Cserzett bőr, határozott ráncok, alkalomadtán csibészes félmosoly, és jellegzetes déli akcentus - meg hozzá az a kicsit reszelős, de valahogy mégis simogató orgánum. Tommy Lee Jones az a színész, akivel simán el tudnánk képzelni egy Tüskevár-remake-t, ha Hollywood éppen kifogyna az ötletekből. Ma 70 éves, megnézzük, miért szeretik a nézők, és rühellik az újságírók.

Ha van olyan, hogy legendásan rossz riportalany-verseny, akkor abban a ma 70 éves Tommy Lee Jones minden bizonnyal érmes lenne. Elképesztő sztorik és videók lelhetők fel az interneten kínos, kényelmetlen, a kérdező számára a legendás sajtreszelővel való rejszolással felérő fájdalmat okozó beszélgetésekről. Jó, ha valakit arról kérdeznek, milyen volt együtt dolgozni egy kutyával, akkor érthető, hogy hamar morózus lesz, és Jones nem vicceskedős családból származik, az nyilvánvaló. A GQ egyik újságíróját szó szerint megríkatta, amikor az újságírónő két napot töltött el a farmján, és Jones minden kérdését szétszedte, kritizálta, majd kijavította a nyelvtani hibáit - miközben puszta kézzel diót tört. Nem egy interjút szakított félbe, amikor arról kérdezték, hisz-e a földönkívüli életben, vagy Al Gore-hoz fűződő barátságáról. Sting azt nyilatkozta róla, hogy szörnyű ember, Jim Carrey pedig örökké rettegni fog a közös munka emlékétől.

Nagyszerű érzés volt amerikaifutballistának lenni. A fiatalságom megőrzésének egy kiváló módszere volt. Önazonosságot adott. Ha bajba kerültem, a futballra mindig támaszkodhattam.

Jones a keménycsávó élő szobra. Az interjúk alatt tanúsított viselkedése pont olyan, amilyen a családjával vagy a barátaival - így nevelték, így nőtt fel, és mivel csak eljutott egy Oscar-díjas karrierig, nem is nagyon lehet megkérdőjelezni a döntéseit. Az persze jogosan merülhet fel bárkiben, hogy a munkáját végző újságírónak miért kell azt mondania egy interjúban, hogy ezek a kérdések értelmetlenek és kifejezetten rosszul érzi magát tőlük, de Jones nem a kegyes hazugságok barátja. Második feleségétől született lányai megpróbálkoztak a színészettel, amit Jones támogatott is, sőt, beválogatta őket a Melquiades Estrada három temetése című rendezésébe. Aztán amikor a 19 éves lánya nem ébredt fel hajnal ötkor, hogy a forgatásra induljon, pont úgy rúgta ki, mint ahogy egy ismeretlen színésznőt szokás.

Nyolcadik generációs texasi családból származik, azaz felmenői már a 17. században is Texas területén éltek. Szülei kétkezi munkások voltak, apja olajfúrótornyon dolgozott, a munkaerkölcsét tőle örökölte. Egy elit magániskolába járt, ami ellentmond a családi háttérnek, de ösztöndíjjal került be, amit azért kapott, mert kiváló tanuló volt. A Harvard következett, az egyik legjobb elitegyetem, itt Al Gore, a későbbi alelnök szobatársa volt. 1969-ben végzett bölcsészként, közben a futballcsapatban is játszott, de amikor lediplomázott, sem a sport, sem az irodalomtörténet nem érdekelte, hanem New Yorkba költözött, hogy színész lehessen.

Hogy játszol el egy másik személyt, egy tökidegent egy filmben? Ez a nagy kérdés, ugye. Sehogy. Lehetetlen. Kivéve ha tudod, hogy kell. Hogy veszed ki egy ember vakbelét? Sehogy. Lehetetlen. Kivéve, ha tudod, hogy kell.

A hetvenes évek legelejétől aktív, szerepelt kisebb Broadway-darabokban, majd szerepet kapott a Love Storyban, amit Erich Segal, egykori harvardi egyetemi társa írt, úgy, hogy a főszereplő Oliver alakját Gore és Jones tulajdonságaiból gyúrta össze. Felváltva filmezett és szerepelt a színházban, a tévében a One Life to Live című szappanoperában kapott lehetőséget. Az első jelentős szerepét 1978-ban kapta meg a Laura Mars szemei című thrillerben, amiben Faye Dunaway oldalán szerepelt. 1980-ban A szénbányász lányáért Aranyglóbuszra jelölték, de a nagy áttörés, amit ettől remélt, elkerülte, bár az igaz, hogy egyre jobb szerepeket kapott, 1983-ban például a Hóhér dalának főszerepéért Emmy-díjjal jutalmazták.

