Index Vakbarát Hírportál

Magyar a legjobb szerelmesfilmek között

2016.09.05. 14:37

Hajnali láz című filmjével Gárdos Péter lett a legjobb rendező a Várnai Nemzetközi Filmfesztiválon.

A Bolgár Filmközpont 1993 óta rendezi meg Várnában „Love is Folly”, azaz „A szerelem bolondság” címmel a szerelmesfilmek nemzetközi fesztiválját, ahol évente közel kilencven játékfilm versenyez. A díjakról nemzetközi szakmai zsűri dönt. Idén augusztus 26. és szeptember 4. között rendezték meg a 24. fesztivált, ahol Gárdos Pétert választották a legjobb rendezőnek Hajnali láz című filmje miatt.

Gárdos Péter szülei szerelméről készített filmet: a két holokauszttúlélő magyart Svédországban ápoltak, itt kezdtek levelezni egymással. A levelezés ötven évig hevert egy csorba kekszes dobozban, csak az apja halála után jutott hozzá a rendező. Egyetlen éjszaka alatt végigolvasta a leveleket, de tíz éven át nem tudott hozzányúlni az alapanyaghoz. A Hajnali láz 2010-ben jelent meg először regényként, aztán a második kiadás nagyot robbant: a kiadási jogát rögtön 26 országban vették meg, azóta harminc nyelvre lefordították.

A filmnek sem ez az első nemzetközi díja: néhány hónapja a Hajnali láz nyerte a legjobb játékfilm díját dráma kategóriában a Cinequest filmfesztiválon a kaliforniai San Joséban, és bemutatták a thesszaloniki nemzetközi fesztiválon és Bécsben is.

"Én mindig csak magamról vagy a családomról tudtam mesélni. A Szamárköhögés is a nagymamámról és a szüleimről szól, a Skorpió megeszi az ikreket-ben is ez izgatott. Én egy saját magát, famíliáját mániákusan körbejáró bolond vagyok. A Hajnali láz története azért kezdett érdekelni, mert egyszer csak az anyám kezembe nyomott két, 53 évvel azelőtt írt levélpakkot" - mondta a rendező korábbi interjúnkban. A film két főszereplője Pitti Emőke és Schruff Milán; velük készült interjúnk itt olvasható.

Ne maradjon le semmiről!