A Veszettek nem a magyar Amerikai história X, nem is gárdafilm. Egy remény és cél nélküli generáció felnőtté válásáról és elveszettségéről szól Goda Krisztina rendezése, aki kopaszra borotválta a fejét, bomberdzsekit húzott, hogy megpróbálja megérteni, mi történik ma Magyarországon. Goda bátorságát becsülöm, csak egyáltalán nem értem, mi volt az a történet, amit el akart mesélni, mert a Veszettek semmit sem értelmez, csak leír:

Goda Kriszta és a forgatókönyvíró Divinyi Réka a legkeményebb kormánykritikát készítették el ahelyett, hogy megértették vagy értelmezték volna egy közönségfilm keretei és lehetőségei között a fiatalok radikalizálódásának történetét. Magyarország elveszett, és nem a cigányok vagy a jobbikosok miatt, hanem az őket is körülvevő kilátástalanság és cinizmus miatt. A Veszettek szereplői, a céltalan, reményt vesztett, a saját kisvárosukba beragadó fiatal srácok egy vízió nélküli Magyarország áldozatai lesznek.  Ha egyszer leforgatják Kolozsi László A farkas gyomrában című regényét, akkor kapunk majd egy gárdafilmet, ami ráadásul komolyan vehető kérdéseket tesz fel egy magyar skandinávkrimi keretei között: cigánygyilkosságokkal, politikai irányítással, magánhadsereggé váló szélsőjobbosokkal. 

A Veszettek egy jól rendezett, meggyőző színészi jelenléttel dolgozó és erősen fényképezett, ám rendkívül bátortalan és reménytelen film, aminél nagyon jó lenne megérteni az alkotók szándékait. Nagyon örömteli, hogy ilyen magas minőségben tudunk már filmeket készíteni, és ha nem lenne az iszonyatos elvárásunk minden magyar filmmel szemben, akkor nyilván ezt is máshogy ítélnénk meg. Mégis tanácstalanul ültem a film után  a moziban: egy társadalmi jelenséget akartak bemutatni, hogy egy mindentől el- és leszakadt magyar zsákvárosban hogyan alakul ki a cigánygyűlölet? Néhány radikalizálódó, félmilitáns fiatal történetét akarták elmesélni és megértetni? Nem lehet egy filmben bemutatni egy ilyen csoportot úgy, hogy nem tudjuk meg, mi táplálja ezt a dühöt, de úgy se, hogy ezt a haragos gyűlöletet megpróbálják kordában tartani, mintha megszelidíthető lenne. Goda Krisztáék domesztikálták a gyűlöletet és az erőszakot, ezzel már-már elfogadhatóvá tették.

Tök átlagos fiatalok állnak a figyelem középpontjában, akik nem cigányozással vagy zsidózással töltik mindennapjaikat, hanem a nagy büdös semmittevéssel, esetleg szmokizással. Ha akarnák se tudnák lefoglalni magukat, a filmbeli Tarnádon nincs se munka, se kultúra, se jövő, se pénz, csak egy diszkó. A politikusok számára ez egy értelmezhetetlen közeg, itt nem termelik csákánnyal a GDP-t. A város leszakadt, bezárt a gyár, az ipartelep remek díszlet ehhez a súlyosan szürke élethez. A főszereplő Máté (ifj. Vidnyánszky Attila) itt fut el mindennap egy kapucni alatt a fejét lehajtva. Nincs futócipője, csak egy álma, hogy egyszer eljut az országos válogatóversenyre. Őt az különbözteti meg a többiektől, hogy még van célja. Színházban már többször megmutatta tehetségét ifj. Vidnyánszky Attila, aki elképesztően természetesen mozog a karakterével, viszi a filmet a hátán, csak azt lehet sajnálni, hogy a történetvezetésben nem bíztak rá többet: az ő karaktere lehetett volna az a billegő, kétkedő személyiség, aki egyfelől belesodródik a bátyja világába, aminek folyamatosan összeütközésbe kell kerülnie az álmaival. De a befejezéssel nem jár feloldozás, csak a menekülés.

Godáék ügyesen ábrázolják azt a beszűkült teret, amiben a szereplők mozognak, azt érezni, hogy nemcsak fizikálisan, hanem metaforikusan is minden rohadt messze van innen. Olyan messze, hogy már nem is néznek ki a város határain kívülre, ott már tényleg csak a vadbizonytalanság van. Máté apja börtönben, a testvére, Joci (Klem Viktor) a gyámja, neki nincsen vágya már semmi. Tarnádon rendszeresen törik fel a boltokat, lopják a szobrokat, megoldás nincs, a politika nem a közösség vezetéséről, hanem a Török Gábor-i értelemben vett hatalomgyakorlásról szól.

A Veszettek egy apátlan nemzedék teljesen céltalan és terméketlen életét mutatja be, ráadásul belülről, az elveszett fiatalok szemszögéből. Nincsenek már álmok, csak az számít, hogy legyen az ember legyen valaki, és az mindegy, hogy ez csak egy telepen vagy rendpárti csoportban lehetséges. Joci és haverjai előbb figyelmet, majd közösséget, végül identitást kapnak, hálásak is érte. A radikalizálódást problémamentesnek mutatják az alkotók, hiszen a csoporton belülről nézve tényleg pozitívan változik az életük, amit végre tartalommal tudnak megtölteni. Rendszeresen kocogni sportolás, éjszaka a raktárak környékén csoportban futni már életforma és cél.

