Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMAz ázsiai színészeket nem igazán érdekli Hollywood kvázirasszizmusa
További Cinematrix cikkek
- A Netflix megcsinálta a saját Breaking Badjét, csak sokkal viccesebben
- A világ egyik legcsúfabb oldalát mutatja be ez az új Netflix-film
- Egy ültő helyünkben végigdaráltuk Stephen King kedvenc misztikus sorozatát
- Kegyetlenül megdolgoztatta az agytekervényeinket Hugh Grant új vallásos thrillerje
- Az új Dűne-sorozat pont arról szól, amitől napjainkban a legjobban rettegünk
Az amerikai filmipar vélt vagy valós rasszizmusa évek óta állandóan előkerülő téma, olyan gumicsont, amit bármikor elő lehet húzni, és bedobni a köztudatba ismét - ha éppen nincs semmi botrányos Hollywoodban, akkor ezen a témán kiválóan el lehet rugózni. Ezzel nem azt akarjuk mondani, hogy nincsenek ma olyan, riasztónak ható, viszont 25 évvel korábban teljesen elfogadottnak tűnő tendenciák, melyek arra utalnak, hogy a kisebbségek, de mondjuk ki bátran, nem fehérek nem indulnak ugyanolyan esélyekkel egy-egy szerepért vagy más, filmgyári melóért, mint a fehérek.
Hollywoodot túlnyomórészt 50 éve feletti fehér férfiak irányítják, akik előszeretettel forgatnak olyan filmeket, melyekben középkorú fehér férfiak mentik meg a világot CGI-trükkökkel körbevéve, 20 milliós gázsiért, és ha a filmekben van is nem fehér szereplő, az ő feladata kimerül annyiban, hogy végszavazzon a fehér pasinak, vagy hősi halált haljon (ekkor legalább megbosszulják, és katalizátorként viselkedik). A nők a nem fehér (édes istenem, de idegesítő ezt leírni állandóan) színészekhez hasonló, sőt bizonyos tekintetben rosszabb helyzetben vannak, diszkriminálják őket, nem kapnak egyenlő feltételeket és fizetést, a kamera mögött pedig még kisebb arányban kerülnek munka közelébe, mint a nem fehér jómunkásemberek.
És akkor ott vannak a meleg és transznemű színészek és alkotók is, akiknek még a fent említett csoportoknál is kisebb szelet jut a tortából, aminek alapján kijelenthető, hogy a legrosszabb helyzetben egy nem fehér leszbikus van Hollywoodban, akinek kb. 30-szor kisebb az esélye megkapni egy olyan munkát aminél a neme vagy faji hovatartozása nem releváns (nem rasszisták vagyunk, csak egy példa: Nelson Mandelát nem fogja Helen Mirrem játszani soha), mint egy fehér szakembernek. És akkor arról még nem is beszéltünk, amikor a fajki hovatartozást felrúgva jön az ún. whitewashing, azaz arra a szerepre is fehér színészt alkalmaznak, ami pedig eredetileg (könyv, legenda, képregény) nem fehér karaktert kívánna meg. Ez ellen sokan tiltakoznak, legutóbb mi is írtunk egy cikket, amiben azt taglaltuk, milyen, ázsiai származású karakterek helyén tűntek fel fehérek a filmekben, és hogy ez mennyire gáz.
Az ázsiai filmvilág ugyanis túl elfoglalt ahhoz, hogy ilyenekkel foglalkozzon, legalábbis ez derül ki az Associated Press összefoglaló cikkéből. Az ugyan nyilvánvaló, hogy az ázsiai , tehát helyileg nem Hollywoodban készülő filmek szereplőit is zavarja bizonyos szinten és mértékben az, hogy egy nekik írt szerepet egy fehér színész kap meg, de, legalább annyira zavarja az, is, hogy ha egy eredetileg koreai származású karaktert kínai, vietnami vagy japán színész kap meg, például az Egy gésa emlékiratai esetében, ahol a japán főhősnőt egy kínai színésznő alakított, és més sorolhatnánk. Az a fajta felháborodás, amivel Margaret Cho, George Takei vagy a többi ázsiai-amerikai színész fogadta azt, hogy a Ghost in the Shell című mangából készült filmben az eléggé fehér Scalett Johansson kapta a főszerepet, az Associated Press szerint ismeretlen.
