Alig két hét, és moziba kerül a Star Wars VII, az év (mit az év, az évtized!) legjobban várt filmje, aminek hatrészes előzményét hat cikkben dolgozzuk fel. Itt az első, a Baljós árnyakról írt, itt a második, amit A klónok támadásáról írtunk, és most folytatjuk az új trilógia befejező részével.

Stockholm-szindróma. Ezzel próbálom magyarázni azt, hogy amikor kijöttem a moziból 2005-ben, akkor azt mondtam a Sithek bosszújára, hogy „hát ez tök jó volt”, majd aztán nagyjából tíz évig soha, semmilyen körülmény között nem beszélgettem erről a filmről senkivel. Az IMDb mérsékelten megbízható trivia-rovata azt írja, hogy ezt a rész volt a kritikailag legsikeresebb az előzmények közül, de ezt annak tudom be, hogy csak mindenki örült, hogy túlvan az egészen végre. Mert a Sithek bosszúja talán egy picivel jobb, mint azok, amik előtte voltak a sorban – ez mondjuk nem nagy truváj, A klónok támadásánál egy végtelenített Vidám Vasárnap is nagyobb filmélmény –, de még mindig ugyanannak a nyomorult, félresikerült vonatnak az utolsó állomása, amit joggal utálnak a rajongók. Stockholm-szindróma, mert a végére lehet, hogy páran megszerették az egészet, hitegették magukat, hogy a sötétebb sztori vagy Ewan McGregor szakálla miatt. Pedig csak vége lett, és végre úgy tehettünk, mintha sosem történt volna meg.

A Sithek bosszújának a problémáit ugyanazok adják ki, mint a Baljós árnyakéit – még mindig teljesen felesleges volt elkészíteni és megnézni egyaránt. Ugyanolyan, rossz szavatosságú CGI-ből épül fel az egész, a dialógokat mintha egy Google-fordítóval szövegezték volna valami idegen nyelvről, a színészek motorikus fadarabok, és a történet semmi újjal nem szolgál azoknak, akik tisztában vannak az eredeti trilógiával. De ha mégis valaki úgy dönt, hogy megnézi a Sithek bosszúját, akkor itt van pár dolog, amivel le lehet tudni az egész filmélményt:

Hú, de sötét

A Sithek bosszúja az egyetlen az előzmények közül, ami egy fokkal keményebb korhatár-besorolást kapott, az amerikai rendszer szerint nem PG, hanem PG-13 lett. Ez annyit jelent, hogy olyan jelenetek is szerepelnek a filmben, amik 13 éven aluliaknak kicsit durvák lehetnek. Ezt a korhatárt egyébként Spielberg miatt kellett létrehozni, ő volt a producere a Szörnyecskék második részének, és ő rendezte az Indiana Jones és a végzet templomát, ez a két film pedig annyira feszegette a gyerekszórakoztatás határait (majomagy elfogyasztása, stb.), hogy ki kellett egy új korhatárt találni. Az egy másik cikkbe való, hogy ennek egyébként mi értelme van, mert mostanában egy csomó horrorfilm úgy kap PG-13 besorolást, hogy rengeteg traumatikus jelenet van benne, de speciel vért, azaz egy magasabb besorolást érdemlő látványt, nem mutatnak. 

A Sithek bosszúja pedig kihasználja azt, hogy miket enged meg a korhatárja: sorban nyiszatolják a végtagokat, hull a fej, lángra lobban a megcsonkított Darth Vader, orvul rommá lőnek egy csomó Jedit, lekaszabolnak még párat, sőt, az egyik kulcsjelenetben ugyan nem látjuk, de maga Anakin mészárol le egy csapat Jedi-tanonc kisgyereket. A csel persze az benne, hogy a lelövéseket lézerpisztolyokkal, a leszúrásokat pedig fénykardokkal művelik, és elviekben mindegyik olyan módszer, amitől nem látszik sem vér, sem seb, sem belsőségek, úgyhogy simán lehet gyilkolni anélkül, hogy a korhatár-bizottság beszólna. A Sithek bosszúja persze pont arról szól, hogy Anakin végleg a sötét oldalt választja, úgyhogy nem a téma meglepő, hanem az, hogy az első 15 percben már elgurul Christopher Lee kobakja.

