Index Vakbarát Hírportál

Kisbabát rabolt, unokát hazudott Ellen Page

2016.07.13. 07:05

Ellen Page a Junóban még csak készült az anyaságra, a július végén megjelenő Tallulah című filmben viszont már bele is kóstol abba. Page egy kissé lepukkant, furgonban élő lányt fog alakítani, aki egy váratlan pillanatban elrabol egy kisbabát a gondatlan és az anyaságra totálisan alkalmatlan anyjától, viszont fogalma sincs, mit kezdjen a gyerekkel.

Tanácstalanságában a címszereplő (őt játssza Page) az egyetlen felelős és megbízható emberhez fordul a környezetében. Ő pedig nem más, mint az expasijának az anyja, Margo, akinek beadja, hogy a bébi az unokája, ami persze jóval közelebb hozza őket egymáshoz.

Margót egyébként az az Allison Janney alakítja, aki Az elnök embereiben, az Amerikai szépségben, sőt, a Junóban is szerepelt, amiben Page mostohaanyját játszotta, a szerepért pedig még a megjelenés évében megkapta a legjobb női mellékszereplőnek járó díjat az Austini Filmkritikusok Szövetségétől.

A filmet egyébként az Orange Is the New Black sztoriján is dolgozó Sian Heder rendezte, akit fiatalkori bébiszitter-tapasztalatai inspiráltak, egy időben ugyanis egy hotel vendégeinek a gyerkőceire vigyázott Los Angelesben. Az élményekből előbb egy negyedórás rövidfilm készült Mother címmel még 2006-ban, majd tíz évvel később végül nagyjátékfilm lett belőle.

A filmet július 29-én, pénteken mutatják majd be a Netflixen.

Ne maradjon le semmiről!