Nagyon úgy tűnik, hogy az évek óta pletykált Space Jam 2 most már tényleg csak pár lépésre van attól, hogy valóban elkezdjék a forgatást, legalábbis a Hollywood Reporter kész tényként közli azt, hogy LeBron James igent mondott a főszerepre, Justin Lin pedig a rendezésre. Ugyanakkor több NBA-szakíró szerint még hivatalosan nem szerződtek LeBronnal, de az egész már csak formaság lehet.
A Halálos Iramban-szériát felpörgető Justin Lin a rendezés mellett a forgatókönyv megírásának egy részét vállalja majd, amint befejezi az új Star Trek-film utómunkálatait.
Az 1996-ban bemutatott Zűr az űrben főszerepét Michael Jordan játszotta, Tapsi Hapsival és társaival ők mentették megy epikus kosárlabdameccsen a Földet a űrlényektől. A folytatás ötlete először 2009-ben merült fel, amikor kiderült, hogy LeBron James egy kosaras filmen dolgozik, de hamar kiderült, hogy nem a Space Jam 2 ideje jött el.
Space Jam - The tune squad introduction
2014 februárjában újra előkerült a projekt, majd májusban az is kiderült, hogy LeBron egy Judd Apatow-filmben megpróbálkozik a színészkedéssel, de ez a film végül a Kész katasztrófa lett.
2015-ben aztán minden elkezdett felgyorsulni: a Space Jam jogait birtokló Warner Bros. újabb védjegyeket adott be a Space Jam kapcsán, majd a stúdió szerződést kötött egy meg nem nevezett projektre Jamesszel. És most ott tartunk, hogy elviekben rendező és főszereplő már van, tehát már csak egy jó sztori kellene.
Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.