Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM- Kultúr
- Cinematrix
- ben hur
- filmek 2016
- interjú
- forgatás
- cinecitta
- jack huston
- toby kebbell
- timur bekmambetov
Rómaiak vagyunk, és hát tudjuk, mi történt velük
Beszámoló az új Ben-Hur olaszországi forgatásáról
További Cinematrix cikkek
- A Netflix megcsinálta a saját Breaking Badjét, csak sokkal viccesebben
- A világ egyik legcsúfabb oldalát mutatja be ez az új Netflix-film
- Egy ültő helyünkben végigdaráltuk Stephen King kedvenc misztikus sorozatát
- Kegyetlenül megdolgoztatta az agytekervényeinket Hugh Grant új vallásos thrillerje
- Az új Dűne-sorozat pont arról szól, amitől napjainkban a legjobban rettegünk
Miért kell egy új Ben-Hur?
– tehetnénk fel a kérdést 2016-ban, de van egy sejtésem, hogy ugyanezt feltették már 1959-ben is, amikor kihozták a Charlton Heston-féle bibliai eposzt. Hiszen megcsinálták már ugyanezt, valószínűleg jobban (gondolták akkoriban) 1925-ben, sőt, már az is plágium volt, és ráadásul hosszú volt, mert 1907-ben már letudták az egészet 15 percben. Azelőtt biztos voltak ősrégi lapozgatós könyvek, sőt, ott volt az eredeti Lew Wallace-regény 1880-ban.
Ben-Hur történetében az az érdekes, hogy mit tud mondani évtizedekkel később más és más generációknak úgy, hogy más és más generációk készítik el azt. A sztori semmit sem változik, és sok értelme nincsen más korba vagy helyzetbe átültetni. Sőt, tulajdonképpen változtatni sem kell egyáltalán, a kardozós kalandregényeket és Jézust kutyulni elég volt egyszer, de akkor is úgy sikerült, hogy a mai napig viccet csinálnak belőle, lásd Ave, Cézár!
Amikor kinn jártam a 2016-os változat forgatásán Rómában, a Cinecitta-stúdióban, akkor egyértelmű volt, hogy itt senki nem viccet akar ebből csinálni, hanem egy nagyon komoly, már-már naiv, hiteles adaptációját a regénynek. Ebben is lesz rabszolgahajó és persze fogathajtás is. Az utóbbi forgatásába mi is belenézhetünk, de sajnos nem azt a részt, ahogy egy tengelyre szerelt tüskével szétforgácsolják egymás küllőit. Egy ilyen jelenet forgatása nevetségesen sok ideig tart, hetekig, hónapokig, és azokat a beállításokat is órákig kell tervezni, előkészíteni, felvenni, amiket egy gigantikus akciójelenetben csak 1-2 másodpercre látunk felvillanni.
Úgyhogy a regény és a film csúcspontjának számító versenyből megnézhettük azt jó messziről, hogy Ben-Hur (Jack Huston, Gengszterkorzó) és Messala (Toby Kebbell, Warcraft) rángatják a gyeplőt, és úgy tesznek, mintha a harci szekerük nem egy kispécizett terepjáró lenne, amire a kamerát is rögzítették. A versenypálya közepén egy fehér lepelbe burkolt figura jelenik meg, és pillanatra kinéz – mi itt már a semmiből felépített stadion negyedik-ötödik emeletén vagyunk, szóval csak nagy vonalakban látjuk. Ő lenne Ilderim (Morgan Freeman), de az asszisztens szól, hogy Freeman már hazament, az csak a dublőrje.
A Cinecittában forgatták egyébként az 1959-es Ben-Hurt, a Kleopátrát, de például az Édes vízi életet is, és most már saját bőrömön tapasztalom, hogy miért lett az olasz filmek egyik jellegzetessége, hogy mindent utószinkronizáltak: mert nagyjából 10 percenként elhúz egy repülőgép felettünk. És azt is megértem, hogy miért hoztak ide egy csomó olyan filmet, amihez bazinagy díszletet kell építeni: az egész telek tulajdonképpen egy nagy puszta, és a Ben-Hur forgatása, a lakókocsikkal, az istállókkal, a szekértervező brigáddal, és a megépített stadionnal nagyjából akkora helyet foglal el, mint egy közepes méretű magyar fesztivál.
