Index Vakbarát Hírportál

Lucas gyötrődött a Star Wars miatt, de most már továbbléphet

77177227
2015.12.26. 20:30

Az új Star Wars-film, Az ébredő erő londoni premierjén álló ovációval fogadott George Lucas azt mondta, készen állt már arra, hogy továbblépjen. Valójában azonban látványosan gyötrődött az elmúlt években, miután 2012-ben eladta a Lucasfilmet és vele együtt az egész világát a Disney-nek, aztán viszont nem éppen saját döntésből teljesen kiszorult a folytatások készítésének környékéről is.

A Vox szerint Lucas hozzáállása lényegében leképezhető a tagadás, a düh, az alkudozás, a beletörődés, a depresszió és az elfogadás szakaszainak. A VII. rész bemutatója viszont tényleg lehetőséget adhat a 71 éves Lucasnak, hogy a Star Warst mostantól nézőként figyelve húzzon egy vonalat, és valami újjal kezdjen el foglalkozni, amihez a Disney-től kapott négymilliárd dollárral a pénzalap is a kezében van.

Ötleteket is adott, csak nem kellettek

Az egész kettősség abból fakad, hogy Lucas elkezdett dolgozni egy új trilógia vázán, mielőtt eladta a Lucasfilmet, és ezzel minden jogot a Star Warshoz – nem mellesleg pedig például az Indiana Jones-filmekhez is. Akkor azt nyilatkozta, hogy ő már túl öreg ahhoz, hogy tovább vigye a lángot, jöjjenek a fiatalok, de ötleteket és komplett történetszálakat is bemutatott a Disney vezetésének (részben azért, hogy bizonyítsa, a Star Warst lehet folytatni, és rengeteg potenciál van benne, vagyis felsrófolhatta az árat).

Nagyon úgy tűnik, hogy Lucas eredetileg azzal számolt, hogy ugyan a Disney továbbviszi a franchise-t, és az általa is javasolt J. J. Abrams veszi kezébe a VII. rész rendezését, de azért alkalomadtán továbbra is ott bábáskodhat az új filmek készítésénél,

ő lesz az, akihez minden fontosabb ötlet után odarohannak, és kikérik a véleményét.

Akkoriban elmondta, hogy ott volt a korai történeti megbeszéléseken, ahol aztán elmagyarázhatta, hogyan működik az univerzum, mit lehet megtenni, és mit nem.

Miután a Lucast is régről ismerő Kathleen Kennedy lett a Lucasfilm elnöke, és az új filmek producere, még tényleg arról volt szó, hogy biztos, ami biztos, kreatív tanácsadóként marad a hetedik rész környékén. Azonban a Disney elvetette azokat az ötleteket, amiket az eladás előtt kidolgozott, és Abramsék teljesen más irányba indultak el.

Tartotta magát, meg húzta a száját

A forgatáson sem szívesen látott Lucas innentől nem nagyon tudta eldönteni, hogyan viszonyuljon az egész világot megint magával ragadó – és nyilván a Disney és Abramsék által a végletekig fokozott – hájphoz, vagy akár a Star Warsra épülő új vidámparkokhoz, amikhez neki hirtelen már semmi köze sem volt.

„Arra jutottak, hogy nem igazán ezeket az ötleteket akarják megcsinálni" – mondta semlegesen nyilatkozva Lucas a CinemaBlendnek adott interjúban. „Ezért megcsinálták a sajátjaikat." Aztán hozzátette később, hogy jobb neki továbblépni, azt meg egyszerűbb úgy, ha már az elejétől nincs benne az új részekben.

Azonban az is látszott, hogy túlságosan nem vette jó néven, hogy hiába ő a franchise atyja, teljes egészében kukázták az ötleteit. Kicsit meg is sértődött, és pár nyilatkozatban érzékeltette, hogy ő más irányba vitte volna el a történetet. Nem nézte meg az elsők között az első teaser trailert sem, amikor pedig egy éve megkérdezték tőle, hogy kíváncsi-e, mit kezdett Abrams az új Star Warsszal, akkor lényegében a következőre futott ki a válasza:

Nem igazán.

