Nemrég sokkolta a rajongóit A tenger szívében forgatásán készült kép, melyen loncsos szakállal, csontsoványra fogyva látható a színész. Az időközben normális külsejét visszanyert Hemsworth-tel A tenger szívében londoni sajtónapján beszélgettünk. A film Herman Melville nagy amerikai epikus regénye, a Moby Dick alapjául szolgáló igaz történetet meséli el, amikor 1820-ban egy feldühödött bálna megtámadta és elsüllyesztette az Essex nevű bálnavadászhajót, melynek legénysége 90 napig hányódott az óceánon a bálnavadász csónakokban.

Melyik a kedvenc jelenete a filmből?

Az egyik jelenet, amely meglepően erős érzelmeket váltott ki bennem, az az volt, amikor elbúcsúzom Cillian Murphytől. A forgatás végéhez közeledtünk, és valóban akkor búcsúztunk el egymástól, így tényleg nagyon érzelmes szituáció volt. De mindannyiunkat erős szálak fűztek addigra a többiekhez, mivel mindent együtt csináltunk végig, ezt az őrült diétát, a hosszú forgatási napokat, még sosem éltem át hasonlót, kicsit olyanok voltunk, mint egy gimnáziumi futballcsapat.

Tényleg versenyt fogyókúráztak egymással?

Igen, de nem én nyertem. Nekem a Thor-súlyból kellett lefogynom, szimplán a normális súlyomig eljutni is kimerítő volt, és utána jött a további fogyás. De az egyik matróz az én csónakomban, Jamie Sives tényleg betegesen soványra fogyott. És Cillian is, ahhoz a bizonyos jelenethez. Nekem akkor még hátra volt némi súlyvesztés, de neki az volt a mélypont. Csak nyöszörgött, hogy “hadd menjek már haza”, de jó pár napot dolgoztunk azon a jeleneten, ő meg már teljesen készen volt.

Nem találja frusztrálónak, hogy a fogyással az izmaiból is veszített?

Nem, inkább az volt frusztráló, amikor nem bírtam leadni a kilókat! Az ember eljut egy szintre, ahol a teste egyszerűen leblokkol, úgyhogy még többet kell edzened vagy futnod ahhoz, hogy megszabadulj a súlytól. Annyira vicces, amikor először Thor szerepére készültem, hónapokon át méricskéltem magam és bosszankodtam, hogy még mindig nem vagyok elég nehéz, most meg azon szenvedtem, hogy még mindig túl nehéz vagyok! Teljesen őrült dolog, éppen az ellenkezője volt ez: folyton mérni magad és számolni a kalóriákat. 

A film végén elég szörnyen néz ki. Élvezte titokban, hogy másként tekintenek rá az emberek, mint korábban?

Igen, élveztem, hogy ennyire átalakulok, hogy valami egészen szokatlant művelek. A jelmezek, a díszletek mind segítettek abban, hogy a karakterem helyébe képzeljem magam, de mire annyira lefogytam, már igazából nem számítottak. Nem kellett túl sokat színészkednem, hiszen tényleg totálisan kimerültnek és kétségbeesettnek éreztem magam. De forgattunk ebéd után is, és talán azok voltak a legnehezebb jelenetek, mivel hirtelen egy kicsit kiestem ilyenkor a szerepből.

Mennyire volt ismerős a vitorlázás világa, a hajósok zsargonja?

Semennyire. Gyermekkoromban alig lehetett kiszedni a tengerből: rengeteget szörföztem, búvárkodtam, úsztam, de a hajózás valahogy kimaradt. Úgyhogy a fedélzeten eligazodni, megtanulni a zsargont teljesen új dolog volt számomra. Kicsit olyan, mint az orvosi szleng, a szavak semmit sem jelentettek — olyan volt, mint idegen nyelvet tanulni.

Annak idején mi fogta meg a forgatókönyvben annyira, hogy Ron Howardnak is átküldte?

Nagyon ritkán olvas az ember olyasvalamit, ami igazán elvarázsolja, átemeli egy másik világba, és ez ilyen hatással volt rám. Miután elolvastam, sokat gondolkoztam még rajta, az általa felvetett problémákon. Megérintettek a morális kérdései, az ember harca a természettel, a túlélésért folytatott küzdelem, az, hogy miért dönt valaki úgy, hogy feladja a harcot, míg a másik tovább küzd. Emellett azt a lehetőséget is kínálta, hogy elképesztően látványos, epikus filmdrámát forgassunk, olyan kombináció volt ez, amit az elmúlt időben nem sok filmben láttam, manapság már nem nagyon készülnek ilyen filmek.

