Skóciában mutatkozik be a Dragomán-film
További Cinematrix cikkek
-
Pazar alakítások, igényesség, mégis hatalmas csalódás az Oscar-esélyes film
- Akkora port kavart A brutalista, hogy az Oscar-díj szabályzatát is módosíthatják
- Állandó halálfélelemben kellett életben tartania a kisfiút
- Christian Slater az Indexnek: „Tinilányt nehezebb nevelni, mint sorozatgyilkost”
- Mintha egy másik bolygóra került volna ennek a sorozatnak a főszereplője, pedig csak hazatért
A szerdán kezdődő 70. Edinburghi Nemzetközi Filmfesztiválon (EIFF) egy sor magyar vonatkozású alkotás szerepel, mások mellett ott tartják A fehér király című Dragomán György-regényből készült brit film világpremierjét. Emellett Edelényi János Jutalom Játék című Nagy-Britanniában forgatott filmjét, Brady Corbettől a brit-magyar-francia koprodukcióban készült, The Childhood of a Leader című történelmi drámát és Juszt Balázs The Man Who Was Thursday című magyar-olasz koprodukciós thrillerét is bemutatják, írja az MTI.
A magyar részvétellel és a filmalap támogatásával Nils Gaup rendezésében készült nagyszabású norvég történelmi filmet, Az utolsó királyt (The Last King), valamint Pernilla August svéd-dán-norvég koprodukcióban Magyarországon is forgatott A Serious Game című alkotását is itt mutatják be először.
A fehér királyból forgatott azonos angol című filmet Alex Helfercht és Jörg Tittel rendezte, felfogásukban egy a mindenkori diktatúra természetét vizsgáló disztópia született. A tavaly Magyarországon forgatott produkciót először az edinburghi fesztiválon vetítik a Best of British válogatásába hétvégén. A film főbb szerepeit Agyness Deyn, Fiona Shaw, Greta Scacchi és Jonathan Pryce alakítja, a regény hősét, Dzsátát Lorenzo Allchurch játssza.
"Vicces, amikor a Trainspottingot fordítottam lassan húsz éve, folyton Edinburgh térképet kellett nézegetni, hogy megértsem mi merre van a könyvben. Akkor nem gondoltam volna, hogy egyszer majd saját filmes ügyben is közöm lesz a városhoz" – kommentálta a hírt Dragomán. Az író korábban a honlapján azt írta:
"Én még nem láttam, a bemutatón akarom először megnézni. Mondtam mindig, a prózaírók egyik legfőbb erénye a türelem kell legyen".
A június 15. és 26 között zajló EIFF szerdán a Tommy's Honour című film világpremierjével nyílik meg. A Jason Connery (Sean Connery fia) rendezésében készült alkotás Old Tom Morris, a golf skót úttörőjének életét mutatja be. A fesztivál egy klasszikus skót vígjáték, a Whisky Galore új feldolgozásával zárul. Mark Adams, a fesztivál művészeti igazgatója elmondta, hogy tudatosan választottak skót alkotásokat. A filmfesztiválra sok hírességet várnak, köztük lesz Meg Ryan is, aki rendezői bemutatkozó filmjét, az Ithacát kíséri el a skót fesztiválra. A fesztiválon megünneplik Danny Boyle Trainspotting című filmjének 20. jubileumát, és világpremierként vetítik a restaurált, harmincéves Hegylakót is.
Ne maradjon le semmiről!