Minden idők talán legtöbbet idézett filmjét újra játsszák a magyar mozik. A Casablanca sok remek szövege közül nem könnyű még egy tucatnyit sem kiválasztani, de mi megpróbáltuk.

Péntektől újra moziban lehet látni a filmtörténet egyik legnagyobb klasszikusát, méghozzá sokkal jobb minőségben, mint amilyenben bárki is nézhette mostanában: négy éve, a film bemutatásának 70. évfordulójára elkészült a digitálisan restaurált változata, és most ezt vetítik le néhány hazai moziban.

A digitális restaurálás persze nem durva beleavatkozást jelent a filmbe (nincs például utólag színezve), a cél ugyanis az, hogy pont olyan minőségben lehessen megnézni filmet, mint annak idején a bemutatásakor.

A Casablanca ugyebár a filmtörténet egyik, ha nem a legtöbbet hivatkozott filmje - számos későbbi filmben is utalnak rá, vagy éppen belőle idéznek a címben. A főbb jelenetei már az elcsépeltségig ismertek, Humphrey Bogart és Ingrid Bergman pedig a filmtörténet talán leghíresebb szerelmespárja.

Én is láttam már jó párszor, mielőtt most újra megnéztem ezt a restaurált változatot, mégis újra magával tudott ragadni, annak ellenére is, hogy már semmi meglepetés nem érhetett. Pedig az első pár percet látva még nehéz ezt a filmet komolyan venni: az utcai jelenetek steril stúdiódíszletei, vagy a szerepüket a ripacskodásig túljátszó mellékszereplők még bármelyik random, korabeli limonádéban lehetnének.

Aztán megjelennek a fontos szereplők, színre lép Humphrey Bogart, azaz Rick, és egyszer csak azon kapjuk magunkat, hogy elvesztünk, és sokadszorra is hagyjuk, hogy a Casablanca legyőzzön bennünket. Amikor kell, sokadszorra is meghatódunk, amikor meg nevetni kell, akkor újra és újra viccesnek találjuk Rick vagy Renault kapitány fapofával előadott bemondásait. Egyszerűen tökéletesen működik több mint 70 év után is, ami a korabeli filmek túlnyomó többségéről már nem mondható el.

És ez akkor is úgy van, ha tisztában vagyunk vele, hogy a Casablancán millió fogást találtak már a kritikusai: kezdve a történelmi pontatlanságoktól a sztoriban rejlő logikátlanságokig, a németek szeme láttára szabadon járkáló Victor Laszlótól a semmiből pár hónap alatt a város legmenőbb mulatóját összerakó Rickig. Arról nem is beszélve, hogy azt a kevés utcajelenetet és a párizsi visszaemlékezéseket leszámítva az egész film zárt térben játszódik, mint egy színdarab. És mégis.

A Casablancán dolgozó, nemzetközi alkotógárda valahogy olyan tökéletesen egymásra talált ebben a filmben, a rendező Michael Curtiztől (Kertész Mihály) kezdve a szereplőgárda igen nagy részéig, hogy pár perc alatt elhitetik velünk a film valóságát. Ez pedig nem kis részben a forgatókönyv dicsérete, melynek Murray Burnett és Joan Allison Everybody Comes to Rick's (Mindenki Rick mulatójába jár) című drámája szolgált alapul, de az Epstein ikrek (Julius és Philip) és Howard Koch írt belőle forgatókönyvet. Ráadásul úgy, hogy Koch még a forgatás alatt is naponta átírta a szöveget.

Nekik köszönhető, hogy a film főbb szereplői egy kivételével mind hús-vér, kellően árnyalt és hiteles figurák, de még az egy szem Victor Laszlo supermani tökéletességének is megvolt a maga funkciója. A színészek pedig nagyszerűen játszották el őket, és így minden feltétel adott volt, hogy egy olyan film szülessen, amely évtizedekkel később, az aktuális politikai utalásoktól függetlenül is működjön.

A legjobb tizenkettő

Az Amerikai Filmintézet (AFI) még 2005-ben összeállított listát a filmtörténet leghíresebb idézeteiből, és abban a legtöbbel - hattal - a Casablanca képviseltette magát. Pedig még annál is sokkal több emlékezetes idézet van a filmben - most következzen a győztes tucat, de még így is lesznek kimaradók.

