Az amerikaiaknak sok furcsa szokásuk van: imádnak például horrorfilmeket forgatni az ünnepeikből. A július 4-i és Valentin-napi vérengzések mellett készült már húsvéti, halloweeni és karácsonyi horror is, utóbbi kettő esetében ráadásul pont az 1974-es Fekete karácsony és a '78-as Halloween hozta el a slasher műfaj máig tartó divatját.

Karácsonyi horror alatt persze az amerikaiak karácsonyát kell érteni. Ezekben a többnyire B kategóriás filmekben sosem a vámpír Kisjézus vagy a farkasemberré változó napkeleti bölcsek öldösik a szereplőket december 24-én. Inkább egy életre kelt hóember vagy egy tűzoltóbaltával felfegyverkezett, dagadt Mikulás, aki azért bezabálja a kandalló mellé kirakott süteményt, mielőtt mindenkit felaprítana.

A Krampusz csak részben ilyen tipikus amerikai karácsonyi horror. Az író-rendező  Michael Dougherty ezúttal ugyanis Mikulás Hollywoodban kevésbé ismert segédjét, az ördögszerű krampuszt tette meg főszereplővé, akit jobbára csak a német és osztrák kultúrkörben ismernek – és persze nálunk, Magyarországon.  

Dougherty 2007-ben az Adsz vagy kapsz után azonnal geekkedvenc lett, mert nem a tinilányokat esztelenül kaszaboló, maszkos rém felől nyúlt a halloween témájához. Az ő kis szörnyikéje azokat mészárolta le, akik csak a féktelen bulizást és csokizabálást látták október 31-ében, és már elfelejtették a töklámpásokat meg a pogány samhain ünnepét.

Dougherty most is ugyanerre a dramaturgiára épített. A Krampusz legelején egy belassított áruházi jelenetben csodálatosan bemutatja, mennyire kiüresedett mára a karácsony: az emberek a szeretet ünnepén akár verekedni is képesek az utolsó akciós plazmatévéért, a családi ebédnél betintázva pedig vérig sértik az összes rokont.

A filmbéli kisvárosi zsidó famíliánál is már csak az idős nagymama tudja, hogy mennyire fontos a kandallótűz mellett együtt énekelni a Csendes éjt. Ahol ugyanis elmarad a karácsonyi áhítat, és a családtagok egymással veszekszenek, ott nem a kedves jó Mikulás huppan le a kéményből, hanem maga Krampusz, 

Így összefoglalva természetesen ez az egész baromi ígéretes. Az előzetest is kellőképpen hangulatosra és figyelemfelkeltőre vágták össze hozzá. Krampusz mint ördögszarvas, zombiképű, ráncos Télapó hihetetlenül jó maszkmesteri munka lett, akárcsak a gonoszkodó, maszkos karácsonyi manók. Még a zenedobozból kiugró bohócról is el lehet mondani, hogy abszolút belefér egy őrült karácsonyi horrorfilmbe, ha egy ilyen cukipofa zabálja fel a Dűne karácsonyi környezetbe rakott óriáshernyójaként a gyerekeket:

Viszont a látványos horrorfilmes külsőségeken és a megszívlelendő nagy tanulságon túl („Felnőttként is őrizd meg a gyerekkori énekelgetős-ajándékozós karácsonyok szellemét!”) a Krampusz nem igazán működik. Csak néhány bosszantó hiba:

• A film első harmada egy unalmas Reszkessetek, betörők! remake, egymást szekáló felnőtt rokonokkal és hülyeségeken összeverekedő gyerekekkel.
• Bár Krampusz, a gyerekzabáló rémbohóc és a gonosz manók kellőképpen ördögiek, a kannibál plüssmaci és a repkedő baba figurája kiábrándítóan fapados lett.
• A Shrekből átemelt CGI mézeskalácsfigurák is vérlázítóan gagyik.
• A német nagymamát és az alkoholista nagynénit kivéve a színészek botrányosan rosszak, egyáltalán nem izgulunk a karaktereikért.
• A történet pedig nem képes túllépni Romero zombifilmjeinek kliséin, ahol a szereplők a bedeszkázott ablakú házban várják, hogy szépen sorban megöljék őket a szörnyek.

A Krampusz alapötlete és hangulata zseniális, sajnos a megvalósítás már kevésbé jó. A végeredmény maximum egy levágott ujjnyival több, mint az eddig készült karácsonyi horrorfilmek. Persze aki szereti az ilyesmit, annak pont ideális szórakozás a hideg téli estékre.