Így küzd Steven Seagal a világbékéért
Nem, a jeles filmszínész-harcművész nem egy forgatás kedvéért öltött magára kosztümöt, hanem részt vett a Nomád Világjátékokon Kirgizisztánban, ahol nagy embernek nevezte Putyint és Lukasenkót is. És mint mindenütt, itt is csodás képek készültek róla.
A posztszovjet tagállamokban roadshow-zó Seagal a múlt héten még Alekszandr Lukasenko vendégszeretetét és házi sárgarépáját élvezte Minszkben, most pedig Kirgizisztánban nyitotta meg a Nomád Világjátékokat. Mindezt azért, hogy harmóniában egyesítse a világ népeit.
Seagal ugyebár már szerb állampolgárként utazgathat, miután az idén év elején megkapta az állampolgárságot, és most a kirgiz elnök, Almazbek Atambajev látta vendégül, akit szintén autokratikus tendenciákkal vádolnak.
Utóbbiak persze nem zavarják Seagalt, aki még a mindenható csecsen elnököt, Ramzan Kadirovot is nagy barátjának tartja, Putyint pedig egyenesen bálványozza. Most nemcsak hogy korhű öltözetben nyitotta meg a világjátékokat, de gitározott is egy jótékony vacsorán, amelyre ezer dollárért árulták a jegyeket Biskekben.
„Szerencsések vagytok, hogy ilyen nagyszerű elnökötök van” – mondta a helyi újságíróknak Seagal, aki szerint Atambajev elnök barátként fogadta őt, és „személyes, spirituális és filozófiai dolgokról” beszélgettek.
„Nem kell nagy, jó vagy erkölcsös embernek lenni ahhoz, hogy valaki egy ország elnöke lehessen, de szerény véleményem szerint ezek az elnökök, akiket istennek hála megismerhettem, mind nagy emberek” – válaszolta a Guardian kérésére, hozzátéve, hogy a nyugati sajtó hazug képet fest ezekről az országokról. (Seagal két éve Budapesten is járt, interjú is készült vele.)
Seagal forgatni is szeretne majd a közeljövőben Kirgizisztánban, ezért „kemény fickókat” keres, akik képesek lovas mutatványokra, valamint „gyönyörű nőket”. Az akciósztár nem volt biztos benne, hogy nem járt-e korábban Kirgizisztánban, ahol mindenesetre hősöknek kijáró fogadtatást kapott.