Sajnos nem tudom rendesen megmagyarázni, hogy miért utáltam tiszta szívemből a Dumb és Dumber második részét, és miért röhögtem végig a Zoolander 2-t. Mindkettő elkészítését nagyjából ugyanaz a nosztalgia vezérelte, ugyanannyira egy kilencvenes évekbeli vígjáték felmelegítése, mindkettő ugyanazokat a poénokat veszi elő, mint az első része, és mindkettő nélkül tökéletesen meglennénk. A különbség talán az, hogy míg a Farelly testvérek Jim Carrey és Jeff Daniels figuráiból gonosz szörnyeket csináltak, addig Derek Zoolander és Hansel megmaradt ugyanannyira gyagyának, mint az első részben. Az ilyesmik nagyon sokat tudnak számítani. Ha azt kellett volna végignéznem, hogy Ben Stiller a haverjából kötélként rángatja ki a katétert az első 10 percben, akkor valószínűleg kifordulok a moziból.

De a Zoolander 2-ben nem történik semmi ilyesmi. Egész pontosan nem történik benne semmi olyasmi, ami ne történhetett volna meg az első részben.

Vissza az első részre: a Zoolander így 15 évvel később is egy baromi vicces vígjáték, amiben lehet azon röhögni, hogy Ben Stiller mennyire ostoba, meg azon, hogy David Bowie vezet le egy riszapárbajt két férfimodell között, aminek a végén megpróbálják a nadrágjuk levétele nélkül kihalászni onnan az alsónadrágjukat. Egyszerre volt tényleg hatalmas hülyeség, részleteiben viszont egy egészen szórakoztató szatírája volt a divatvilágnak. Nagyjából annyira mélyen, amennyire én értek a divatvilághoz, de azt azért könnyű volt megérteni, hogy a főgonosz szemétbe dobott ruhákból próbált kollekciót összerakni. Meg azt, hogy a főszereplőnek annyira megigéző volt a nézése, hogy egy dobócsillagot is meg tudott állítani a levegőben.

A Zoolander nem volt hatalmas siker, sőt, híresen szerencsétlen időpontban jött ki az Egyesült Államokban: 2001. szeptember 28-án, amikor a közönség legkevésbé sem volt vevő arra, hogy ilyesmit nézzen. De DVD-n és a gyakori tévés rotációnak köszönhetően egyre jobban beépült a köztudatba. Összehasonlításképpen tessék visszagondolni az azt megelőző évben bemutatott, sokkal több pénzt hozó Cool túrára, aztán próbáljon meg visszaemlékezni belőle egy emlékezetes mondatra is.

Szóval a világ annyira azért nem követelte a Zoolander folytatását (mondjunk a raklapnyi Amerikai pitét sem, mégis elkészültek), de egyáltalán mit tud felmutatni valami, ami egy 15 évvel ezelőtti, már akkor is egy picit idejétmúlt vígjáték folytatása? Például egy kis önkritikát és önreflexiót. Tizenöt év nemcsak a valóságban, hanem a Zoolander világában is eltelt, ami az előző filmben eltelt, az mára már mém lett, vagy egy kulturális utalás, amit senki nem ért. Derek és Hansel a korukban is röhejeseknek tűntek, de amikor a férfimodellek nagy része leginkább egy ókori, mosdatlan  harcosra emlékeztet (kedvenc vizuális viccem: egy modellpartiban egy csapat férfi háromágú szigonnyal álldogál), akkor végképp nincsen szükség két simaképű csávó, akik közül mindketten buták, de az egyik még egyszerre 11 embertől vár gyereket is. A 11 ember között van egy XIX. századi kéményseprő, egy bajor pincérnő, egy szumós, illetve Kiefer Sutherland is. Derek és Hansel nem számít, hiszen vannak nem bináris nemű szupermodellek (Benedict Cumberbatch), a PR-osok már 11 éves kisfiúk (Fred Armisen), az egyébként érthetetlen akcentussal hadováló divattervezők (Kristen Wiig) nem járnak a földön, hanem lebegnek. A divatbemutatókat egy Illatos út-szerű toxikus raktárban tartják. Az egész világ meghülyült, kész csoda, hogy még mindig Derek Zoolander a leghülyébb.

A történetbe nyilván nem érdemes belemenni (ha az előző egy James Bond-lopás volt, akkor ez egy hatalmas Dan Brown-nyúlás), szerintem elég annyi, hogy az elején hosszan kitartott lassított felvételben Sting római villája előtt szitává lövik Justin Biebert, és akkor még nem is láttuk a montázst, hogy mi történt a Zoolander Központ Gyerekeknek, Akik Nem Tudnak Olvasni Jól, És Más Dolgokat Is Meg Akarnak Tanulni Jól épületével, és miért. Ha valakinek az előző mondat semmit sem mond, akkor felesleges nekiállnia a Zoolander második részének, de ha valaki csalódott az olyan vígjáték-folytatásokban, mint az Anchorman és a Dumb és Dumber második részei, és szeretne újrázni az utóbbi 20 év egyik legjobb vígjátékából, akkor itt megtalálhatja a számítását.