A legtöbben csak a vállukat vonogatták, mások a piac törvényeit és az eladhatóság érdekében hozott áldozatot emlegettek, aminek a távol-keleti (pontosabb meghatározás ebben az esetben az ázsiainál) filmek esetében nagy hagyománya van - a népszerű, közönségmágnes színészeket itt is gyakrabban alkalmazzák, társaiknál, nem egyszer olyan szerepben, amit nem éppen rájuk szabtak. Az, hogy távol-keleti karakteret fehérek alakítanak, nem mai keletű, Charlie Chan (a karaktert Warner Oland, Roland Winters, Sidney Toler és Peter Ustinov is eljátszotta) vagy Fu Manchu (Christopher Lee de Nic Cage is) karaktere óta számos alkalommal előfordult, hogy távol-keletinek maszkírozott színészek a blackfacehez hasonlóan (amikor fehérek alakítottak feketéket, befestett arccal) szerepeltek a vásznon.
A legutóbbi két esetben Tilda Swinton egy tibeti származású nőt alakít majd a Dr. Strange című Marvel-filmben, a már említett Scarlett Johansson pedig a Ghost in the Shell-ben egy eredetileg japán csajt személyesít meg. Kaori Momoi, aki az Egy gésa emlékirataiban is szerepelt, szintén kapott szerepet a Ghost in the Shell-ben, és így reagált arra a kérdésre, hogy mennyire zavarta, hogy a főszereplő egy fehér nő:
Egyáltalán nem, mert szerintem a színészet nem a bőrszínről és a nemzetiségről hanem a tehetségről szól. Scarlett elképesztően profi és tehetséges, a filmben én alakítottam az anyját, és csak annyit mondhatok, hogy rendkívül megtisztelő volt vele forgatnom. Ami jó, az mindenképpen jó, ami meg nem, az így is, úgy is elbukik.
Momoi leginkább Ázsiában forgat, helyi gyártókkal, és Hollywoodot, a nagy blockbusterekben való szereplést egy újabb áttörési lehetőségnek tartotta - Japánban már nagy népszerűségnek örvendett, amikor megkapta első szerepét egy amerikai filmben.
Claudia Kim, akit Dél-Koreában Soo Hyunként ismernek, egyszer futott bele abba, hogy egy olyan szerepet, amire ő is jelentkezett, és amit eredetileg távol-keleti színésznőnek szántak, egy fehér nő kapott meg. A filmet nem akarta megnevezni az interjúban, csak annyit mondott, hogy meglehetősen kellemetlen és kényelmetlen szituáció volt, a szereplőválasztást pedig nevetségesként aposztrofálta. Vijay Varma indiai színész a Bollywoodként emlegetett indiai filmipart pont olyan belterjesnek tartja, mint az amerikait, ahol pont úgy a tömegek ízlésének megfelelően osztják a szerepeket.
Az ázsiai piacokra gyártott filmekben amerikai színészeket csak akkor látni, ha a karakter fontos, hogy külföldi legyen - ennek okaként a helyi filmipar a közönség ízlését és az eladhatóságot emlegeti. Ha egy filmben a főhős fehér, a mozipénztáraknál nem olyan esélyekkel indul, mint egy helyi arcokkal eladott film. Erre persze a fel lehet hozni a Warcraft kínai sikerét, a maga 200 millió dollárnál is nagyobb bevételével, de ez egy amerikai film volt, nem a helyi filmipar terméke.
Nicolas Cage és Hayden Christensen kifejezetten a kínai piacra forgatta le az Outcast című akciókrimit, de óriási bukás volt, viszont Jackie Chan Dragon Blade című filmje, amiben Adrien Brody és John Cusack is szerepelt, Kínában nagy sikerrel futott - az amerikai piac viszont nem kért belőle. Matt Damon és megpróbálkozik a kínai piacra való betöréssel, Jimou Zsang A nagy fal című sci-fi-thrillerjétől várja a kasszasikert.
Ne maradjon le semmiről!