Van a posztapokaliptikus tinidisztótiapfilmeknek egy olyan alfaja, amiben a történet egy pontján TÖK VÁRATLANUL kiderül, hogy amit látunk, az egy bazinagy Óz-parafrázis, és a háttérben egy ember vagy hatalom vagy szervezet irányít. Mi, nézők persze ezt már az első rész óta sejtjük, de türelmesek vagyunk, és kivárjuk, hogy a gyenge szellemi képességűnek megírt szereplőgárda is rájöjjön a dologra. A Beavatott-sorozat esetében a harmadik filmig kellett erre várni. Sajnos ettől sem lett jobb Az éhezők viadala legsikeresebb klónjának számító franchise harmadik darabja sem, sőt.

A filmsorozat, aminek magyar címét (Beavatott) soha senki nem fogja tudni megmagyarázni nekem, ugyanazt az utat járja be, mint a Lionsgate/Summit stúdó előző két sikerdarabja, az Alkonyat- és Az éhezők viadala-sorozat, azaz a filmek alapjául szolgáló regényciklus harmadik kötetét kettészedték, és két részben vitték filmre. Pénzért, mert más értelme az előző két esetben sem volt a húzásnak és most sincs - mondom úgy, hogy nem olvastam a könyveket, de azt látom, hogy itt is dettó egy jelenet közben fejezték be a filmet, csak úgy, mint a két nagy előd esetében, és teszik majd az Útvesztő harmadik-negyedik részével is, már ha minden a stúdiók tervei alapján alakul, mert azért a pénztárcájukkal szavazó nézők ebbe még alaposan beleszólhatnak. Mondjuk azzal, hogy már erre, a 3. filmre sem kíváncsiak, nemhogy a negyedikre. 

Nem vesztenének sokat. A Beavatott-sorozat egy olyan jövőben játszódik, amiben a bolygót szétcsesztük valahogy, a romok között pedig csak egy fallal körbevett város, Chicago áll, ahol valamiért a lakosságot tulajdonságok szerint rendezték kasztokba, mert csak. A franchise egy Tris nevű csajról szól, ő a Beavatott, akit persze nem avattak be sehová, ő egy anomália, mert egy kasztba sem illik bele, az meg gáz, az ilyen elfajzott népekkel nem tudnak mit kezdeni a neofasiszták. Az első filmben Tris ismerkedik saját képességeivel és akaratlanul egy lázadást szít, a másodikban lemegy a lázadás és a hatalom megdöntése, valamint Tris kinyit egy dobozt, amit csak azok tudnak kinyitni, akik genetikailag tök normálisak (nesze neked különleges főhős, ugye), és a nyitott doboz elmondja, hogy Óz ott vár kint mindenkit a falon túl, tessen jönni. 

A harmadik filmben a második zárójelenetét úgy ahogy van, telibe leszarják, és az elnyomás alól szabaduló, és a szabadba tartó lakosságot az új elnyomó rendszer, az egykori lázadók (ez kísértetiesen emlékeztet egy kelet-európai ország történelmére) visszazavarják a városba, nm mentek sehová, baszki, nincs itt demokrácia. A lakosság meg úgy van vele, hogy nem fognak megint lázadozni, mer’ az hogy nézne ki, így lelkesen asszisztálnak az új rezsim bosszúálló politikájához, és nyilvános kivégzéseken őrjöngnek hosszasan. Tris, a faszija, az öccse, meg a dobos gyerek a Whiplashből viszont nem, és Lenny Kravitz lányával, meg a vászonról öt perc alatt mindenkit lejátszó Maggie Q-val együtt megmásszák a falat, és elindulnak megkeresni Ózt, aki egy elképesztőn high-tech városban lakik a radioaktív sivatag kellős közepén, és pont úgy néz ki, mint Jeff Daniels a Híradósok című sorozatból. Fellebben a fátyol: az emberiség pusztulását az okozta, hogy belenyúltunk a génekbe, és az nem jó. 

Hogy pontosan mi történt, azt nem tudjuk meg, de mindegy is, mert minek, Óz és barátai Chicagót azért hozták létre, hogy a különleges emberekből több generáció alatt megint átlagosak legyenek, azaz semmi értelme nincs az első két filmnek, Tris hegyibeszédeinek az egyéniségről meg az indivídum diadaláról, hiszen a cél megint az, hogy az ilyesmit kiirtsák belőlünk, és úgy jobb lesz minden. Az elképesztően zagyva történetben a szereplők ide-oda téblábolnak, az egykori főszereplő Tris a film kétharmadában szinte csak egy lábjegyzet lesz, és az a dolga, hogy új frizuráját lobogtatva vágjon durcás fejeket, miközben a pusztulat közepére felhúzott város olyan elképesztő technikai fölényben van az eddig látottakhoz képest, hogy az ember nem tehet róla, és csak felteszi a kérdést magának, hogy mégis, hol vannak a gyárak, a laborok, ahol legyártják/kifejlesztik ezeket a dolgokat, és ugyan kik dolgoznak bennük?

A film nem különösebben szép, egy cseppet sem érthető vagy logikus, ráadásul hiába demagóg, a film saját érvrendszerében sem állja meg a helyét, hogy NEM PISZKÁLUNK BELE A TERMÉSZETBE ÉS NEM MÓDOSÍTUNK GÉNEKET, MERT MEGSZÍVJUK. Aki az első két filmet látta, az ezt is biztosan megnézi, a többiek viszont nagyon gondolják meg, mert most becsatlakozni a franchise-ba elég reménytelennek tűnik. A Beavatott: A hűséges még az előzmények ismeretében is zavaros, nemhogy azok nélkül.