Mielőtt még feltűnne egy rakás vérengző Star Trek-rajongó, szögezzük le gyorsan, hogy engem soha életemben nem érdekelt a Star Trek. Ezért itt egy darab olyan sor sem lesz, hogy miért jó vagy rossz, hogy Suluból meleg karaktert akarnak csinálni a jövőben vagy az, hogy az új reboot mennyire nem hozza a régi sorozat szellemiségét. Nincs összehasonlítási alapom, ezért minden Star Trek-filmre úgy ülök be, hogy na, lássunk valami szórakoztatót.

Az elsőnél ez sikerült, a másodiknál kevésbé, a harmadiknál meg őszintén arra számítottam, hogy a Halálos irambanból leigazolt Justin Lin kezdi el ásni a franchise sírját. Tévedtem, méghozzá óriásit.

Ugyanis az a helyzet állt elő, hogy a J.J. Abrams által megkezdett áramvonalas, szexi, akciódús Star Trek igazából egy bomba ötlet. Másfél-két óra alatt nem biztos, hogy át lehet adni azt a komplex univerzumot, amit a sorozatok és korábbi filmek építettek fel, viszont az ismert karakterekkel jól meg lehet tölteni egy kifejezetten látványos sci-fit.

Ez sikerült Abramsnek, majd átnyargalt a Star Warshoz, helyére pedig az a Justin Lin került, aki szinte a teljes pályáját autós filmekkel, pontosabban a Halálos irambannal töltötte. Félő volt, hogy Lin egy tesztoszterontól duzzadó, robbanásokkal teli, látványos, de végtelenül üres és buta folytatást hoz majd, hiszen a Halálos iramban azért nem egy Csillagok között, de még csak egy Baljós árnyak sem.

Justin Lin nagy találmánya a Star Trek: Mindenen túl-ban igazából három részre osztható:

• sokkal több idegen lény
• jól kidolgozott hátterű, főszerepet kapó idegen bolygó
• és űrhajópornó.

A második film után azért már erősen bele lehetett kötni abba, hogy Abrams saját magát és/vagy a Star Warst ismétli, így a végére Benedict Cumberbatch ide vagy oda, kicsit eltűnt a varázsa annak, hogy egyszerű mezei mozinéző is élvezhet valamit, amit Star Treknek hívnak. Justin Lin ezért nagyon okosan szakított a sötét, fémes, borongós hangulattal és olyan helyre irányította a történéseket, ahol könnyen a maga képére formálhatja a kapott alapanyagot.

Lin nagyon érezte, hogy végre ki kell szedni a helyéről a legénységet és olyan világba tenni őket, amin nem csak keresztül rohannak, mint a második filmben, hanem hagyják, hogy nézők megismerjenek végre valami mást is, ami nem Kirk szexuális életéhez vagy Spock érzelmi intelligenciájához köthető. Ugyan a trailerekben sokszor kifejezetten gagyin nézett ki, a moziban lenyűgözően klassz világot építettek a készítők, és még arra is figyeltek, hogy szép apránként derüljön ki az ott élő faj, és maga a bolygó története.

Apropó, ha már idegen fajok. Néhol bele lehet azért kötni, de összességében csodálatos munkát végeztek a maszkmesterek és programozók is, mert azt hiszem ez volt az első Star Trek az újak közül, ahol tényleg éreztem, hogy egy galaktikus föderáció legénységét látom, nem pedig egy csomó embert pár eltévedt halloweenezővel a fedélzeten.

És igen, a harmadik erősség a fedélzet, pontosabban a már-már pornóba hajló mutogatása a futurisztikus technológiáknak. A film előtt pont azon gondolkodtam, hogy Lin helyében sokat merítenék a '90-es évek sci-fi animéiből, amikben csak azzal eltöltöttek mindig egy-másfél percet, hogy az űrhajó indulását a lehető legtöbb, leggusztusosabb szögből mutassák be, hogy az ember nyála csak úgy ráfolyjon a monitorra. Az autós filmek miatt ráadásul Linnek sem idegen a műfaj és öröm volt látni, hogy nemcsak tudatosan, hanem kifejezetten ötletesen mutatta be, hogy milyen elképesztően szép és látványos gépeket raktak össze neki a grafikusok.

