Van a Clerks, azaz Shop-Stop című filmben egy jelenet, amiben a két főszereplő, Randal és Graves beszélgetnek A jedi visszatér befejezéséről, pontosabban a Halálcsillag II felrobbantásáról. Erre gondolok:

Ez egy jó jelenet, a szöveg a maga abszurditásában vicces ugyan, de a Marvel erre épített fel egy 2 és fél órás filmet. 

Közben a kamera szépen ráközelít gondterhelt arcukra, remegő szájszélükre, a végtelen kíntól elhomályosuló tekintetükre, és a szemük sarkából kicsorduló CGI-könnycseppre. Ilyenkor, nekünk, nézőknek sajnálni kellene ezeket a palikat és csajokat, és átérezni a kínjukat, ami Szokóvia ártatlan lakosainak elvesztése miatt éreznek. A depresszió veszélyes dolog, csak egy lépés választja el a barátság és egymás iránti szeretet kényszeres bizonyításától, amivel szintén jócskán el van látva az ember, ha végignézi a harmadik Amerika kapitány-filmet. 

Ez az a film, ami lehetett volna közepesen jó is, és korántsem a legrosszabb Marvel-film (rád nézek Thor2, mereven), de nem is a legjobb, az ugyanis továbbra is az Amerika kapitány: A tél katonája, legalábbis nálam. Már abban a filmben is kapott mellékszerepet a Fekete özvegy, Sólyom kacérkodni kezdett a szuperhősködés gondolatával, de nem volt teletömve kisebb-nagyobb Marvel-hősökkel, és a Russo-testvérek sem akartak Bosszúállók-filmet forgatni belőle. A Marvel-univerzum harmadik fázisát beindító Amerika kapitány 3 viszont a cím ellenére sem több, mint egy kicsit érzelmesre vett Bosszúállók-film, sorban a harmadik.

A történet középpontjában ugyanaz a konfliktus áll, amire a Batman vs Supermant is építették:

Míg a DC Comics új filmes univerzumát berúgni igyekvő Warner-film sötéten, fogcsikorgatva, sötétben recsegő izmokkal igyekezett valamiféle konszenzusra jutni, aminek, ha jól értettem, az lett a vége, hogy nem lehet szabályozni, és ugyan kínos és szomorú, de az ártatlan áldozat mint olyan, belefér, a Marvel ezúttal is a szokásos könnyedséggel igyekezett a témához nyúlni, és amikor a történetben már nagyon komor mélypontra jutottunk, akkor megbökték Vasembert, hogy mondjon valami vicceset. 

Az a bajom nekem ezzel a fajta történetmeséléssel, hogy egyrészt trivializál egy valós problémát, azt a szörnyűséget, amikor egy drónnal véletlenül egy civil kórházat, és nem a mellette álló terrorista-főhadiszállást robbantanak fel, másrészt pedig kissé furcsa, hogy ez pont most, a Marvel univerzum 13. filmjénél került elő - nem mintha eddig nem leszarták volna a szuperhősök, hogy egy házban hatvanan bent égnek, mert a támfalhoz vágott nyikhaj teste sérthetetlen, és begörbül a vasbeton, ha érintkezik vele.

Látványszinten semmi olyan nem történik ebben a filmben, amit eddig nem láttunk volna. Minden akciójelenet pontosan ugyanolyan, mint az azt megelőző és az utána következő, mintha indigóval másolnák át őket az egyik helyszínről a másikra.

A történet szintjén egy fokkal jobb a helyzet, az egymásnak feszülő frakciókat nagy kínnal el lehet egymástól különíteni, bár az, hogy most Fekete Özvegy Vasember vagy Amerika kapitány oldalán áll-e, illetve hogy mit gondol a szuperhősök egyetemleges felelősségre vonásáról Skarlát boszorkány, tulajdonképpen teljesen érdektelen. A kérdés azért merül fel egyébként, mert a szuperhőstevékenység egyre több civil áldozatot követel, a leamortizált nagyvárosok és képzeletbeli, kelet-közép európai országok polgárai megkérdőjelezik az egész világmegmentés kérdését, az ENSZ pedig, ami a filmekben konkrét hatalomként jelenik meg, aminek szavára mindenki hallgat, hoz egy rendelkezést, és a saját fennhatósága alá helyezi a szuperképességekkel bírókat. 