Hayden Christensen még mindig nagyon rossz

George Lucas már megint rossz lóra tett, de ezt az előző cikkünkben, sőt, az az előttiben is megírtuk. Anakin Skywalker/Darth Vader szerepére egy komoly színész kell, vagy legalábbis olyan valaki, akik képes eljátszani azt, hogy gyötrődik. Hayden Christensenként Anakin nem gyötrődik, hanem picsog. Ehhez még hozzájön az, hogy olyan hangon beszél, mint egy felolvasószoftver a kilencvenes években (legalábbis az eredeti nyelvű változatban), érzelem akkor sem igazán hallatszik rajta. Christensen biztos alkalmas valamire (nem egy filmben szerepelt a SW után, sőt, A hazugsággyárosért kifejezetten dicsérték), de itt teljesen megbukik. Nem vagyok benne biztos, hogy ezért teljes mértékben ő a felelős, George Lucasnak legalább annyi kritika jár, amiért híresen képtelen húsvér emberekkel foglalkozni. Natalie Portman sem jobb partner ebben a filmben, de nem segítenek az olyan mondatok, mint az „ölelj meg, ahogy tetted a Naboo-n!”

A sötét oldal mellé állni = tejet választani a boltban

Papíron az egész, de tényleg az egész előzménytrilógia azon a pillanaton áll, vagy bukik, amikor Anakin Skywalker eldönti, hogy a jedi-oktatás és Obi-Wan ellenére úgy dönt, hogy a sötét oldalt választja. Ez egy súlyos döntés, nem lehet csak úgy hübelebalázs módjára elintézni.

A Sithek bosszújában pont ez történik. Anakint már azzal a mesével kezdi megkenni Palpatine, hogy létezett egy Sith-nagyúr, aki képes volt életben tartani sokáig a rokonait, a jövőbeli Darth Vadernek meg mindenféle víziói támadnak arról, hogy Padmé meg fog halni. Oké, rendben, Anakin szeretné megmenteni gyereke anyját, ráadásul édesanyjáról is hasonló látomásai voltak, szóval sejti, hogy a jelenések nem csak a levegőbe beszélnek. De tényleg ennyire lenne egyszerű az egész, mint ahogy történik Palpatine irodájában? Amikor Mace Windu és a kancellár összecsap, akkor végül Anakin dönti el, hogy mi lesz annak a kimenetele: és tessék, mostantól akkor tiszteletbeli Sith-tanítvány lesz, az eltorzult fejű, leginkább klingonra emlékeztető Palpatine pedig elmondja, hogy a te neved innentől kedve Darth Vader. Miért? Honnan? Miért? Legalább a jediknél a tanács elé kellett járulni meg oktatást kérvényezni, ami lehet, hogy valami bürokratikus rémálom, de legalább értelme van.

Mi a túróért nem lehetett díszleteket építeni?

George Lucasnak valami fétise lehet az, hogy folyamatosan zöld háttér előtt forgat, gondolom minél hamarabb le akarja tudni az emberekkel való munkát, hogy bezárkózzon egy pincébe és monitorok mögül irányítsa pár évig az utómunkát. Talán ezért, talán digitális vagányságból nincsenek igazi díszletek a Sithek bosszújában. Kivéve egyet: pár másodpercre feltűnik Bail Organa szenátor hajója, aminek a belsejét valóban felépítették, és olyan érzést kelt, mintha kijutottunk volna egy pixeles, zavaros vízből és kaphatnánk végre levegőt. Nincsenek azok a furcsa, rossz irányból jövő fények, a videojátékos kulisszák. Pár másodpercre embereket látunk egy valós fizikai térben, amitől már hatványozottabban érdekes az, amit művelnek. Sajnos Bail Organa hajója tényleg csak túl rövid ideig van a szemünk előtt, de felvillant egy világot, ami sokkal érdekesebb és lenyűgözőbb lehetett volna.

