Már több hete játsszák a mozik Justin Kurzel Shakespeare-feldolgozását: az új Macbeth egyik legfőbb erénye, hogy két olyan színészóriást enged össze, akik korábban még nem játszottak együtt. A fejében skorpiókkal küzdő királyt Michael Fassbender alakítja, az őt gyilkosságra buzdító feleségét pedig Marion Cotillard. A 40 éves Oscar-díjas színésznőnek sorban ez volt a negyedik szereplése a Cannes-i Filmfesztiválon (2 nap, 1 éjszaka, Immigrant, Rozsda és csont), ahol a vörösszőnyeges premier előtt volt lehetőségünk interjúzni vele egy kerekasztal-beszélgetésen. 

Van egy olyan színházi babona, hogy nem szabad kimondani, hogy Macbeth, mert balszerencsét hoz. Éppen ezért úgy is szokás rá hivatkozni, hogy "a skót darab". A forgatáson is így hívták? 

Igen, ismerem ezt a babonát, és forgatáson éppen ezért mi is csak M-nek hívtuk a filmet Macbeth helyett. De én nem vagyok babonás, tessék, most is kimondtam, hogy Macbeth, és nem is történt semmi! Talán filmekre nem vonatkozik, csak a színházi darabokra. 

Élvezte hogy eredeti nyelven játszhat el egy Shakespeare-karaktert? 

Nagyon szerencsésnek érzem magamat, hogy végre megadatott, hogy eredeti nyelven szavaljak Shakespeare-t. Azt valamiért már régóta biztosan tudtam, hogy egyszer el fogom játszani Lady Macbethet, de mindig úgy gondoltam rá, hogy nyilván színpadon és nyilván franciául. De az, hogy úgy beszélhetek, ahogyan Shakespeare azt eredetileg megírta, ezt hatalmas lehetőségnek tartom. 

Mi volt a legvonzóbb ebben a szerepben?

Nem is tudom. Elég nehezen találtam meg magamban a Lady Macbethet, sokat kellett küzdenem vele, hogy meg tudjam őt formálni.

Ez a nő egy kőkemény szikla, nagyon nehéz rajta fogást találni.

Nagyon szerettem Justin Kurzel rendező újszerű Macbeth-értelmezését. Először telefonon beszéltünk a szerepről, és akkor elmondta, hogy mit akar kihozni ebből a darabból. Láttam az első filmjét is, A Snowtown-i gyilkosságokat, amit szerettem ugyan, de nem igazán értettem, hogy jön ebből rögtön másodiknak egy Macbeth? De amilyen szenvedéllyel beszélt róla, megértettem, hogy mit szeretne ezzel a filmmel. 

Milyen nő ez a Lady Macbeth?

Beteg. Nem tudja elfogadni, amije van, másra vágyik, az a típus, akinek sosem jó az, ami éppen van, nem tud örülni neki. Mindig próbál elmenekülni.

Akkor hogyhogy mégis elveszíti a fejét?

Mert egyben ember is. Amikor ennyire nem vagy önmagad, amikor ennyire kiegyensúlyozatlan vagy, amikor ennyire fájdalmas szembesülni azzal, hogy ki is vagy valójában, hogy mit is tettél, akkor nem tudsz elmenekülni. Akkor az egyetlen lehetőség az, hogy megőrülsz.

Ebben a feldolgozásban végre egy valós házaspárnak látjuk Macbethéket, akik szenvednek a gyerekük elvesztésétől. Együtt készültek valahogyan Michael Fassbenderrel, hogy ezt meg tudják mutatni a vásznon?

Igen, együtt próbáltunk, mint egy színházi csapat, másfél hónapon keresztül dolgoztunk a jeleneteken, főként hármasban Michael Fassbenderrel és Justin Kurzellel. Vicces, mert korábban sosem éreztem magamon nyomást egy szerep megformálásakor. Edith Piafnál rengeteg kérdésem volt, hiszen korábban egyáltalán nem ismertem az életét, tehát ártatlan voltam ilyen szempontból, nem voltak prekoncepcióim.

De Lady Macbeth? Rögtön eszembe jutott az a rengeteg nagyszerű színésznő, aki már játszotta korábban ezt a szerepet, úgyhogy éreztem magamon a nyomást.

Éppen ezért volt fontos számomra ez a próbafolyamat, hogy miközben kerestem a szerepet, mindent kipróbálhattam, lehettem egy kicsit rossz is, hogy megtudjam, így ne csináljam majd a filmben. Sokkal jobban el tudtam merülni a szerepben. 

Milyen volt a munka Michael Fassbenderrel? 