Illetve helyezné, ha belemennének, mert például Amerika kapitány, az amerikai individualizmus kockahasú és szigorú arcú képviselője beint a szabadságjogok korlátozására, miközben az eddig végtelenül cinikus és önző Vasember egy megrázónak szánt, de inkább csak kínos találkozó hatására a pragmatizmus élő szobraként jelentkezik munkára a szuperhősrendőrséghez. Mindkét alfahím kap maga mellé segítőket, ismerőst és újat is, Vasembert például az a Fekete Párduc is segíti, akinek a motivációja legalább színtiszta: az apja halálát akarja megbosszulni, a Hangya meg Amerika kapitányhoz húz, mert…mert csak, ez nincs tisztázva, ahogy az sem, miért támogatja Vasembert a fiókból előhúzott Pókember.

A frakciók felállnak (Team Amerika: Hangya, Sólyom, Sólyomszem és Skarlát boszorkány vs. Team Vasember: Fekete Párduc, Hadigép, Fekete Özvegy, Pókember és Vízió), és elkezdődik az a násztánc, aminek a lényege, hogy nehogy maradandó kárt tegyenek egymásban, miközben a lipcsei repülőtértől Bukaresten át Queensig mindenütt egymásnak esnek, nagyon szigorúan néznek a másikra. Tét nélkül, hiszen barátok, nem megölni akarják egymást, de a nagyon elnyújtott verekedések, a céltalan és követhetetlen autós üldözések és a szuperhősfilmektől mára megszokott, folyamatosan rángó kamera egy idő után olyan szinten lezsibbasztja az ember agyát, hogy elereszti az egészet, és meg sem próbál logikát vagy következetességet keresni benne.

A 200 milliós látványorgia mellett szinte elvész a film központi szálát mozgató, természetesen lezáratlan, a múltban eredő másik fonal, ami Buckyt, a Tél katonáját érinti. Bucky ugye Amerika kapitány országos cimborája, együtt kerültek be a sereg különleges programjába, de míg Rogers századosból Amerika kapitány lett, Buckynak kimosták az agyát, és mindenféle mocskos szemétségekre használták fel. Ez a szál az Amerika kapitány 2-ből került elő, és folytatódik is majd valamelyik filmben, mert megnyugtató lezárást nem kapunk hozzá.

Egy főgonoszt azért ki kellett termelni ehhez a filmhez is, ez lett Zemo ezredes (Daniel Brühl). Neki nincs szuperképessége, csak bosszúvágya és esze, illetve látszólag korlátlan mennyiségű pénze, hiszen mindig mindent megszerez, megvesz, előteremt, és használ, amire éppen szüksége van, legyen az EMP-fegyver vagy egy bazinagy páncélozott autó. Zemo ezredest pont úgy a bosszú hajtja, mint Fekete Párducot, csak őt egy jó színész alakítja, így el is hisszük neki azt a sok marhaságot, amit kimondatnak vele. A egyébként valahol elég szomorú, hogy a Marvel Univerzum filmjeiben Lokin kívül egy olyan főgonosz sem volt, akire a filmek befejezése után két perccel még emlékeznénk.  

Az Amerika kapitány 3 sajnos nem lett több, mint egy sima Bosszúállók-film, aminek egyik konfliktusát tulajdonképpen odáig vissza lehet fejteni, hogy Amerika kapitány és Vasember öribarik voltak, de amikor kiderült, hogy Bucky nem gonosz, csak agymosott, és Amerika kapitány továbbra is Buckyval tologatná a dömpert a homokozóban, nem Vasemberrel, akkor az berág, és 2 és fél óra múlva is ugyanitt tart, csak közben nagyon szeretne bocsánatot kérni legjobb barátjától. Csak nem tud. Mert ő ilyen kemény. Namármost egy ilyen problémát nem igazán lehet komolyan venni, így a színészek sem tették, sem Chris Evans, sem Robert Downey Jr nem erőltette meg magát különösebben, csak pár jelenetben látszott némi érdeklődés az arcukon.

A mellékszereplők közül az Emily VanCamp alakította 13-as ügynök járt a legrosszabbul, akinek Amerika kapitány új csajának kell lennie, de olyan keveset szerepel, hogy a hiánya fel sem tűnne. Egyedül az új Pókember felvezetése sikerült jól Tony Stark közreműködésével - ezt a jelenetet élvezte Downey is egyébként, - és hálistennek az általában idegesítő eredettörténet részt elegánsan és gyorsan le is zavarták két percben. Az Amerika kapitány 3 sima promóciós eszköz lett, a Marvel-franchise-t hirdető, nagyon drága, nagyon látványos, de semmitmondó film, ami nem akar már senkit meglepni vagy elvarázsolni, egyszerűen csak teljesíti a kötelességét és beviszi az embert a moziba.