- Kultúr
- Cinematrix
- szarajevó
- magyar film
- szarajevói filmfesztivál
- superbia
- reményvasút
- csoszogj úgy
- szőcs petra
- tóth luca
- trencsényi klára
Az orgiafilmünk is megy Szarajevóba
További Cinematrix cikkek
- Így élik mindennapjaikat egy sorozatgyilkos szülei
- Szétcsalták az egész versenyt, és még dicséretet is kaptak érte
- Magyarnak lenni a legnagyobb szenvedés a világon, ezt járja körbe ez az Oscar-jelölt film
- Folytatást kaphat a Futni mentem
- Egy misztikus sorozat, amit a Trónok harca színészei sem tudnak megmenteni
Trencsényi Klára Reményvasút című filmje, valamint Szőcs Petra Csoszogj úgy és Tóth Luca Superbia című rövidfilmje is szerepel a 22. Szarajevói Filmfesztivál versenyprogramjában, jelentette az MTI tudósítója Szarajevóból szerdán.
A fesztivál fődíjáért, Szarajevó szívéért 8 játékfilm, 21 dokumentumfilm és 10 rövidfilm fog versenyezni augusztus tizenkettedike és huszadika között. A filmfesztivált az osztrák Lukas Valent Rinner Die Liebhaberin (A szerető) című filmje nyitja meg.
Trencsényi Klára filmjének húsz másik alkotással kell majd megküzdenie a dokumentumfilmek kategóriájában. A Reményvasút egyébként a rendező első egészestés dokumentumfilmje, ami a Lipcsei Nemzetközi Dokumentumfilm-fesztiválon a Next Masters szekció Arany Galamb díját, valamint a horvát ZagrabDox nemzetközi dokumentumfilm-fesztivál különdíját is elnyerte.
A filmet az Index is szerette. "A Reményvasútban nem a 2015-ben is velünk élő szocializmus látványa a nyomasztó. Sokkal inkább az, ahogyan a film végigkíséri két olyan család életét, ahol a felső tagozatos gyerekek a kötelező iskolai feladatok mellett még a MÁV Gyermekvasútján is szolgálatot teljesítenek" – írtuk a kritikánkban.
Szőcs Petra filmje, a Csoszogj úgy azt meséli el, ahogy egy anyuka felbérel egy színészt, hogy a meghalt apát helyettesítve segítsen a kislányának feldolgozni a traumát. A másik magyar rövidfilm, a Superbia májusban már a Cannes-ban is járt, Tóth Luca mindössze 27 évesen jutott ki a filmfesztiválra, ahol interjúztunk is vele:
A Szarajevói Filmfesztiválon több mint kétszáz alkotást mutatnak be az elmúlt egy év terméséből, a fókusz pedig ezúttal is a térség, vagyis a volt Jugoszlávia tagországainak filmművészetére került.
A zsűri tagjai a következők:
- Elia Suleiman palesztin rendező
- Zeynep Atakan török producer
- Nikola Djuricko szerb színész
- Angeliki Papoulia görög színésznő
- és Thomas Hailer, a Berlini Nemzetközi Filmfesztivál kurátora.
A szarajevói filmfesztivál keretében rendezendő Talents Sarajevo programon 71 fiatal filmes is részt vesz, akik között két magyar, Breier Ádám rendező és Pozsonyi Janka kritikus is van.
Ne maradjon le semmiről!