Aztán most még novemberben is arról beszélt a Vanity Fairnek, hogy reméli, „az erőt nem silányítják le holmi hókuszpókusz szintjére". Az is sokatmondó volt, amikor megkérdezték tőle még nem is olyan régen, hogy melyik karakter lenne a Star Warsból, ha bárkit választhatna. Először azt mondta, hogy mindegyiket szereti, aztán viszont rávágta, hogy:

Jar Jar Binks,

talán azt az egyetlen karaktert kiemelve, akit azok a rajongók sem zártak a szívükbe, akik egyébként imádják a prequel részeket is.

Egy váláshoz is hasonlította az elmúlt években történteket, aztán a Washington Post december eleji cikkében egy metaforával szemléltette a benne dúló érzelmeket. „Mennem kell az esküvőre (egy felnőtt gyerekére). Az exem ott lesz, az új feleségem is, de nagy levegőt veszek, jófiú leszek, és végigülöm. Csak kiélvezem a pillanatot, mert ez erről szól, és ez egy tudatos döntés, amit meghoztam" – mondta.

A bemutató előtt közvetlenül pedig már arról beszélt, hogy most először ő is nézőként ülhet be egy Star Wars filmre, de részben kitérő választ adott, amikor a Vulture megkérdezte tőle, hogy tetszett neki a film, miután kiderült, hogy egy előzetes vetítésen már megnézhette.

Szerintem a rajongók szeretni fogják. Az a fajta film, amire vártak

– mondta.

Kísérleti filmekben gondolkozik

A Star Warst viszont ha akarja, ha nem, el kell engednie, ami valószínűleg annál könnyebb lesz, ahogy a Disney elkezdi ontani magából az újabbnál újabb filmeket és tévésorozatokat, meg mindent, ami ezzel jár. A kérdés innentől az, hogy ha a Star Warsnak mostantól csak egy kiemelten fontos nézője marad, mihez kezd egyébként Lucas.

Összességében 5,1 milliárd dollárosra becsült vagyonával előkelő helyen szerepel a Forbes leggazdagabb embereket összesítő listáján, benne van az első százban. A Star Wars utáni terveiről azt lehetett tudni, hogy már 2012-ben is arról beszélt, hogy kisebb, független filmeket fog készíteni. A három év alatt azonban

egyelőre írt egy animációs musicalt, a Strange Magicet,

de ezen kívül mást nem mutatott fel.

Áprilisban a Tribeca filmfesztiválon Stephen Colbert humorista-műsorvezetővel beszélgetve is azt mondta, hogy már nem a Star Warsszal, hanem kísérleti filmekkel szeretné tölteni az idejét. Azt mondta, mindig is arra vágyott, hogy visszatérhessen a kezdeti éveihez, így aztán a legtöbb szó a THX 1138-ról és az Amerikai Graffitiről esett. Arról nem volt szó, pontosan mit tervez, sem pedig azt, hogy egyáltalán milyen platformban gondolkozik, inkább általánosságokról beszélt.

„Emberek megpróbálnak döntéseket hozni arról, amit csinálnál, mielőtt megcsinálod azt. Ez nem túl jó. Nem lehet kísérletezni. Egy bizonyos módon kell csinálni" – mondta a hollywoodi szisztémáról a Vanity Fairnek adott interjúban is. A CBS Newsnak azt magyarázta, hogy senki nem akar kísérleti filmeket nézni, de ő még akkor is ezekben gondolkozik, ha esetleg így kevesebb helyen mutatnák be a filmeket.

Lucas sok szempontból vizionárius volt, és éppen ő fektetett le bizonyos hollywoodi alapokat. Ő hozta létre az Industrial Light and Magic CGI-effektstúdiót, valamint a THX hangszabvány is a nevéhez köthető, a merchandising fogalma pedig lényegében nem is létezett előtte. Most pedig van az eddiginél is több pénze arra, hogy megint valami új irányt vegyen, más kérdés, hogy vajon tényleg rendezőként, vagy mondjuk inkább a kísérletező kedvű fiatalok pártfogójaként lehetne-e sikeresebb.