"Here's looking at you, kid"

A film egyik szállóigéje kapásból nehezen lefordítható - Rick emeli többször is ezzel a poharát Ilsára, és állítólag ez Bogart saját fordulata volt. Az eredeti magyar fordítás (“Egészségedre, kölyök!”) bármennyire hülyén hangzik is, valamelyest fedi a jelentést, de ha van valakinek jobb ötlete arra, hogyan hangozhat tömören, magyarul az, hogy Rick kifejezi abbéli reményét, hogy még sokszor lehessen együtt a nála jóval fiatalabb Ilsával, az még nyugodtan próbálkozhat. Mindenesetre az idézetből Bryan Ferry még refrént is írt, majd később a Gaslight Anthem is.

“Louis, azt hiszem, ez egy szép barátság kezdete.”

Ez pedig már annyira elhasznált, hogy negyven alatt az emberek többségének talán már előbb jut eszébe a Macska-jaj erről, mint a Casablanca. Kár, mert egyébként tökéletes befejezés, noha - mint a filmben szinte mindent - ezt is majdnem megváltoztatták: a tervek szerint a jelenetet követte volna még egy másik, melyben Rick és Louis szabad francia zászló alatt vett volna részt a szövetségesek casablancai partraszállásában, mely még a film bemutatója előtt zajlott le. Szerencsére az alkotók végül nem nyúltak bele a már kész filmbe, és meghagyták a zárómondatot, mely egyébként Hal Wallis, a producer ötlete volt.

Játszd el, Sam! Játszd el a Múlik az időt!

Ebből pedig hibásan lett szállóige, hiszen a Play It Again, Sam (amely egy Woody Allen-színdarab illetve film címe, de hívnak így lemezkiadót is) sosem hangzik el a filmben. Sam, a fekete zongorista (Dooley Wilson) szerepe nemcsak a sztori szempontjából volt fontos, hanem azért is, mert Hollywoodban a feketék még a negyvenes években sem igen játszhattak mást, mint rabszolgát, inast vagy éppen banditát. Sam viszont nemcsak Rick beosztottja, hanem a barátja és bizalmasa is egyben, ezért az ő szerepe egy bátor és újító lépés volt Hal Wallistól.

Szedjék össze a szokásos gyanúsítottakat!

Ebből az idézetből is filmcím lett, a Kevin Spacey főszereplésével készült The Usual Suspects, melynek a magyar címe pont az idézet mivoltát vette el. Pedig ez a film egyik kulcsjelenete: Renault százados itt áll végleg Rick és a Jó Ügy mellé, és ahelyett, hogy letartóztatná Strasser őrnagy meggyilkolása miatt, az embereivel csak a szokásos gyanúsítottak körében keresteti a gyilkost.

Nekünk mindig megmarad Párizs.

A film egyértelmű romantikus csúcspontja: Rick nemcsak azt tudatosítja Ilsában, hogy most már tényleg vége kettejük történetének, hanem azt is, hogy megbocsátott neki a történtek miatt. Sőt, elfogadja azt is, hogy Ilsa és Laszlo összetartoznak, míg az ő és Ilsa története tényleg csak Párizsra korlátozódott. Ez az a pillanat, amikor minden a helyére kerül Rickben is, és képes továbblépni - pedig erre kevés jel utalt addig. És ettől lesz ő a hős, aki képes lemondani, ha kell - hiába drukkolunk Ricknek, mennyivel jobb így a film, mintha ő ment volna Ilsával, nem igaz? A ragyogóan felépített forgatókönyv aztán még ezt is képes lesz fokozni, mint az láthattuk.

“A világ összes városának összes kocsmája közül miért pont ebbe kellett bejönnie?”

Rick hiába menekül előle, szembesül a múltjával másfél évvel azután, hogy hiába várta Ilsát a pályaudvaron. A filmben itt hull le róla először a cinikus álarc, és mi már innentől tudjuk, amit Louis csak sejt: Rick valóban szentimentális. És miközben Rick alaposan leissza magát, nem is sejti, hogy egy nap majd egy emo-rock zenekar is felhasználja a szövegét egy dal címében.

“Gondolom, egész New York alszik. Egész Amerika alszik.”

