A kritikaírásnál mindig egy hatalmas dilemma, hogy el kell-e vonatkoztatni attól, ami a filmen kívül történt (forgatási mizériák, rossz visszajelzések, kommentek), vagy csak azt kell nézni, ami az orrunk előtt pörög a moziban. A 2016-os Szellemirtóknál viszont nehéz nem megemlíteni azt, hogy rengeteg, de tényleg rengeteg internetezőből kijött az ostoba csordaszellem, és ott próbáltak keresztbe tenni neki, ahol csak lehet: az előzetese lett a Youtube legtöbb negatív szavazatot kapott videója, a filmben szereplő Leslie Jonest a premier után rasszista üzenetekkel elkergették a Twitterről (azóta visszatért), az IMDb pontszáma pedig a béka segge alatt volt a premier napján.

És ezt az egész hadjáratot csak azzal lehet magyarázni, hogy elkészült egy 32 éves film remake-je, amiben a főszereplőket nők játsszák. Lehet takarózni azzal, hogy nem lett vicces az előzetese, vagy mi szükség van egy újabb Szellemirtókra (miközben Dan Aykroyd évtizedek óta próbálja grundolni a harmadik részt), de a valóság ez: a lányok megkapták a fiúk játékait, és kiborult a bili.

A legfájóbb az egészben, hogy az új Szellemirtók egyáltalán nem érdemli meg a gyűlöletet. Tud vicces lenni, néha látványos, néha fárasztó, néha olyan, mintha túlságosan is ragaszkodna az 1984-es eredetihez, de annyi biztos: nem ez a világ legrosszabb filmje. Közel sem.

A Szellemirtók alapsztoriját mindig is imádtam: tudósok és a haverjaik összeállnak, hogy elintézzék New York szellemeit, a végén meg egy kozmikus gonosszal kell megharcolniuk, ami egy hatalmas habcsókembert küld ellenük. De a lényeg a szellemirtás. Gyerekkorában annyi hülyeségtől fél az ember, hogy megnyugtató tudni: van négy harmincas, mai szemmel meglepően sokat dohányzó férfi, akiknek az a dolguk, hogy bedobozolják a félelmeinket. És közben néha tetőtől talpig trutymósok lesznek.

A Szellemirtók az egyik kedvenc filmem, de nem az esztétikai erényei, hanem pont a fent említett dolog miatt. Életemben egy játék van, amit öt éves koromtól hurcibálok magammal szobáról szobára, és lakásról lakásra, az pedig egy speckó Szellemirtók-puska. Sajnos házibuliknál el kell dugni, mert mindenki azzal akar lövöldözni.

Azért lepődtem meg ezen én is, mert a remake-et (igen, szögezzük le, nem folytatás, hanem remake) rendező Paul Feig egyre tahóbb és tahóbb vígjátékaitól (Koszorúslányok, Női szervek, A Kém) kivert a víz: nem láttam azt az eszeveszett humort Melissa McCarthyban, amitől az amerikai sajtó hanyattvágta magát, és főleg nem győzött meg Feig elég unalmas rendezői stílusa. Ami annyiból állt, hogy hagyta a szereplőit beszélni egy álló kamerának, aztán ebből összevágta a szerinte legviccesebb jeleneteket. Nincs ezzel semmi baj, Adam McKay (A híres) is így kezdte, aztán egyszer csak kapott egy komoly feladatot, és az Oscar-gálán találta magát A nagy dobással.

Feignek a Szellemirtók nem egy komoly feladat, de becsületesen megoldja. Hagyja a főhősnőit dumálni, és gyakran bevágja más szereplők olyan reakciót, ami egész biztosan nem oda tartozik, hogy meg tudja őket szakítani, de ez már az amerikai vígjátékgyártás betegsége. Amit viszont Feig kitalált, ami miatt érdemes elmenni 3D-ban megnézni a Szellemirtókat, az a trükk, hogy a speciális effektek néha kilógnak a képből.

A protonsugarak, a szikrák, a szellemek kiugranak a képkeretből, amitől még ugyanolyan bazári mulatság marad a térbeli mozi, de legalább tényleg látványos. A rikító effektek miatt ráadásul az egész vászon színpompás lesz, ami elég jó és várva várt váltás mondjuk a Batman Superman ellen szürke és még szürkébb színei után. Egyszerűen jól néz ki az egész, mármint úgy, ahogy egy kicsit gyerekes nagyvárosi fantasy-nek ki kell néznie.

A szereplők hasonlóan telitalálatok: én képtelen vagyok megunni Kristen Wiig bénázós, habogós figuráját, Melissa McCarthy pedig most szerencsére egészen visszafogja magát a tőle szokásos harsány-óbégatós szerepeihez képest, amitől sokkal kedvesebb jelenség lesz. Kate McKinnont és Leslie Jonest sajnos nehéz megítélni magyar szinkronnal (az utóbbi áldozata lesz a magyar szinkronipar nagy csapdájának, hogy hogyan beszélhet magyarul egy nagyvárosi afro-amerikai nő), McKinnon vicces a hülye mozgásával és a nem várt beszólásaival, de azért kíváncsi lennék az eredeti hanghordozására. A legviccesebb viszont teljesen váratlanul Chris Hemsworth, a csapat totálisan dilettáns, de kétségtelenül kigyúrt recepciósaként, akinek egészen hülye elképzelése van arról, hogy az ember melyik érzékszervével hall.

Nem is tudom, ezek után le kell még írni, hogy miről szól a Szellemirtók? Van egy gonosz, aki elpusztítaná a világot. A Szellemirtók meg összeállnak, hogy megakadályozzák ezt. Nem teljesen mindegy, hogy az előbbi mondatban ki a férfi és ki a nő?