Mindezt úgy, hogy a szinte majdnem pontosan két óra alatt alig akadt üresjárat a filmben. Nyilván itt is ellőtték a film eleji látványos akciójelenetet, mint az előző filmnél, de jutott bőven a közepére, a végére, és kábé minden negyedik párbeszéd utánra is. Chris Pine, Zachary Quinto és az állandóan zsörtölődő Karl Urban nagyon jól működnek együtt és még az is belefér, hogy az egyáltalán nem vicces Simon Pegg és a rettenetes szinkron miatt elviselhetetlen akcentusú, tragikus hirtelenséggel elhunyt Anton Yelchin viszonylag sokat szerepel. Legalábbis többet, mint Zoe Saldana, aki azon kívül, hogy Spock csaja, nagyon mást nem tett le most sem az asztalra.

Az egyetlen stabil női szereplő Sofia Boutella, aki egy igazi badass túlélő amazont alakít, méghozzá meglepően jól. Ezt azért fontos kiemelni, hogy itt a jó nem egyenlő a kiemelkedővel, mert a látvány meg minden más extra mellett arra sajnos nem igazán figyeltek, hogy igazán mélyre menjenek a karakterekben. Pine a vicceskedő hős, Quinto az érzelemmentes hős, Urban a zsörtölődő hős, Boutella a magányos hős. Egyedül Idris Elba motivációját próbálták meg jobban kifejteni, de abban sem volt köszönet, hiába tűnt az eddigi három közül a legfélelmetesebb ellenségnek.

Sajnos ez a film egyetlen komolyabb gyenge pontja. Szép, látványos, még a Beastie Boystól agyonhasznált Sabotage című számot is sikerült tökéletesen beépíteni a cselekménybe (azért megnéznénk James Gunn arcát, amikor azt a részt látja), de szereplők bántóan egydimenziósak, és a dialógusok nagy része vagy üres frázispuffogtatás, vagy hatásosnak szánt egysorosok gyűjteménye. Ezen joggal akadhatnak ki sokan, de arra majd ott lesz a CBS és a Netflix új Star Trek-sorozata. Nekünk, abszolút laikusoknak egyelőre bőven elég, hogy Abrams után Justin Linnek is sikerült elképesztően izgalmas akció sci-fit csinálni a Star Trekből, ami - és most figyeljenek -

Ezt azért kell kiemelni, mert a két rajongótábor évtizedek óta vitázik azon, hogy kinek a kedvence a jobb, és öröm látni, hogy a Star Trek nemhogy nem marad le Abrams másik munkájától, de sok szempontból konkrétan irányt mutat. Az már biztos, hogy lesz negyedik rész is, de a rendező nevét még nem tudni. A Mindenen túl után szívesen néznék meg még egy felvonást Lintől, mert látszik a munkáján, hogy egy közepesen izgalmas forgatókönyv neki elég ahhoz, hogy két órán át elkerekedett szemmel nézzünk hatalmas űrbázisokat, kilövő rakétákat, viccesen pislogó lényeket, atom menő felszerelésben rohangáló kadétokat, és sugárhajtású vadászgépeket. Már csak egy igazán jó forgatókönyv kellene, ami esetleg hoz némi politikát és diplomáciát a filmekbe, ne csak az legyen a központi elem, hogy van egy tárgy, amivel a gonosz leigázza a világot. Talán senki sem gondolta volna, hogy 2016-ban, hét évvel az első rebootfilm után még bőven lesz potenciál a Star Trekben, de ha ilyen gondos odafigyeléssel építik az univerzumot, és látványban sokszor rávernek mindenkire, akkor nézettségi csúcsoktól függetlenül ismét komoly vita alakulhat ki arról, hogy most akkor a Star Trek a jobb, vagy a Star Wars. És ennek mi, nézők örülhetünk majd a legjobban.