Trója, Gladiátor, Nagy Sándor, a hódító, A kincses sziget kalózai, Popeye, Monte Christo grófja, Z világháború, München, Trónok harca. Mi a közös ezekben a szuperprodukciókban? Az, hogy mindegyikhez Máltán vették fel a tengerparti jeleneteket. Bejártuk a szigetországot, és a filmek jelenetei alapján megpróbáltuk megtalálni a forgatási helyszíneket, hogy ugyanúgy pózolhassunk a tengerparton, mint Brad Pitt vagy Angelina Jolie.
A félmilliós lakosú, sziklákkal és erődítményekkel teli szigeten 1925 óta forgatnak gigantikus költségvetésű filmeket. Az EU-tag törpeállamot pont amiatt szeretik a hollywoodi producerek, amiért a Berlinként és Párizsként is eladható Budapestet. Málta a sárga köves, régi épületeivel ugyanúgy tudja helyettesíteni egy filmben az ókori Görögországot vagy a Római Birodalom fővárosát, mint Olaszországot, a francia Riviérát, Izraelt, Törökországot vagy épp Irakot.
Ráadásul mivel Málta Napóleon legyőzésétől az 1960-as évekig a Brit Birodalom része volt (ma pedig a Nemzetközösség tagja), minden lakos beszél angolul. 1964 óta egy profi filmstúdió is épült a szigeten, két olyan medencével, ahol hajós jeleneteket is lehet forgatni, anélkül hogy a tengerre kellene kivinni a díszletet.
Brad Pitt kedvenc szigete
A sziget brit kötődése miatt nemcsak a David Beckham-szintű sztárfocisták tekintenek úgy Máltára, mint Anglia tengeren túli megyéjére, ahol végre süt a nap és nem esik az eső, hanem az amerikaiak is. Brad Pitt és Angelina Jolie nemcsak a 2014-es nászútjukat töltötték itt, de A tengernél című filmjüket is máltai helyszíneken forgatták le. Mindketten visszatérő vendégek: Angelina Jolie a 2004-es Nagy Sándor forgatása alatt szeretett bele Máltába, Brad Pitt pedig a 2004-es Trója és a 2013-as Z világháború stábjával dolgozott itt.
Na de mégis, hány nagy film forgott Máltán?
Elég sok, mivel az amerikai és brit producerek már kilencven évvel ezelőtt, a némafilmes korszakban felfedezték a sziget kedvező adottságait. Ma már Málta a kosztümös történelmi kalandfilmek egyik legnépszerűbb forgatási helyszíne.
Sons of the Sea (1925)
The Battles of Coronel and Falkland Islands (1927)
Tell England (1931)
Treasure in Malta (1963)
Hell Boats (1970)
Navarone ágyúi 2. - Az új különítmény (1978)
Warlords of Atlantis (1978)
Popeye (1980)
Marsbéli krónikák (1980)
Titánok harca (1981)
Into the Darkness (1986)
Iron Warrior (1987)
A kincses sziget kalózai (1995)
Gladiátor (2000)
U-571 (2000)
Hullámhegy (2002)
Monte Cristo grófja (2002)
Asterix és Obelix: A Kleopátra küldetés (2002)
Trója (2004)
Nagy Sándor, a hódító (2004)
München (2005)
A Da Vinci-kód (2006)
Trónok harca – 1. évad (2011)
Kon-Tiki (2012)
Z világháború (2012)
A tengernél (2015)
13 óra: Bengázi titkos katonái (2016)
Assassin's Creed (2016)
A Trója egyik legkönnyebben felismerhető máltai forgatási helyszíne az Aranyhomok strand (Golden Sands Beach) Ghajn Tuffiehában. Itt szálltak partra a filmben a Heléna elrablása miatt begorombult görögök, és itt készültek annak idején azok a világsajtót bejáró, vicces paparazzofotók is, amiken Brad Pitt teljes harci díszben, mellvértben és csataszoknyában telefonálgatott.
A csendes öbölben teljes nyugalomban dolgozhatott a rendező, Wolfgang Petersen, aki a csapatával egy igazi ókori gályát is felépített itt, valamint egy másik görög hajónak a felét. A máltai lovagok meredek sziklafalra épített, jellegzetes őrbástyái miatt gyerekjáték volt belőni a helyszínt:
Brad Pittnek már ekkor megtetszett Málta. De még inkább a törpeállamhoz tartozó másik két sziget:
Comino, ahol összesen csak hárman laknak hivatalosan, de a szikrázóan kék vizű strandját és a kopár szikláit így is szeretik megrohamozni a strandolók (itt, a Kék lagúnában forgott az a jelenet, amikor Achilleusz az anyjával beszélget).
És Gozo, amit leginkább úgy kell elképzelni, mint „Málta Rózsadombja”, ahol nincs annyi hangoskodó turista, mint a túlparton, nyugisabb az élet, de cserébe az ingatlanárak is sokkal magasabbak (itt forgatta le Angelina Jolie és Brad Pitt A tengernél összes tengerparti hoteles jelenetét).
