Mégsem lesz leszbikus pár a gyerekmesében
Az internet egyik fele szodómiát kiáltott, a másik elégedetten konstatálta, hogy a Némó nyomában folytatásának számító Szenilla egy hónappal ezelőtti előzetesében egy pillanatra két nőt látni, amint babakocsit tolnak közösen.
Mivel az eddigi 16 Pixar-filmben kizárólag heteroszexuálisok szerepeltek, rengeteg helyen már kész tényként kezelték, hogy a stúdió olyat lép, amit a Disney valószínűleg sosem merne. A Variety mostani cikkéből azonban kiderül, hogy erről szó sincs. A babakocsit toló hölgyek ugyanis annyira minimális időt kapnak a képernyőn, hogy a néző nagy valószínűséggel észre sem veszi őket, nemhogy ideje legyen gondolkozni a szexuális orientációjukon.
Mi is feldolgoztuk azt a nemrégiben publikált tanulmányt, amely szerint a 2015-ben Amerikában bemutatott filmek csupán töredékében szerepelt LMBT-karakter, és ezeknek a nagy része inkább művészfilm vagy alacsony költségvetésű alkotás.
Igazi közönségfilmekben szinte egyáltalán nem volt ilyen karakter, sőt, a Disney és a Paramount még azt is elmondhatja magáról, hogy tavaly egyetlen egy olyan filmet sem jelentettek meg, amiben lett volna nem heteroszexuális szereplő. Egyébként a Szenilla főszereplőjének hangját Ellen DeGeneres, az egyik legismertebb leszbikus amerikai tévés személyiség adja - mmint az eredeti nyelvű verzióban, hozzánk szinkronosan érkezik a film június 17-én.
Ne maradjon le semmiről!