A felkavaró találkozás hatására bánatában lerészegedő Rick szegény Samet csak látszólag használja lelki szemetesládának. A film értő kritikusai számára nyilvánvaló volt, hogy Rick (ráadásul Pearl Harbour előestéjén) a bezárkózó Amerikának üzen: itt az ideje felébredni. De ez nem is volt titok egyébként sem, a Casablanca azok közé a filmek közé tartozott, mellyel fel akarták ébreszteni Amerikát. (Egyébként Louis is mond egy hasonló utalást Ricknek, amikor megkérdezi tőle, mikor látja be végre, hogy az elszigetelődés nem célravezető.)

“- Meg vagyok döbbenve, hogy itt szerencsejáték folyik!
- A nyereménye, uram.
- Köszönöm!”

A Louis Renault rendőrfőkapitányt alakító Claude Rains angol színész volt, de az ő alakítása az egyik legemlékezetesebb a Casablancában, noha francia rendőrtisztet játszik. Cinikus, gyakran önironikus humora soha nem hagyja cserben, de nem is állítja magáról soha, hogy elvei lennének. Akkor sem jön zavarba, amikor a németek felszólítására pont a szerencsejáték miatt záratja be a mulatót, miközben ő maga rendszeresen nyer a ruletten, így aznap este is.

“New Yorknak vannak részei, őrnagy, amit nem javasolnék elfoglalni.”

Rick figyelmezteti a németeket, hogy a New York-i gengszterekkel még ők sem biztos, hogy elbírnak. Ez különösen annak fényében vicces, hogy Bogart a harmincas években elsősorban gengsztereket játszott, és olyannyira azonosították ezekkel a szerepekkel, hogy már később, a háború idején egyszer meglátogatta a frontot, és egy volt bandatag katona arra kérte, adja át otthon az üdvözletét “a fiúknak” (ezt Joe Hyams Bogie c. könyve idézi fel). A Casablanca előtt szóba sem kerülhetett, hogy Bogart, akit nem tartottak elég jó külsejűnek ehhez, hősszerelmest alakítson - a filmben viszont kiderült, hogy mindenkinél jobban alkalmas rá.

“- Biztos benne, hogy ez egy becsületes hely?
- Becsületes? Ennél becsületesebb nem is lehetne!”

A nagy dráma árnyékában elsikkad a film egyik legmeghatóbb jelenete, amikor Rick a cinizmusát leküzdve segít vízumot szerezni a fiatal bolgár házaspárnak. A Casablanca egyébként sem szűkölködik könnyfakasztó jelenetekben, és ez is az, de a film nagysága abban is áll, hogy minden drámai csúcspont után rögtön feloldják a feszültséget valamivel, és erre Carl, a pincér (akit a Szőke Szakáll néven ismerté vált Gerő Jenő alakít) figurája tökéletesen alkalmas. Ráadásul Carl nem is hazudik, amikor azt mondja a gyanakvó kaszinóvendég kérdésére, hogy ennél becsületesebb nem is lehetne a mulató.

“Én is Casablancában fogok meghalni, erre pont ideális.”

Amiben Bogart tényleg nagyobb volt a többi hollywoodi hősszerelmesnél, az az utánozhatatlan blazírtság, amivel azt a nőt kezelte, aki épp összetörte a szívét. Itt például Ilsa szívhez szóló érvét ("Ha nem segítesz, Victor Laszlo Casablancában fog meghalni") söpri le az asztalról egyetlen mozdulattal. Tény egyébként, hogy Bogart szerepe sokkal hálásabb volt, mint Bergmané: szinte az összes híres idézet neki jutott, míg Bergman jobbára csak kétségbeesetten őrlődött a két férfi között (és ezt egyébként hibátlanul alakította). A színésznőt zavarta is, hogy mindenki csak erre a filmjére emlékszik, pedig szerinte voltak ennél sokkal fontosabb szerepei is.

“Ne feledje, ez a pisztoly pont a szívére irányul!”

Rick és Louis itt jut a legközelebb ahhoz, hogy abból a bizonyos szép barátságból semmi se legyen, de a kapcsolatuk ezt a krízist is túléli. Louis pedig pontosan tudja, hogy Rick most kivételesen komolyan beszél, de még itt is megvillantja az öniróniáját (és itt még el is árulja, hiszen nem a repteret hívja, hanem Strassert). Nem sokkal korábban egyébként Ricket is pisztollyal fenyegeti meg Ilse - ő akkor csak bátorítja a nőt, hogy húzza meg a ravaszt, mert szívességet tenne vele. Nyilván nem húzza meg.