Apropó épített díszlet: azt azért még mindig dicséretes látni, hogy építenek dolgokat még Hollywoodban, az amfiteátrum tényleg készen van 4-5 emelet magasságig, a kör közepére felhúzott épület is létezik, az azokon tornyosuló oszlopoknak is csak egészen a tetején van zöld vászon, hogy onnan folytathassák majd a CGI-t. Nyilván nincsen minden tele statisztával, de van itt elég leples olasz figura – akik nagyon furcsán néznek ki, amikor előveszik a telefonjaikat és rágyújtanak –, hogy egy fél lelkes szektor meglegyen. A kör közepi épület tetején dobosok, azok a fajták, akiknek a nyakukban lóg egy hatalmas tamtam, mellettem pedig egy apró olasz nő instruálja őket felvételnél, hogy mikor kell felemelni a kezüket, mikor kell figyelni, és mikor mehet a ritmikus döngölés. Tényleg az egész olyan, mint egy nyári fesztivál, ahol éppen hangolnak a nagyszínpadon, csak éppen két ember középen azt játssza, hogy éppen szekerekkel próbálják megölni egymást.
És hogy ki ez a két ember? Az egyikőjük Jack Huston, a már évek óta befutás szélén álló színész, aki a Gengszterkorzó maszkos bérgyilkosaként, vagy kisebb epizódszerepekből lehet ismerős. Vagy arról, hogy úgy volt, ő lesz az új Holló. Huston egyébként kapott egy pici szerepet az Ave Cézárban, csak hogy visszakössek az első bekezdéshez, de sajnos nem a Ben-Huros részben, hanem a Ralph Fiennes játszotta rendező filmjében. És amennyire vicces, hogy Hustonból (aki a legendás rendező, John Huston unokája) nem lett igazi sztár, annyira érdekes, hogy az arca és a modora alapján mennyire arra teremtette a jóisten. Híres nagyapjával ellentétben nem egy tősgyökeres amerikai figura, hanem brit akcentussal beszél. Huston az a férfi, akinek jól áll a cerkabajusz és a hátranyalt haj, de csupa porosan, mocskosan, láthatóan fáradtan és korabeli páncélban is szívesen beül a sörsátorba interjút adni egy csomó újságírónak.
Például arról beszél, hogy a szerep és annak az ismertsége csak arra sarkallja, hogy a lehető legjobb munkát végezze. Hogy a Ben-Hur története azért érdekes, mert hiába játszódik egy régmúlt korban, jelmezben, tele van olyan elemekkel – a felnőttkor, a barátok elvesztése, tragédiák –, amik mindenkit érintenek. Szerinte a történet gerince Ben-Hur és Messala barátsága, majd annak a szétforgácsolódása, de ehhez hozzátartozik, hogy a gyerekkori barátságot és kötődést nem lehet csak úgy levetkőzni.
Elmondja azt is, hogy a hajós jelenetet – amiben elsüllyed az a rabszolgahajó, amin Ben-Hur szolgál – nagyjából annyira kemény lesz leforgatni, mint a versenyt. A felkészülése vicces, mert először ki kellett gyúrnia magát arra, amikor Ben-Hur már jó karban van, aztán kicsit vissza kell építenie magát arra az időszakra, amikor rabszolga lesz.
Az 1959-es változattal ellentétben Jézusnak sokkal nagyobb szerepe és jelenléte lesz ebben a filmben. Rodrigo Santoro brazil színész (300, Lost) fogja játszani. Huston pedig elmondja, hogy Santorónak tényleg akkora volt az amúgy is hatalmas kisugárzása, hogy amikor felvették Jézus keresztrefeszítését, többen elsírták magukat. Szerinte az lesz különösen érdekes Jézus megjelenésében a Ben-Hurban, hogy nem a saját történetének főszereplője, hanem valaki, akit a főhős szemén keresztül látunk.
Ben-Hur szemében ő nem Jézus, hanem egy ember, akinek mókás gondolatai vannak.
Hustonnal szemben Toby Kebbell egy teljesen más figura, aki láthatólag egész nap azzal a gondolattal jár-kel, hogy most ő a gonosz. Kebbell az a színész, aki felváltva tűnik fel érdekes (A kelet), remek (Black Mirror), népszerű (A majmok bolygója: Forradalom, majomként), és pocsék dolgokban (Fantasztikus négyes). Amikor beszélgethettünk vele, akkor túl volt a Warcraft forgatásán, és eléggé könnyes szemekkel tekintett vissza arra, mert ott csak egy kezeslábasban kellett színészkednie zöld háttér előtt, Durotan orkságát később tették csak rá, míg itt láthatólag szenved attól, hogy egy böhöm páncéllal kell a tűző napon gonoszkodnia. A majmok bolygójával meggyűlt a baja, egy olyan csimpánzot játszott, ami majdnem egy méterrel alacsonyabb nála, így napi tizennégy órát kellett egy hasonló gúnyában guggolnia. Az volt a fizikailag legmegterhelőbb munkája eddig.
