Az Egyiptom istenei azok közé a kivételes filmek közé tartozik, amiben minden tönkrement. A szereposztástól például mindenki felháborodott, hiszen az egyiptomi isteneket javarész fehér férfiak alakították, Ré napistent például Geoffrey Rush, aki, ha egyáltalán megnézi a készterméket (és érdekli is), akkor nagyon fogja szégyellni magát. Rufus Sewell, Gerald Butler és Nikolaj Coster-Waldau sem az Egyiptom isteneivel fogja indítani az önéletrajzát, az tuti.

• Az ókori Egyiptomban leginkább fehér férfiak éltek, akadt olyan, aki skót akcentussal beszélte az angolt, a kor univerzális kommunikációs formáját, mások felső-középosztálybeli angol családoknál alkalmazott komornák és komornyikok beszédstílusában kommunikáltak. Nem is mindig értették meg egymást.
• Az ókori Egyiptomban minden nő legalább 85D-s, vagy inkább 90F mellméretű volt, és azzal dugott, aki szembe jött vele. 

Érthetetlen, hogy egy ilyen forgatókönyvből hogy készülhetett film. A Summit/Lionsgate-nél értenek a pénzcsináláshoz, felfoghatatlan hogy gondolhatták, hogy egy egyiptomi istenekről és közemberekről szóló, de egyiptomi színészeket egy szerepben sem alkalmazó, a legendákat és mítoszokat két lábbal sárba taposó, teljesen értelmezhetetlen és értelmetlen történet nem fog megbukni? Értem én, hogy onnantól kezdve, hogy  az isteneket az emberek között élőnek ábrázolták, a földet meg laposnak, nem szabad komolyan venni az egészet, de mivel a filmben keverednek az ismert egyiptomi istenmítoszok motívumai a totális faszságokkal, a néző nem tudja eldönteni, hogy a rendező tulajdonképpen mit is akart a filmmel.

• A piac zsúfolt volt, és tele tolvajokkal.
• A tolvajok jókedvű és jószívű csibészek voltak, akik a csajuknak csórtak cuccokat, és ez megbocsátható.
• A lakosság egész nap a piacon lógott, kivéve a rabszolgákat, akik között volt fekete is. Dolgozni nem nagyon dolgozott senki. 

A végén Alex Proyas, aki hét éve nem forgatott semmit Hollywoodban, és minden bizonnyal szebb visszatérésre vágyott, készített egy misztikus/mitikus köntösbe öltöztetett szuperhősfilmet, béna trükkökkel, és értelmetlen történettel. A sztori a legendákból táplálkozik, Hórusz (Waldau) és Széth (Butler) harcát mutatja be a trónért, amibe belekeveredik két ember is (Brenton Thwaites és Courtney Eaton) és miközben Indiana Jones és Titánok harca szerű kalandokat élnek át, a film zanzásítva felrakja nekünk az egyiptomi istenek viszonyrendszerét a vászonra, megmutatja az alvilágot, Anúbiszt, Ré napistent, Thotot,  Hathort, Ozíriszt, Íziszt, Apófiszt, szóval akit csak elő lehetett rángatni egy kifestőkönyv lapjairól.

• Az istenek az emberek között éltek, vélhetően kibaszásból mert az istenek kétszer akkorák voltak, mint az emberek, így a rabszolgáknak bazinagy házakat kellett építeniük, pl. egy ajtókeret ránézésre is minimum két méter széles és négy méter magas volt.
• Az istenek abból éltek, hogy az emberek hódoltak nekik, ilyenkor joviálisan mosolyogtak, és úgy beszéltek az emberekkel, mint Jula néni Gáborral a napköziben. Gábor kicsit lassú, mindent a szájába kell rágni, például pontosan el kell neki mondani, hogy éppen mit fog csinálni az ember (azaz isten), hova megy, ott mi a terve, azt mivel lehet megakadályozni, és ez miért szopó. Aztán az istenek elmennek, és mindent pontosan úgy tesznek, ahogy mondták, így még Gábor - akinek Forrest Gump volt a jele az óvodában - is érti, mi történik. 

A megvalósítás katasztrofális, az embereknél kétszer magasabb istenek bénák, amikor az egyiptomi mitológiából ismert állatalakjukat felöltik, akkor pont úgy néznek ki, mintha egy gyerek rajzolta volna meg őket egy ingyenesen leszedhető 3D-s modellező programmal. Proyas a filmet ért kritikák miatt megsértődött egyébként, és a Facebookon küldte el a picsába azokat, akik szerint ez egy rossz film – boldogan megyek velük az alvégre, mert ennél rosszabb hulladékot én nem nagyon láttam.