Akciójelenetek kellenek? Tessék!

A Baljós árnyak csínján bánt az akciójelenetekkel, A klónok támadása valami javított az átlagon, a Sithek bosszújában viszont dúskálhatunk bennük, annyira, hogy egy idő után már kicsit érdektelenek is lesznek (lásd még utolsó pont). A film kapásból egy szuperlátványos űrcsatával nyit, ami lehet, hogy azért néz ki meghökkentően jól, mert emberek csak alig szerepelnek benne. Aztán amint a két jedi landol Dooku hajóján, indul tovább a dili: kardozás, menekülés, aztán később egy tollas óriásgyíkon lovagol Obi-Wan, miközben üldöz egy hat fénykarddal zsonglőrködő, asztmás robotot, a wookie-világ is feltűnek és ők is lövöldöznek a klónok mellett. Egyszerűen a Sithek bosszúja alatt sokkal nehezebb elaludni, mint az előzőeken, mert folyamatosan mozgásban van valami. Kivéve Anakin és Padmé közös jelenetein, de legalább fel lehet állni a fotelból anélkül, hogy lemaradnánk bármiről.

Yoda egy badass

A klónok támadása csúnyán elbánt Yodával, talán az előzményfilmek legröhejesebb jelenete volt az, amikor összecsapott Dooku gróffal, de a nagy hatalmú jedi-mester leginkább egy zöld gumilabdára emlékeztetett, vagy egy befejezetlen animációra, aminek a helyére majd jön valami, csak most ilyen bénára kellett megcsinálni időhiányból. Aztán véletlenül benne maradt a filmben.

Yodáról kevesen gondolnák, hogy egyáltalán harcolt bármikor, a legtöbb embernek ő csak egy nagyfülü, megbolondított szórendben beszélő manóguru, nem pedig egy mester, aki a pöttöm fénykardjával rajoskodik mindenféle gonosz sithek ellen. De valahogy a Sithek bosszújában működik az a pillanat, amikor betopog Palpatine irodájába, és egy mozdulattal ártalmatlanná teszi a két őrt az ajtóban. Egy olyan gesztus, ami passzol ahhoz a Yodához, akit megismertünk. Aztán elkezd pattogni sajnos.

Teljesen érdektelen finálé

És itt jön az igazi rákfenéje a Sithek bosszújának, már nem mintha nem lett volna így is elég baj vele. A finálé rettenetes látványosnak szánt (Lávabolygó! A szenátus tanácsterme!), látszik, hogy Lucas igazi tragédiára készül, amiben végre megmutatja a foga fehérjét a gonosz, a jónak pedig minden erejét össze kell szedni, hogy meg tudja állítani. A felállások: Yoda Palpatine ellen, Obi-Wan Anakin ellen. És hogy mi ezzel a baj?

Hát az, hogy a következő trilógiában mind a négy szereplő életben van még. Nézünk egy hosszú, elnyújtott, pöffeszkedően drámai finálét, amiről pontosan tudjuk, hogy mindenki túl fogja élni. Egyedül az a kérdés, hogy Anakin milyen állapotban, de én szeretnék egy őszinte embert találni, akit pontosan ez foglalkoztatott a trilógia harmadik részében. Ha viszont nem a film szempontjából nézzük az utolsó húsz percét, hanem mint az előzményfilmek szimbolikus befejezését, akkor végül is tökéletes: hosszú, 99 százalékban számítógépes animáció, és semmit nem ad hozzá az eredeti trilógiához.