Messalának szerinte sokkal nagyobb szerep fog jutni a Ben-Hur új változatában: nemcsak egyszerűen belép a színre római katonaként, hanem végig követjük majd a karrierjét a seregben. Messalát az ambíció hajtja, és az, hogy státuszt szerezzen magának a világban. Örökbefogadott árvaként nincsen más választása, hogy a megszálló római hadsereghez csatlakozzon, ahol rangról rangra emelkedik felfele. Emellett pedig az éppen regnáló bajnok az arénában.
Kebbell kedve akkor egy kicsit jobb lesz, amikor megkérdezik tőle, hogy mennyire kényelmetlen a páncélja. Elkezd viccelődni azzal, hogy otthon is ezt hordja, de azért hozzáteszi, hogy egyszer kifejezetten kapóra jött, amikor egy téli jelenet forgatásánál leesett a lóról. Szerencsére a hidegben megkeményedett a bőr az álpáncélján, úgyhogy duplán megvédte az esésnél. Aztán elkezd mesélni arról, hogy hogyan kell összeállítani a szekér lovait, hova kell helyezni a fiatal, erős lovat, hova az öregebbet, meg lehet-e mondani nekik, hogy most egy jelenetet rengetegszer fel fognak venni, úgyhogy ne vigyék túlzásba, de annyira beleéli magát, hogy a kérdést elfelejtette a végére, és ő sem érti, hogy miért kezdett el nekünk lovakról magyarázni.
Kebbel azt gondolta, hogy Timur Bekmambetov sokkal keményebb rendező lesz, mint sejtette, hogy lesz. Ehhez képest egy joviális, kedves ember, aki nem viszi túlzásba a saját munkáját, és nem tököl mindenféle részlettel.
Ha mond valamit, akkor nem biztos, hogy mindenki megérti, mert erős orosz akcentusa van.
Tényleg az van. A kazah származású Bekmambetov az Éjjeli őrség és Nappali őrség című filmjeivel lett egy keresett figura Hollywoodban, az Oroszországban játszódó vámpírfilmjei tényleg olyanok voltak, mint aki egész életében nyolcvanas évek akciófilmjeit és horrorjait nézte volna, majd nekiállt volna ezeket átültetni a Keletre. A Wanted siker volt, az Abraham Lincoln, vámpírvadász már annyira nem. Bekmambetov saját bevallása szerint nem is akarta elvállani a Ben-Hurt, amikor a producer Sean Daniel (A múmia) megkereste, akkor feleslegesnek érezte, hogy készüljön még egy.
Végül megtetszett neki a forgatókönyv, és úgy próbálta meg eladni a stúdiónak a Bekmambetov-féle Ben Hurt, hogy azt mondta: ez a jelenről szól. A rendező szerint még mindig rómaiak vagyunk. Hiszünk a hatalomban, a versenyben, a büszkeségben, a problémáink pedig ugyanazok.
És ugye tudjuk, mi történt a rómaiakkal
– mondja nevetve. Szerinte a Ben-Hur a megbocsájtásról szól, és az embereknek is jót tenne, ha nem mindig a bosszút keresnék.
Bekmambetov célja az volt, hogy a néző úgy érezze, hogy ő is ott van az akciójelenetekben, ő is beleült a gyeplő mögé („Olyan, mint egy turmixban! Száll a por és a szar az ember szemébe!”). És ezt az érzést akarja visszahozni? De hogyan lehet ezt bármilyen formában érdekessé tenni egy 2016-os közönségnek? Hát úgy, hogy konkréten a modern vizuális kultúrából vettek referenciákat a filmhez: a verseny úgy fog kinézni, mint egy Forma-1-es közvetítés, mármint ugyanazokat, vagy nagyon hasonló kameraállásokat használnak. Mint egy közvetítésben.
Amikor egy bazári jelenetet készítettek elő, akkor Bekmambetov a stábjával olyan videókat keresett a Youtube-on, amiben fiatal lányok bevásárolnak a plázákban, és filmezik egymást. A híres hajótörést Ben-Hur szemszögéből fogják felvenni, mármint úgy, hogy csak annyit láthatunk, amennyit egy hajógyomorba szorult rabszolga láthatott az egész katasztrófából. Az előzetesből nem sok látszódik ezekből a technikákból, de ha a kész filmben tényleg meg fognak jelenni ezek az elemek, akkor már megkülönböztetheti magát az új Ben-Hur a régiektől. És akkor már volt értelme megcsinálni megint.
A Ben Hur új változatát augusztus 18-án mutatják be a magyar mozik.
(Borítókép: outnow.ch)
Ne maradjon le semmiről!