Úgy vagyok vele, hogy már semmi érdekességet nem jelentenek nekem a zombik, de azért egy picit mindig érdekel minden olyan film, ami valahogy csavarni akar egyet a sémán. Ilyen volt az Eleven testek, ami egy romantikus dráma volt zombifilmnek álcázva, és ilyennek tűnik a The Third Wave is, aminek a főszerepét Ellen Page kapta meg, írja a The Hollywood Reporter.
A Third Wave lényege, hogy a világ átélt egy zombiapokalipszist, azaz egész pontosan valami megfertőzte az emberiség nagy részét, amitől zombiként kezdtek viselkedni. Azonban a hullám lecsengett, az emberek – már akik életben maradtak - kigyógyultak a kórból, a társadalom viszont nem nézi őket jó szemmel, kitaszítottnak számítanak.
A filmet David Freyne rendezi, akinek ez lesz az első játékfilmje. Az alap a saját, First Wave című rövidfilmje lesz, amivel pont a bemutatkozására gyűjtött támogatókat. A forgatás még idén elkezdődik Írországban.
A First Wave-et meg lehet nézni itt:
Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM

Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
Ne maradjon le semmiről!