További Cinematrix cikkek
- Kegyetlenül megdolgoztatta az agytekervényeinket Hugh Grant új vallásos thrillerje
- Az új Dűne-sorozat pont arról szól, amitől napjainkban a legjobban rettegünk
- Maradj csak szenvedő, irányítható és gyermek
- Ryan Reynolds felesége miatt újraforgatták a Deadpool & Rozsomák végét
- Jeff Goldblum fiai már kitalálták, mit szeretnének örökölni apjuk 40 millió dolláros vagyonából
Szomorú, hogy Hollywood a többi ipar mögött kullog, egyrészt azért, amiért elvileg ennyire progresszív, másrészt pedig azért, mert annyira szem előtt van
– ezt Anthony és Joe Russo mondta a Collidernek adott interjújukban, amikor arról kérdezték őket, mikor fog a Marvel-féle szuperhősfilmek szereplőgárdája között feltűnni egy meleg karakter. A Russo testvérek nem kispályásoknak számítanak már, nekik köszönhetjük az előző, gigantikus sikerű Amerika kapitányt, a még nagyobb bevételekre számító és most érkező Amerika kapitány: Polgárháborút, és ők vették át Joss Whedontól a stafétát a Bosszúállók-filmeknél is. Ők már tényezőnek számítanak, ha ők mondanak valamit, arra lehet, hogy mások is oda fognak figyelni.
A kérdés időszerű volt, mert a héten megérkezett a melegek, leszbikusok, biszexuálisok és transzneműek érdekeit védő GLAAD nevű szervezet éves kimutatása arról, hogy a nagyobb filmstúdiók mennyire integrálják a meleg közösséget a filmjeikbe. Az eredmény gyászos volt, a legtöbb stúdióban a társadalom jelentősnek számító szeletét (2012-es adatok szerint nagyjából 9 millió amerikai) semmilyen módon nem reprezentálták a filmekben. Vagy ha igen, akkor sértően, bántóan viccelődve. Az évtizedekkel ezelőtt normának számító, úgynevezett gay panic-ot kihasználó viccek ugyanis még mindig teret kapnak a legnagyobbak vígjátékaiban is.
A hivatalos megfogalmazás szerint a GLAAD stúdiófelelősségi indexe azt méri, hogy milyen mennyiségben, minőségben, és változatosságban jelennek meg leszbikus, meleg, biszexuális, és transznemű témák a hét nagy stúdió által gyártott filmekben. A hét stúdió a következő:
- 20th Century Fox
- Lionsgate Entertainment
- Paramount Pictures
- Sony Columbia
- Universal Pictures
- Walt Disney Studios
- Warner Brothers
Az nem elég, ha egy filmben feltűnnek LMBT-karakterek, tartalmasan is kell szerepelniük. A GLAAD mércéje az úgynevezett Vito Russo-teszt volt, amin egy film akkor megy át, ha:
- egy karakter felismerhetően meleg, leszbikus, biszexuális, és/vagy transznemű
- ennek a karakternek nem a szexuális orientációja az első számú tulajdonsága
- ha a karaktert kiemelnénk a filmből, a cselekmény komolyan sérülne
A Vito Russo-teszt nagyban hasonlít a feminista kritikában általában félkomolyan használt Bechdel-teszthez, ami azt vizsgálja, hogy van-e olyan jelenet a filmben, amiben két női szereplő nem egy férfiről beszélget. Ha igen, akkor átment a vizsgán.
A GLAAD éves jelentése, stúdiókra bontva itt elérhető, de a következőkben a lényeget összefoglaltam.
A GLAAD összesen 126 filmet vizsgált 2015-ben, mindössze 22, azaz 17,5% tartalmazott LMBT-szereplőt. Ebből a 22 filmből a fehér férfiak voltak a legnagyobb túlsúlyban, három az egyhez arányban. A Nyakas kakas című mexikói animációs film egyik karaktere saját kategóriát kapott, mert nem számít embernek.
A Vito Russo-teszten csúnyán megbuktak a hollywoodi filmek: csak nyolc olyan volt a 126-ból, amiben hozzáadtak a film tartalmához a meleg szereplők, ami rettenetes arány. A GLAAD teljesen fel van háborodva azon, hogy hogyan is bánnak a heteroszexuálistól eltérő szereplőkkel, a legcsúnyább példáknak a Csábítunk és védünk, a Keményítőkúra, a Bérhaverok, és a Vissza a jelenbe 2. című vígjátékokat hozzák fel.