A film igen realistán ábrázolja a bálnavadászatot ám mégsem nem állítja be hősnek a legénységet.

Igyekeztünk hitelesen ábrázolni a morális dilemmát, a legénység belső küzdelmét a munkájuk brutalitásával. Erről szólt ez az iparág, ezt kellett tenniük, hogy eltartsák a családjukat, de rányomta lelkükre a bélyegét. Olyan ez, mint háborúba indulni: az ember azt mondja magának, hogy a hazájáért harcol, de mégiscsak valami borzasztót művel. Amikor Owen megszigonyozza az első bálnát, és beteríti a vérzápor, az a nagy fordulópont számára, amit be akartunk mutatni. Ott töpreng el először azon, hogy miért is van itt és csinálja ezt, amikor hirtelen nincs mindenre kész válasza. Amikor rájön, hogy a bálna valójában nem az ellensége.

Milyen érzés volt úgy színészkedni, hogy nem is voltak bálnák a forgatáson?

Na ja, egy teniszlabda volt [a bálna]. De az ember képzelőereje amúgy is túlműködik egy ilyen helyzetben. A forgatás vége felé jártunk, egyébként is totálisan instabilak voltunk érzelmileg, mert akkoriban már alig kaptunk enni. Három hónapja tartott a forgatás akkor már, a lételemünkké vált az a környezet, így aztán a teniszlabda igen gyorsan átlényegült valami mássá.

Thor fiktív karakter, nagyobb felelősséget érez olyankor, amikor igazi embereket kell eljátszania?

Minden szerep felelősséggel jár, ebből a szempontból nem érzek különbséget. Ennél a filmnél nagyon szerettem, hogy rengeteg forrásunk van, a legénység tagjainak feljegyzései, de nem éreztem nagyító alatt magam, kevésbé nyomasztott ez a része a szerepnek.

Kezd igazán felívelni a karrierje Hollywoodban, mégis úgy döntött, hogy visszaköltözik Ausztráliába. Miért?

Amióta gyerekeink vannak, nagyon nehéz volt bármit is csinálni Los Angelesben: mindenhova autóval mentünk, a paparazzik ott táboroztak az ajtónk előtt, egy rémálom volt — a végén már inkább ki se mozdultunk, hogy megússzuk őket. Aztán azt mondtuk, tulajdonképpen semmi szükség arra, hogy itt legyünk, hiszen már alig készülnek filmek LA-ben, minek van itt házunk? Hazamentünk nyaralni Ausztráliába és beleszerettünk abba a helybe, ahol most lakunk. Azt akartam, hogy a gyerekek úgy nőjenek fel, mint én annak idején, közel a természethez, és ne gondolják azt, hogy a hollywoodi élet a normális. Nagyon fojtogatóvá vált a vége felé, minden beszélgetés csak a munkáról és a filmekről szólt. Úgy éreztem, már nem is magam vagyok, mintha állandóan színészkednem kellett volna. Azért költöztünk el, hogy újra normális életet élhessünk.

Mikor fogják a gyerekei megnézni ezt a filmet?

Egy darabig még biztos nem. A lányom már látott pár részletet a Thorból, de még bele fog telni pár év, amíg teljes hosszában megnézheti. Nálunk egyébként családi hagyomány, hogy a feleségemmel, a családdal együtt nézzük meg a filmet, hogy meg tudjanak vigasztalni, ha esetleg nem sikerült jól. Jövő héten megyünk a New York-i vetítésre.

Egyre több komikus szerepet kap: idén került a mozikba a Vakáció, jövőre pedig jön a Szellemirtók is. Milyen volt a forgatás Paul Feiggel?

Előtte szörnyen izgultam, nem kaptam semmit a szerepemről, csak azt mondták, nyugi, majd átküldik. Megérkeztem Bostonba, elérkezett a forgatás előtti utolsó este, és még mindig nem kaptam semmit. Telefonáltam, de csak megnyugtattak, hogy másnap mindent kitalálunk. Másnap, a forgatáson csak elindították a kamerát, a csajok meg nekiálltak improvizálni. Paul így dolgozik: időnként bekiabálja a javaslatait, mi folytatjuk az improvizálást, aztán próbáljuk nem elröhögni, végtelen mennyiségű kaotikus felvétel készül, és nagyon szórakoztató az egész. Igazán felszabadító élmény volt, hiszen ha esetleg nem működik valami, akkor mondhatom, hogy nem én tehetek róla — nem kaptam forgatókönyvet! Nyugisabb, mint amikor az mondják, tessék, itt a világ legjobb forgatókönyve, ne rontsd el!