Sir Laurence Olivierhez tudnám hasonlítani, talán ő volt még annyira találékony, leleményes, felfedező színész, mint Fassbender. Ezen a forgatáson mindig úgy érkeztem meg a jelenetbe, hogy sosem tudhattam, hogy mi fog történni, mert mindig kitalált valami különlegeset, és valami nagyon jót. Elképesztően nehéz szerepe volt, óriási hatással volt rám, ahogy közelről nézhettem, ahogyan dolgozott. Ő egy nagyon különleges figurát hozott létre, egy saját Macbethet. Amikor azt mondja nekem mosolyogva, hogy "Skorpiók nyüzsögnek a fejemben", akkor áll bennem össze, hogy úristen mennyire messzire is sodródott már a valóságtól. Ilyen pillanatot még nem láttam korábban. Justin Kurzel nagyon sok lehetőséget biztosított nekünk, hogy ennyire csodálatos jeleneteket hozzunk létre. 

Eredeti helyszíneken forgatták a filmet, a skót vidék mennyire segítette a szerep megformálásban? 

Annyiban biztosan, hogy simán el tudom képzelni, hogy ebben a gyönyörű, de mégis nagyon vad világban mindez megtörténhetett. 

Színészi karrierje során sok nyelvet tanult már meg: a 2 nap, 1 éjszakában belga akcentussal beszéli a franciát, az Immigrantban lengyel bevándorlót alakít, a hollywoodi filmekben angolul beszél. Elég jól ért a zenéhez, talán ehhez van köze? 

Jó a fülem, ebben valóban szerencsém van, de ettől függetlenül rengeteget kell rajta dolgoznom. Van egy barátom, aki varázsütésre tud akcentusokat utánozni a poén kedvéért. Én erre például képtelen vagyok, nekem hónapokig kell gyakorolnom, hogy ennyire jól menjen. Az első és legfontosabb, hogy el kell fogadni, hogy sosem lesz tökéletes a kiejtésed. Ettől elmegy a folyamatosan benned dolgozó nyomasztó érzés jó messzire. Akkor lehet elkezdeni a munkát, amit sosem lehet abbahagyni. Persze, amikor a forgatás véget ér, akkor félbeszakad ugyan, de nem így kezdesz bele, hanem úgy, hogy mindent beleadsz, amennyit csak tudsz. Sosem lesz elég idő arra, hogy tökéletesen megtanulj egy másik nyelvet egy szerep kedvéért, mégis így tudod a lehető legjobbat és legtöbbet kihozni belőle. 

A ritmika is könnyen ment? Hiszen a szöveg rímbe van szedve, mégis életszerűen kell elszavalni ezeket a sorokat. 

Ez ugyanolyan, mint az akcentus, hiszen ugyanúgy az angol nyelvvel való hadakozásról van szó. Ez is csak egy olyan dialektus, amit pluszban el kellett sajátítanom, miközben nem ez az anyanyelvem. Egyébként a lengyel nyelv az Immigrantban sokkal-sokkal nehezebb volt, mint most a skót a Macbethhez. Angolul ugyan tudok, és volt is ebben a szövegben néhány olyan szó, amit még ma is használnak, de azért elég sokat tanultam belőle, főleg régies kifejezéseket. De az Immigrantban volt 20 oldalnyi olyan szövegem, amiből még csak szavakra sem hasonlított semmi, semmit sem értettem belőle. Nem tudsz úgy megtanulni egy szöveget, hogy nem érted, miről szól.

Nekem tudnom kell, hogy valójában miről is beszélek, úgyhogy minden egyes szónak a jelentését megtanultam akkor. És aztán mindent el is felejtettem azzal a mozdulattal, amikor befejeztük a forgatást. De mindig mindent elfelejtek, mintha mindent, amit egy filmben csinálok, egy másik emberként tenném, és amikor visszatérek önmagamhoz, akkor nem tudom, hogy mit csinált az a másik én. De a Macbeth megint csak más, itt most mégiscsak Shakespeare-ről van szó! Olyan jó lenne fejből elszavalni egy-két sorát csak úgy bizonyos helyzetekben. Remélem ezt most sikerül megtartanom magamban.

A Macbethben számos nehéz, lelkileg megterhelő jelenete van, miközben egy forgatáson rengeteg ember dolgozik a háttérben. Hogyan lehet egy ilyen helyzetben előhozni az érzelmeket csak úgy?

Sírni még mindig egyszerűbb, mint szexelni a kamera előtt. 

