Most irigylem Sixxet, és tökre sajnálom, hogy a Cloverfield Lane 10 vetítése előtt nem írattak velem alá egy olyan megállapodást, mint a Batman v Superman esetén, hogy nem beszélhetek arról, hogy mi történik a filmben, mi a karakterek sorsa, hogyan alakul a sztori, mik a nagy meglepetések, és így tovább. Akkor legalább írásos bizonyítékom lenne arra, hogy milyen gyagya cikket írok a filmről, így viszont muszáj visszafognom magam, és elég durván odafigyelni arra, mit írok le, és mit nem. A Cloverfield Lane 10 esetén tényleg fókuszálni kell, mert ez az a film, ami minden egyes csavarral teljesen más irányba, sőt, műfajba viszi el a sztoriját. És annyi van benne, hogy a végére már a legnagyobb hülyeségen is csak a vállunkat vonjuk.

A Cloverfield Lane 10 semmilyen formában nem folytatása a 2008-as, kézikamerás bénázással felvett szörnyfilmnek, hiába próbált a közös producer J.J. Abrams olyan szép kifejezéseket találni a kapcsolatra, mint „rokonság”, meg „lélekben folytatás”. Nem ugyanazokat a szereplőket látjuk, a helyszín is más, a sztori meg, és akkor itt az első pont, ahol le kell állítanom magam, és minél kevesebbet elmondani a sztoriról, úgyhogy elmondom az alaphelyzetet:

Michelle (Mary Elizabeth Winstead) meglép a férjétől, és épp az amerikai vidéken hajt át, amikor balesetet szenved a semmi közepén. Egy kopár szobában ébred fel. Infúzióra van kötve, a lábán merevítő, a merevítőn meg egy bilincs, ami hozzáköti a fűtéscsőhöz. Egy félresikerült menekülési kísérlet után a fogvatartója, Howard (John Goodman, rémisztő) vázolja a helyzetet: egy bunkerben van. Biztonságban. Megmentette az életét. De a saját érdekében ne akarjon kimenni. A bunkert ilyen esetekre rendezte be, ott van még velük a kicsit szerencsétlen Howard (John Gallagher) is, van most pár évük, hogy összerázódjanak, amíg a kinti veszély elmúlik.

Persze semmi sem az, aminek látszódik. Vagy igen? Vagy mégsem? Michelle viszont nem az a fajta karakter – hála a jó istennek – aki a fenekén ülve várja, hogy majd akkor letelik a két év, Winstead alakításában olyan, mint egy értelmiségi Lara Croft, aki ugyanannyira ügyes, mint okos. És nem hagyja, hogy majd szépen nyugodtan itt öregedjen meg a kicsit dilinyósnak tűnő Harold mellett.

A Cloverfield Lane 10-et Dan Trachtenberg rendezte, akinek a neve maximum azoknak az internetezőknek ismerős, akik látták a Portal című videojáték alapján készített rövidfilmjét. Ott hét perc alatt elmondott egy hasonló sztorit: egy nő felébred egy cellában, de John Goodman helyett egy portálfegyvert talál, amivel mindenféle teleportokat tud szanaszét dobálni, és ezzel próbál meg szabadulni. A Portal: No Escape kompakt kis szórakoztatás volt, és a Cloverfield Lane 10 nagyon sokban emlékeztet rá: pici költségvetés, szikár megvalósítás, feszültség, minimális sztori. A nagyjátékfilmes bemutatkozása nem volt egy pénznyelő (aprópénznek számító 15 millió dollárba került), de a remek alaphelyzetet a J.J. Abrams-iskola szerint megválaszolatlan kérdésekkel és különböző rejtélyekkel tömte ki, amik, és most megint le kell állítanom magam. Szerencsére ott a rontóc a cikk végén.

Oké, oké, de milyen a film? Megmondom: a Cloverfield Lane 10 egy korrekt thriller, amiben annyi minden nincsen, hogy emlékezetes maradjon. Egy jó, bár kicsit kiszámítható ötletből készült, jó sok csavart adtak hozzá, John Goodman személyében egy súlyosan jó színészt, és egy mérsékelten izgalmas cselekményt is belevittek. De valahogy a mérsékelt a legjobb szó rá. Egy mérsékelt thriller. Azt már a nézőre bízom, hogy ez mennyire fog neki bejönni.

Ha kíváncsi vagy arra, hogy pontosan mi is történik a Cloverfield Lane 10-ben, illetve kommentet szeretnél írni, akkor kattints ide, a Rontócra, ahol elmondunk mindent, ami spoilernek számít.