A bizonytalanság a legnagyobb veszély ebben a világban, ez kiderül, de azt nem tudjuk meg, mi okozza a bizonytalanságot. Nem csoda, hogy a sokadik balhé után a városba fekete motoron belovagoló magányos hős, Ács János (Fenyő Iván) rendőrkapitány pici figyelemmel célt és reményt tud adni. A katonás rendet teremtő, a szerepét magabiztosan hozó Fenyő lesz az az apaalak, aki betölti a hiányt a srácok életében, majd a betörésükkel átveszi az irányítást a csoport felett. A Veszettek pont arról nem szól, ami a legfontosabb a történet szempontjából: mikor és hogyan változnak meg ezek a srácok. Ehhez persze nem elég hirtelen mozdulatokkal elkenni a szereplők élettörténetét, motivációit, mert a változást magát nem fogjuk érteni.

Valaki egy csoporttól, valaki a dühtől, valaki az egyformára borotvált golyófejek és katonaruhák arctalanságában szerzi meg identitását. Úgy lesznek valakik, hogy közben feloldódnak az egyformaságban: ugyanolyan fejek, ruhák, bakancsok és egyértelmű utasítások. A közösséghez tartozás erőt ad és célt, ezeknek a srácoknak meg csak annyi kell, hogy ne érezzék teljesen értelmetlennek az életüket. Goda filmje ezért nem is az cigánygyűlöletről szól, mert ahhoz kívülről kellene látni az ábrázolt csoportot, hanem a teljes reménytelenségről. A bemutatott országban a politikusok (Györgyi Anna) visszaélnek hatalmukkal, a helyi nagyvállalkozók a kezükben tartják a médiát és a politikát, és ha valaki valamit el akar érni, akkor vadásznia kell, ahogy Lázár Jánosnál is láttuk, plusz senki semmibe nem tud belebukni, ha a jó ügyet szolgálja.

Többen felrótták a készítőknek, hogy a filmbéli skinheadek nem cigányoznak, csak telepiznek, pedig minden filmbéli telepi egyben cigány is (a film alapjául szolgáló, azonos című regényben Czető Bernát László egyébként romázik és cigózik). Az sokkal nagyobb baj, hogy Törőcsik Franciskát épp úgy cigányosították, ahogy például azt a Horváth Kristófot is, aki a Tudás6alom projekt vezetőjeként hihetetlen eredményeket ér el a slam poetry segítségével cigány fiataloknál. Az alkotók el akarták emelni a mindennapoktól a történetet, és nem is tévedtek nagyot, hiszen a többségi fehér társadalom tényleg mindenkit gyűlöl, aki picit különbözik tőlük, mert aki más, az veszélyes. Mindegy, hogy cigány, kínai, arab, menekült vagy bevándorló: mindenki veszélyezteti  a többségi társadalom komfortérzetét, gondoljunk csak a kormány plakátkampányára vagy menekültellenes retorikájára. A Veszettekben ezt ügyesen bemutatják, kár, hogy semmilyen reflexió nem kíséri, csak a beletörődés.

A Veszettek legerősebb állítása, hogy elfogadja a szélsőjobbos, rendpárti politikát, mert ebben az országban annyira nem történik semmi, annyira nem tesz senki semmit, annyira magára hagytak sok százezer embert, hogy ha valaki tesz valamit, azt el kell fogadni (a filmben a piacot bevédő kopaszok is almát kapnak az őstermelő néniktől). Az embereknek kizárólag biztonságra, figyelemre és reményre van szükségük, és ezek annyira fontos szempontok, hogy még azt is elfogadják, ha valaki nyíltan kisebbségellenes. Erről sok könyvtárnyi szakirodalom van, viszont Goda filmet forgatott, de egyik szereplőjéhez sem köti semmilyen érzelmi viszony, így se Joci, se Máté sodródásának nem lesz tétje, nem okoz identitásproblémát, hogy mi történik körülöttük, mert megtanulnak vele együttélni. Néha alakítva a renden, néha menekülve előle, de a félkatonai csoportot felépítő gondolatiságot soha nem kérdőjelezik meg, és ez óriási baj. Miközben a filmesek belülről értelmezik a történéseket, elfelejtik, hogy a csoporton kívüli életet, az ún. társadalmat is bemutassa. Ebben a kérdésben nincsen ártatlan közösség vagy társadalom, nem szabad romantizálni és leegyszerűsíteni a változás folyamatát.

Magyarországon a szélsőjobbos majmok rendet tesznek, az mindegy, hogyan. A korrupció, a gyűlölet és az erőszak nem számít, a választásokon elért eredményeket el kell fogadni, ezt nevezzük demokráciának. A Veszettekben nemcsak megoldások, hanem kérdések, problémafelvetések sincsenek, egyetlen lezárás létezik: el lehet innen menni. Ennél szomorúbb dolgot egy filmtől nem lehet kapni, főleg, ha belegondolunk abba, hogy a nézők ugyanabban a bizonytalanságban élnek, mint a főszereplők, ugyanúgy féltik az egzisztenciájukat és folyamatosan azt hallják a zöldségestől a miniszterelnökig, hogy vagyunk mi magyarok, és vannak a többiek, akik veszélyeztetik az életünket, legyenek azok cigányok, menekültek vagy bevándorlók. De erről a Veszetteknek nem volt egyetlen gondolata sem.