Robin Williams és Geena Davis nyomában
Ha egy kicsit visszautazunk az időben a Brangelináék Málta-imádatát megelőző évtizedekbe, más világsztárokat is találhatunk a sziget filmográfiájában. Robin Williams például itt forgatta 1979-ben hét hónapon keresztül az 1980-ban mozikba kerülő, szürreális Popeye-musicalt. Igen, ez az a film, amiben a 2014-ben elhunyt sztár bénán felpuffasztott alkarral és állandó morgással próbálta elhitetni magáról, hogy ő a kultikus spenótfaló rajzfilmmatróz. Ráadásul az egész film olyan művi, gagyi hatást keltett, mintha a Disney valamelyik '50-es évekbeli, gyerekbarát kalandfilmje lenne, gumiszörnyekkel és vigyorogva éneklő mellékszereplőkkel (a Disney egyébként valóban beszállt a finanszírozásba, bár csak félgőzzel, mert már az 1981-es Sárkányölő című fantasyfilmre koncentráltak).
Robin Williams egyik nagy ballépése: a Popeye film
A Popeye-t a jobb sorsa érdemes Robert Altman rendezte, a spenóttól Supermanné váló tengerész nőjét, Oliviát pedig a Ragyogás sztárja, Shelley Duvall alakította. Igaz, a '70-es évek végén még úgy volt, hogy Dustin Hoffman lesz Popeye, Lily Timlin pedig Olivia. A film 20 millió dollárból forgott, és 60 millió dolláros bevételt termelt, ám ezzel sehol sem volt az 1980-as év kasszarobbantó sikereihez, A Birodalom visszavághoz, az Airplane!-hez vagy a Blues Brothershez képest. Ráadásul a kritikusok sem voltak igazán oda érte.
Málta viszont nagyon jól járt Popeye-jel, mert Altmanék díszletvárosa a mai napig megvan Mellieha kikötőjében. A helyiek ugyanis felújították az ideiglenesnek szánt, girbegurba tetejű viskókat, amelyek most mini Disneylandként várják a turistákat, akik Miki egér és barátai helyett Popeye-jelmezes színészekkel pózolhatnak. Télen pedig itt rendezik be a Mikulás ajándékgyárát, ahol mindenféle mesefigurák sürgölődnek a gyerekek legnagyobb örömére – feldíszíthető fenyőfa ugyanis nem nő a szigeten, és hó is ismeretlen.
Az 1995-ös A kincses sziget kalózait minden idők egyik legnagyobb mozis bukásai között szokás emlegetni. Ez igaz is, hiszen a büdzsé a marketingköltségekkel együtt 115 millió dollárra hízott, a bevétel viszont mindössze 18 millió dollár volt, amibe bele is bukott Mario Kassar híres produceri cége, a Carolco (egykori cégtársa, Andy Vajna még időben elhagyta a süllyedő hajót: 1989-ben eladta a részesedését Kassarnak, és megalapította a Cinergi Picturest).
Pedig ez a kalózos film semmivel sem rosszabb, mint a nyolc évvel később egy milliárdos franchise alapkövévé váló A Karib-tenger kalózai, sőt! Geena Davis sokkal menőbb kalózkapitány, mint a túlsminkelt arccal majomkodó, négy film után igen fárasztóvá váló Johnny Depp.
A kincses sziget kalózainak több jelenetét is Máltán vették fel. A film eleji, nyaktörő lovaskocsis üldözés például nagyon könnyen felismerhető: ezt Vittoriosa kikötőjében forgatták.
A jellegzetes, sárga téglás, partmenti lovagi erődöket díszletfalakkal és -hidakkal toldották meg, hogy aztán látványosan fel is robbantsák mindet, a sztori szerint ugyanis Morgan kapitány (Geena Davis) és a mellé szegődött, jóképű szélhámos (Matthew Modine) egy ellopott lovashintóval akarnak kiszökni Port Royal városából, de az angol hadihajók lőni kezdenek rájuk, leamortizálva ezzel a fél kikötőt.
A filmbéli épületeket könnyen fel lehet ismerni a vittoriosai parton, és akár egy mobiltelefonnal is lőhetünk olyan képeket, amik nagyjából pont azt ábrázolják, amit a stáb felvett (jóval komolyabb technikával persze). Ennek a helyszínkeresgélő szórakozásnak újabban már neve is van: úgy emlegetik, hogy
Persze nem mindenkinek jelenti az az álomnyaralást, hogy órákon át filmjeleneteket keresgél, és régi werkfotók meg a Google Maps látképe alapján próbálja kibogarászni, mit hol vettek fel. Aki csak kattintana kettőt a mobiljával, és már töltené is fel az Instagramra vagy a Facebookra, melyik hollywoodi sztár helyén áll, az imádni fogja a Máltai Turisztikai Hivatal idén nyáron debütáló okostelefonos appját, ami mindenhol jelzi: ha ide állsz, pont azt fogod látni, amit Brad Pitt, Angelina Jolie, Robin Williams, Geena Davis vagy a Trónok harca sztárjai.
Zarándokhely lett a kocsma, ahol a Gladiátor sztárja halálra itta magát
Ridley Scott 1999-ben forgatta Máltán az öt Oscar-díjjal jutalmazott Gladiátort, amihez a Ricasoli-erődben még a Colosseum mását is felépítette a Máltai Filmbizottság. A grandiózus díszletek árnyékában azonban egy tragédia is történt: ekkor halt meg Oliver Reed, aki Proximust, a rabszolgából lett gladiátorkiképzőt alakította a filmben. A 61 éves sztárból azonban legenda lett, mivel egy stábbulin 8 sört, 12 rumot és 14 whiskyt gurított le, mielőtt szívinfarktust kapott volna.
Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
Ne maradjon le semmiről!