Onnantól lett közismert arc és keresett színész, hogy elvállalta a Szökevény című Harrison Ford-film egyik szerepét: a kérlelhetetlen, csak a feladatára koncentráló rendőrbíró alakja Oscar-díjat ért neki, és egycsapásra megcsinálta a karrierjét. Ez volt az a szerep, amire várt, amire készült, és amihez ő maga tette hozzá ezt az ikonikus mondatot:

A mindössze három szavas megszólalást napokon át gyakorolta a családja előtt, hogy pont olyan hangsúlya legyen, amit megjegyeznek az emberek. Ekkor már 47 éves volt, nem mondhatni, hogy nyeretlen kezdő. Jött a Mindörökre Batman, amiben Harvey Dentet játszotta, és aminek forgatásán legendásan rossz viszonyban volt Jim Careyvel, akinek az egyik közös nagyjelenetük forgatása előtti este szólt be kb. olyasmit, hogy “Gyűlöllek. Ki nem állhatom a fajankókat”, és később sem akart baráti viszonyba kerülni vele. Carrey szerint Jones féltékeny volt rá, mert a Dumb és Dumber pont akkor került mozikba, amikor a legendás baseball-játékosról szóló Cobb, viszont a altesti humorral operáló vígjáték agyonverte az életrajzi filmet a mozipénztárakban.

A Batman mellényúlás volt, és a Cobb sem jött be, de a Man In Blackkel (1997) végképp az A-listára került. Ő volt az, akit akkor hívtak, ha mogorva, morózus, első ránézésre is besavanyodott, középkorú férfira volt szükség, illetve ha egy olyan rendőr/katona figurára, akinek elhisszük, hogy nem szarakodik és érti a melóját. A US Marshalls, a Szökevény kvázi folytatásában ismét beleugorhatott egyik kedvenc szerepébe, de ennek már korántsem volt olyan sikere, mint az első filmnek (na ja, ebben nem Ford menekült, hanem Wesley Snipes). Óriásit alakított a JFK-ben - Oscar-jelölést kapott érte - és az Űrcowboyok is elment egynek az űrbe utazó nyugíjaskommandóval. Jones a szerepválasztásairól azt mondta, megnézi, mit akar a rendező kihozni a szerepből, és ha ő ezt tudja neki nyújtani, akkor elvállalja. “Örülök, hogy még mindig van munkám” - mondta az Oscar-díj átvételekor, mintegy megindokolva Az úszó erődben látott terrorista szerepének bevállalását.

Tartok a felkészületlen színészektől. És tartok azoktól a rendezőktől, akik félnek.

Belekóstolt a rendezésbe is, 2005-ben, Cannes-ban mutatták be  a Melquiades Estrada három temetése című filmjét, ami nem az első rendezése volt, de az első olyan, amire a kritikusok is felfigyeltek. Az Index annak idején azt írta róla, hogy "ha sikerül ébren maradni a tempón, akkor egy igazi, groteszk szépségű cowboytörténetet látunk, ami néhol bántóan karcos ugyan, de mégis merengésre ihletően szép. Mint a címszereplő mosolya az utolsó temetés előtt. Barázdált arcok és barázdált tájak, groteszk ló-roadmovie és hullafoltos igazságtétel." A filmért rendezői díjat nem, de a legjobb színésznek járó elismerést begyűjtötte.

Lassított a tempón, kevesebb, de fajsúlyosabb filmet vállalt el, 2007-ben például az Elah völgyében címűt (Oscar-jelölés) és a Nem vénnek való vidéket, a kritikusok pedig a lába elé borultak. 2012-ben négy filmje is moziba került, de egyik sem volt nagy durranás (Men in Black III, Amit még mindig tudni akarsz a szexről, Lincoln és A háború császára), 2014-ben megrendezte a The Homesman (A kelletlen útitárs) című westernt, amit a Cannes-i versenyprogramban is bemutattak, de csak kevés amerikai moziban láthatták - a kritikusok viszont kifejezetten szerették. Azóta mintha csak a nyugdíjára gondolna: a Jason Bourne-ban mondjuk még egész jó szerepet hozott, a tőle megszokott magas színvonalon (morózus CIA-igazgatót alakított), de a Mestergyilkos 2-t és a Criminal című Kevin Costner-filmet csak a fizetésért vállalta, kizárt dolog, hogy két ilyen lapos forgatókönyv érdekelte volna.

Egy 50 kilométer per órás sebességgel száguldó ló hátáról lehetetlennek tűnik ha egy labdát akarsz beütni egy kávéscsésze nagyságú lyukba. Persze, ha tudod, hogy kell, az más tészta.

A magánéletéről nem szívesen beszél, az interjúkban akkor szokott kifejezetten ellenségesen viselkedni, ha erre terelik a szót. Három házasságából született két lánya, egy texasi birtokon él a lovaival és a feleségével, és boldog. Folyékonyan beszél spanyolul, van egy szarvasmarhatelepe Texasban, egy birtoka és istállója Floridában. Lovaspólózik, kosármeccsekre jár, de a mai napig aggódik a karrierje miatt. Színész vagyok, és szeretek dolgozni, korai lenne még a visszavonulással foglalkozni. A tévében viszont nem fogok szerepelni mert nem érdekel.