Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMTényleg a Madagaszkár zebrája lesz az Oscar házigazdája
Bár már korábban is felmerült, hogy Chris Rock vezetheti a következő, 88. Oscar-gálát, az amerikai humorista most hivatalosan is elismerte, hogy ő lesz a díjátadó házigazdája – írja a Variety.
"Elképesztően boldog vagyok, hogy én lehetek az Oscar házigazdája. Nagyszerű lesz visszatérni" – írta közleményében a színész-humorista, aki 2005-ben, azaz épp tíz évvel ezelőtt egyszer már vezette az Oscar-díjkiosztót. Rock akkor nagyon jó kritikákat kapott, így valószínűleg emiatt gondolhattak rá ismét a producerek.
Az est producerei, David Hill és Reginald Hudlin, azt mondták:
Chris Rock tényleg a szórakoztatóipar legértékesebb szereplője. Humorista, színész, író, producer és rendező egyben. Fantasztikus házigazdája lesz az Oscarnak!
Rock korábban olyan filmekben szerepelt, mint az Államfőnök és a Mennyé má!, valamint ő kölcsönözte Marty, a zebra hangját a Madagaszkár-sorozatban. A 2005-ös díjátadón egyébként ilyen volt:
A 2016-os Oscar-gálát február 28-án, vasárnap tartják majd.