Pán Péter története több mint százéves, és filmváltozatok is legalább kilencven éve készülnek a soha fel nem növő fiúról. Nem csoda, hogy a Warner a következő Batman és a nagy durranásnak szánt Harry Potter spinoff elé bevállalt egy újabb Pán Péter-feldolgozást, hiszen Hook kapitány, Smee, Csingiling és a többi szereplő neve legalább annyira ismert, mint Piroska, Hófehérke és a többi klasszikus mesehősé.

Sajnos azonban a Pán nem lett valami látványos feldolgozás, se kasszarobbantó siker, és a külföldi kritikusok is ugyanúgy ízekre szedték a filmet, ahogy Spielberg Hookjával tették. Az ugyan utólag nézve nem volt teljesen jogos, mert Robin Williams és Dustin Hoffman látványos vetélkedése még ma is egy abszolút vállalható kalandfilm, bár a mai blockbusterek lennének ilyenek, Hugh Jackman mostani idétlen ripacskodását, na meg a béna sztorit viszont nem menti meg semmi.

Először is: ez a Pán Péter nem is az a Pán Péter! Oké, a soha fel nem növő, Robin Hood-kalapos, fűnadrágos, levélmellényes gyerekrablótól, aki folyton Hook kapitánnyal csatázgat, és egy Gilingalang (vagy épp Csingiling, ki hogy fordítja) tündér a haverja, már én is kiütést kapok, annyira unalmas karakter. A Pán Pánja viszont egy árvaházi kisfiú, akit London második világháborús bombázása idején rabolnak el a repülő kalózok és hurcolnak Sohaországba, hogy ott összehaverkodhasson Hookkal és Tigrisliliommal, és legyőzze a tündéreket lángszóróval mészároló, örök életről álmodozó, gonosz Feketeszakállt.

A Warnernél bizonyára úgy gondolták, hogy ha egy Batman-előzménytrilógiával milliárdokat lehetett keresni, akkor Pán Péterből is ki tudnak facsarni legalább egy trilógiára valót, ha variálnak egy kicsit a már bejáratott franchise szereplőivel és helyszíneivel.

• A második világháborús díszletről messziről bűzlik, hogy csak azért erőltették a filmbe, hogy a repülő kalózhajó látványosan kergetőzhessen a Messerschmittekkel.
• A film eleji történet Pán Péter szörnyű árvaházi éveiről és a sok gyerekcsínyről érdekes ugyan, de el is veszti az értelmét ott, hogy Péter legvagányabb haverja inkább leugrik a kalózhajóról, és a szabadság meg a sok kaland helyett továbbra is a szörnyű árvaházat, a háborús fenyegetést, a gyerekgyűlölő apácákat és a szeretetnélküliséget választja.
• A Hugh Jackman-féle Feketeszakáll pont olyan idegesítő figura, mint a minden szerepében Jack Sparrowként imbolygó Johnny Depp. Csak ő emellé egy kínusan bugyuta anakronizmussal a Nirvana Smells Like Teen Spiritjét meg a Ramones Blitzkrieg Bopját énekli fülsértő hamissággal.
• A fiatal Hook kapitány (Garrett Hedlund) kinézetre a szegény ember Indiana Jonesa, viselkedésre pedig a mindenért morgó Han Solo, aki csak a pénzért segít, aztán lelép, de a végén a legkilátástalanabb helyzetben visszatér a hajójával, és megmenti a kis főhőst – bár leginkább azért, hogy a tomahawkkal verekedő Tigrisliliomnak (Rooney Mara) imponáljon. Vagyis ennek a Hooknak az égvilágon semmi köze sincs a későbbi Hookhoz, és forgatókönyvíró legyen a talpán, aki egy ilyen habókos Han Solóból Darth Vadert fog tudni faragni a folytatásban.
• Sohaország Seholszigetén az indiánok egy béna trambulinos verekedésben döntik el, ki lesz a Pán, azaz a törzs legnagyobb harcosa.
• Az egész műanyag Sohaország-koncepcióról ordít, hogy csak azért találták ki a repülő hajókat és az örök életet adó tündérpor-bányát a sok vasúti csillével meg sífelvonóval, hogy látványosnak szánt, de álmosítóan unalmas akciójelenetekkel tömködjék be a film dramaturgiai Mariana-árkait.

Lehetett volna persze mindebből egy szórakoztató ifjúsági kalandfilm kalózokkal meg tündérekkel, csak akkor nem kellett volna ennyire mereven ragaszkodni a százéves Pán Péter-klisékhez. Így viszont ez a se íze, se bűze, félbehagyott eredettörténet az idei év legnagyobb csalódása lett.