Akik az ügyért harcolnak
Az egyetlen film, amit a GLAAD a saját Médiadíjára javasolt, az a Julianne Moore és Ellen Page főszereplésével készült Freeheld, ami egy igaz történeten alapul: egy élettársi kapcsolatban élő pár egyik, rendőrként dolgozó tagja súlyos beteg lesz, de feltett szándéka, hogy a partnere kapja a halála után a nyugdíját. Habár a kritikák nem voltak annyira lelkesek, a szervezet elismerte, hogy a Freeheld a 2015-ös filmtermés kimagasló LMBT-teljesítménye volt.
A film a Lionsgate alá tartozott, a csoport a stúdiónak „megfelelő” minősítést adott ezen a téren, illetve megjegyezte, hogy ők voltak, akik 8 LMBT-filmet is az amerikaiak elé raktak. Sajnos az egyik a Stonewall volt, ami a lehető legjobb szándékkal készült, de egy történelmet fehérre mosó és meghamisító mese lett az 1969-es New York-i melegjogi lázongásokról. Érdekes, hogy Obama épp a cikk írása közben az Egyesült Államok történelmének első Nemzeti Melegjogi Emlékműjének nyilvánította a tüntetések egyik kiindulópontját, a Stonewall Inn nevű bárt.
A GLAAD vizsgálta a kisebb filmterjesztőket is, így került bele az éves eresztésbe a Carol, ami a Weinstein Company forgalmazásában került amerikai mozikba. Todd Haynes filmje egy Patricia Highsmith-regény megfilmesítése, egy idősebb, családos (Cate Blanchett), és egy egyedülálló fiatal nő (Rooney Mara) hirtelen fellángoló szerelméről szól az ötvenes évek Amerikájában. A Carolt hat Oscar-díjra és öt Aranyglóbuszra jelölték, végül nem kapott semmit, de elég nagy nyilvánosságot adott a témának.
A dán lány szintén az Oscar-szezon egyik nagy esélyese volt – és szintén egy kisebb stúdió, a Focus Features érdeme, ők terjesztették a Túl a barátságon-t, és a Mielőtt meghaltam-ot is. Tom Hooper filmje egy harmincas években élő transznemű nőről szól, aki a nemváltás mellett dönt. A GLAAD kiemelte, hogy a film főleg az idősebb korosztályt célozta, a bemutató környékén a legtöbb jegyet negyven felettiek vették, ezzel pedig elért egy olyan réteget is, akik mellett esetleg elmehettek a Transparent vagy Orange Is The New Black sorozatok.
Attól, hogy valami ostoba, még nem sértő
A GLAAD részletesen megvizsgálta ezt a 22 filmet , és leírták, hogy hogyan, és milyen formában jelennek meg LBMT-karakterek, és hogy milyen hatással vannak a történetre. Az egyik legnagyobb meglepetés az Üzlet bármi áron című, elég ostoba komédia, amiben ugyan feltűnik egy meleg karakter, akire a szereplők egy melegbárban találnak meg. Viszont humorforrás sosem lesz belőle, előreviszi a cselekményt, a főszereplő (Vince Vaughn) pedig nem kezd el hebegve izzadni, amikor rányomul, hanem csak kifejezi, hogy őt ez nem érdekli.
Ugyanilyen vicces példa az American Ultra (szörnyű magyar címén: BeSZERvezve), aminek az erőszakos kémsztorijában az egyik CIA-ügynök meleg, de ez csak egy pár pillanatra látható képes üzenetből derül ki, és tulajdonképpen sokat nem ad hozzá a szerephez, csak egy villanás a magánéletéből. A GLAAD megdicsérte a készítőket, hogy az információ nélkül is működött volna a sztori, de mégis megtették ezt az apróságot.
Hasonlóan dicséretet kapott a The Night Before című Seth Rogen-vígjáték, amiben a főszereplő egy elcserélt telefon miatt folyamatosan véletlen péniszfotókat kap, de nem akad ki, csak nem érti ezt az egészet. Amikor pedig találkozik a képek küldőjével, akkor sem kezd el pánikolni, hanem nagyon kedvesen megbeszélik az egészet. Kiemelték, hogy micsoda változás ez a régebbi röfögős haverkomédiákhoz képest. Ugyanígy említették, hogy a Legenda című Tom Hardy-film, amiben a színész a Kray-ikrek mindkét tagját játssza, egyáltalán nem tesz egyenlőségjelet az egyikőjük feltételezett homoszexualitása, és az erőszakos cselekedetei között.