Az a fontos, hogy te a saját világodban, a sztoriban legyél teljesen a jelenet során. Mi színészek pont ezt szeretjük, hogy egy pillanatra elfelejthetjük, hogy kik is vagyunk, és mi is történik itt valójában, és valami egészen mások lehetünk, és valami egészen más történhet velünk. Teljesen el tudunk merülni egy másik korban, egy másik világban, egy másik történetben, mint ami éppen ott történik körülöttünk. Akár másik testünk is lehet, mint a Rozsda és csontban. Ezt nem is tudom, hogyan lehet elmagyarázni, vagy jól megfogni. Nagyon szenvedélyesen kell ismerni az emberi viselkedést, ezt az állatot, akik mi magunk vagyunk, ezt kell felfedezni magunkban. Mint elmenni egy másik országba, úgy kell elmenni egy másik elmébe, egy másik szívbe, egy másik testbe. Ilyen szempontból nincsenek is különbségek a szerepek között, hiszen ugyanúgy el kell merülni mindegyikben, de Lady Macbeth azért kemény dió volt a korábbi munkáimhoz képest. 

Színházi családban nőtt fel, szülei színészek és drámatanárok, testvéréről is forgatókönyvíró-rendező lett. Sok Shakespeare-feldolgozást látott már az életében? 

Azért nem annyira. Persze, ismerem Shakespeare-t elég jól, de elsősorban franciául, korábban egyáltalán nem is olvastam soha angolul. Elég sokat is kellett dolgoznom azon, hogy megértsem a darab világát.

Lady Macbeth több szempontból is nagyon nehéz és összetett karakter, hogyan lehetett megszabadulni ettől a figurától a forgatási napok végén? 

Érdekes ez, mert régebben nem kellett ezzel különösebben foglalkoznom, egyáltalán nem számított, hogy úgy megyek haza, hogy valami erősebben foglalkoztat, de amióta anya vagyok, ez azért megváltozott.

Nem mondhatjuk, hogy kifejezetten csak vígjátékokat csinálnék, általában elég nehéz, drámai filmeket választok magamnak, úgyhogy néha jó lenne, ha ezeket egyszerűen csak ki tudnám lélegezni, mielőtt otthon belépek az ajtón, de sajnos nem ennyire egyszerű a dolog.

Főleg, hogy egyáltalán nem része a szokásos színészi gyakorlatnak, mindig csak azon dolgozunk folyton folyvást, hogy hogyan formáljunk meg egy szerepet, hogyan változzunk át, azzal már nem, hogyan szabaduljunk meg tőle, pedig egy ennyire sötét karakter esetében ez is elég fontos lenne. 

Úgy érzi esetleg, hogy visszafogottabb színésznő lett, amióta anya lett?

Na ez egy jó kérdés. Másként dolgozom, ezt én is észre veszem magamon, mint amikor még csak egyedül voltam, és nem kellett mással foglalkoznom, csak saját magammal. Néha én is felteszem magamnak a kérdést, hogy annyira elmerültem a szerepben, amennyire képes vagyok rá? Amennyire korábban tettem? És igen, az a válaszom, hogy igen. Ha már nem fognak érdekelni a mélységek, akkor inkább abba is hagyom majd a munkát. 

Van B-terve? Mi lett volna, ha nem színész lenne? 

Nagyon sok minden szerettem volna lenni, és egy idő után arra gondoltam, hogy mi lenne, ha inkább egy olyan foglalkozást választanék magamnak, amiben nagyon sok minden lehetek egyszerre. Így kapóra jött a színészkedés. Hiszen így megtanulhattam csellózni, lengyelül beszélni, és mivel mindig mindent elfelejtek, így aztán mindig izgat, hogy mi lesz az az új dolog, amit végre megtanulhatok egy szerep kedvéért és nem felejtek el. De valójában inkább azt szeretem, amit az emberekről, az emberi lélekről tanulok meg egy új dolgot egy-egy ilyen összetett szerep megformálása során. 

Nem hiányzik az éneklés az életéből?

Nem, mert törekszem rá, hogy mindennap énekeljek valamit, ma reggel is énekeltem már egyet, végignyomtam reggel készülődés közben az Umbrellát Rihannától. 

A Piaf-film és az Oscar-díj nagy változásokat hozott az életébe, ekkor lett nemzetközileg ismert színésznő. Volt olyan, hogy túl soknak érezte a rá irányuló figyelmet? 

Nem, mert én imádom a munkámat, és mindent, ami vele jár. És azért valljuk be, ez azért nem akkora dolog, hogy ne lehetne elviselni. Azért az életben sokkal nehezebb dolgokkal is kell szembesülni, mint ez. És szerencsére még megvan az a képességem, hogy el tudok tűnni, amikor csak akarok. Ha nem akarom, hogy felismerjenek, tudok láthatatlan és észrevehetetlen is lenni.