentust is kifejlesztett, ami karib-térségi és roma alapokon nyugodott, és később azt mondta róla, hogy egyértelműen a brit romák nyelvezete ihlette. Szintén 2012-ben jelent meg a mozikban a Kémes hármas című romkom, amiben Hardy olyan elveszve téblábolt, hogy nem lehetett nem észrevenni, mennyire nem neki való ez a műfaj. A Fékezhetetlen című, szintén 2012-es drámában aztán megint olyan karaktert játszott, aki megjelenésével és beszédstílusával is tekintélyt parancsolt, de sajnos azon túl, hogy kemény és határozott volt a virginai zugpálinkafőző szerepében, Hardy megint motyogott végig, amit rettenetesen idegesítő volt hallgatni. Rögtön ezután aláírt a Splinter Cell című videojáték filmváltozatához, amiből majd valamikor jövőre lesz valami, és elígérkezett a Taboo című brit minisorozat mellé is.

Idén két filmje került mozikba, a Mad Max: A harag útja és a Legenda, melyek közül az előbbire 2010-ben ígérkezett el, az Eredet és a Batman-film előtt, és döntéséről később azt nyilatkozta, hogy mindennap nagyon megbánta, mert fizikálisan a legmegterhelőbb dolog volt, amit valaha csinált, ráadásul nem látta át George Miller rendező vízióját, és a napi musztereket megnézve csak felidegesítette magát, mert egy árva szót nem értett a filmből.

A Cannes-ban bemutatott film után tartott sajtókonferencián nyilvánosan kért bocsánatot Millertől, a filmet zseniálisnak nevezte, és alá is írt a folytatásra, amit, ha minden igaz, már jövőre elkezdenek forgatni. A szereppel kapcsolatban felkereste Mel Gibsont, hogy megtudjon pár dolgot Max karakteréről, de egy interjúban röhögve azt mesélte, hogy Gibsont rettenetesen untatta a beszélgetés, és egy ponton felállt, sok sikert kívánt neki, és otthagyta.

A Legenda című krimi forgatását a Mad Maxszel szemben imádta, sőt, amikor felkérték, csak úgy vállalta el a szerepet, ha mindkét főszereplőt, a legendás Kray-ikreket ő alakíthatta. A film nem lett olyan jó, amilyennek várta, a kritikusok Hardy játékát is kifogásolták, elnagyolt volt, és pont azok a finomságok hiányoztak belőle, amelyek generációja egyik legjobbjává tették.

Hardy a magánéletben pontosan olyan maradt, amilyen karrierje elején volt. Imádja a fiát, és minden szabad percét vele tölti, magánéletről pedig nem hajlandó beszélni. Ezt a Legenda sajtókörútján, Torontóban egy újságíró a saját bőrén is megtapasztalta, amikor arról kérdezte, hogy mi a véleménye arról, hogy a lapok szerint nem egyértelműen heteroszexuális, hiszen 2008-ban egy interjúban azt mondta, voltak homoszexuális élményei fiatalkorában. Hardy eléggé emelt hangon kérdezett vissza, hogy ugyan ez miért lenne fontos, amit valahol meg is lehet érteni. A színész óriási kutyabarát, ha teheti, minden interjúját az örökbefogadás témájára tereli, a kutyáit magával viszi a forgatásokra is, és rendszeresen és elég nagy összegeket adományoz kutyamenhelyeknek és -alapítványoknak.

Legközelebb a The Revenant (A visszatérő) című westernben láthatjuk 2016 januárjában Leonardo DiCaprio oldalán, utána mutatják be a Taboo című tévésorozatot, amiben egy 19. századi kalandort alakít. Eddig tizenhat filmje összesen egymilliárd dollárnál is többet keresett, ilyen előélettel nem szokás sokáig pihenni Hollywoodban.