Ha valami sértő, az szörnyű
Két stúdió is borzasztóra vizsgázott a GLAAD vizsgálatán. Az egyik meglepő módon a Walt Disney volt, ami nulla olyan filmet készített, amiben LMBT-karakterek is megjelentek. A szervezet a Star Wars-univerzumra mutogat, ahol az új trilógiával már kellőképpen változatos szerepeket sikerült összehozni, és igazán elférne pár meleg karakter, akik egyébként léteznek az univerzumhoz szőrmentén kapcsolódó novellákban és regényekben.
Na és nálunk?
Akárhogy is vizsgáltuk őket, 2015-ben egy magyar film sem készült, ami egy LBMT-szereplőt mutatott volna meg, de igazából olyan sem jut eszünkbe, amikben kifejezetten sértő vicceket durrogtatnának a közösségről. Legalábbis olyan karakterek nem voltak, akiket a GLAAD egyértelműen LMBT-nek azonosított volna: a Félvilágban és a Hajnali lázban is voltak olyan nők, akik egymásba voltak szerelmesek, bár inkább patologikusan, mint egy párkapcsolat keretei között.
Viszont a tavalyi évben elkészült a Meleg Férfiak Hideg Diktatúrák című dokumentumfilm, ami kifejezetten a szocializmus alatti melegkultúrát mutatta be.
2014 sokkal kalandosabb év volt, ott megkaptuk 12 hónap alatt a tényleg úttörő Viharsarkot és a Swinget is, valamint 2013-ban a felháborító Coming Outot. Visszább tekerve az időt mindenféle ábrázolásra kapunk példát, ott van Kulka János meleg orvosa a Kaméleonból, az Egymásra nézve drámai leszbikus szerelmi története, de Máté Gábor meleg pedofil ragadozója a Mielőtt befejezi a röptét a denevérből is.
A másik pedig a Paramount volt, ahol a 12 filmből szinte 0 volt a nekik megfelelő (a GLAAD megjegyzi, hogy ők voltak azok, akik 1997-ben bemutatták A boldogító nemet, amiben Kevin Kline és Tom Selleck csókolóznak). A szervezetet különösen a Vissza a jelenbe 2. (angolul Hot Tub Time Machine 2.) borította ki. A film főszereplői a jövőben, egy tévévetélkedőn találják magukat, ahol egymással kellene szexelniük a virtuális valóságban, de nem fűlik a foguk hozzá. Úgyhogy a műsorvezető sokkolja őket, és az egész egy hosszú, kellemetlen jelenetbe torkollik, aminek a film el akarja venni az élét („Miért viselkedtek úgy, mintha 2010 lenne?”), de közben csak egy kifogás egy kínos, pont a gay panic fogalmát kimerítő viccelődésre.
A Keményítőkúra, és a Ted 2. szintén nagy dorgálásokat kapott a szervezettől, az előzőben a börtönbeli kényszerített homoszexualitással, az utóbbiban pedig transzneműekkel viccelődtek, ezzel pedig nemcsak ósdi ízléstelenségget adtak a világnak, hanem a társadalomban élő sztereotípiákat is sikerült megerősíteniük.
De mi lenne a megoldás?
A GLAAD többször is említi a tanulmányban, hogy másféle szórakoztatóipari termékek, legyenek azok tévésorozatok, vagy rajzfilmek, sokkal progresszívebben állnak a különböző nemi identitásokhoz, mint a mozifilmek. Ezért jövőre még ennél is szigorúbb górcső alá fogják venni a stúdiókat, mert a hozzáállásuk idejétmúlt, és ezzel valamit kezdeniük kell. Miközben az Amazon Aranyglóbuszt nyer a Transparent című sorozattal, addig játékfilmben csak a Csábítunk és védünk sztorijában bukkant fel felismerhető transznemű karakter – egy olcsó vicc csattanójaként. Az offenzív poénok szintén felütötték a fejüket a filmekben, miközben a melegeket legtöbbször fehér férfiaknak ábrázolták. A GLAAD arra hívja fel a figyelmet, hogy egy változatos közösséget változatos módon kellene ábrázolni, illetve hogy a humort is bőven finomítani kell.
A humor egy erős eszköz arra, hogy görbe tükröt tartson a társadalomnak és szembeszálljon az átlaggal, de ha gondolkodás nélkül használják, ellentétes hatása lesz, és tudatlanságot és előítéleteket szül.
- írják az összefoglalójukban.
Ne maradjon le semmiről!