Ma már teljesen nyilvánvaló, hogy elképesztően nagy rakás hulladékot kell letenni ahhoz az asztalra, hogy egy közepesen izgalmas ötletre felhúzott félig gyerek, félig felnőtt animációs filmmel nagyon lehessen bukni, az egész nyár arról szólt, hogy családi animációk uralták a nyári mozis piacot.

Lassan tényleg minden hónapra jut valami cukiskodós, kicsit felnőttes mese, ami bőven beéri azzal, ha másfél órán át leköti a gyereket a moziban. Ilyen a Gólyák is, ami semmivel sem több vagy kevesebb, mint bármelyik Jégkorszak: tényleg kezd már baromi unalmas lenni, hogy a műfaj évek óta ismétli önmagát.

A Gólyák alapvetően egy meglepően kézenfekvő, eddig mégis kihasználatlan témát dolgoz fel, konkrétan azt a régi mesét, hogy a babákat a Gólyák hozzák. Ahogy az lenni szokott, ez az alaphelyzet lett itt nagyjából rendesen kidolgozva azzal, hogy a filmben bemutatják az egész rendszer működését. A Gólyák egy régi malőr miatt 18 éve nem szállítanak már újszülötteket, hanem szimpla csomagküldő szolgálatként működnek. Hősünk, Fióka a legmenőbb futár, akire az igazgatói pozíció vár, mindössze annyit kell tennie, hogy kirúgja a Tulipán nevű lányt. Tulipán a gólyák között nőtt fel, és többet árt a cégnek, mint használ, és azzal, hogy 18 éves lett, végre elérte a kort, hogy megszabadulhassanak tőle. Fióka és Tulipán persze mindenféle kalandba keverednek, a végére minden jóra fordul, és akkor ennyi is volt a film.

Állati unalmas már, hogy a biztos lóvé érdekében a stúdiók alig-alig mernek kockáztatni, és ha kicseréljük a szereplőket és az alaphelyzetet, voltaképpen bármire rá lehet húzni egy mai animációs mesét, teljesen ugyanazt az általános képletet kapjuk. Van egy kitagadott főhős, akinek van egy hatalmas vágya, ehhez szegődik hozzá egy, vagy több dilinyós, lüke, nem éppen átlagos társ, van egy főgonosz, aki persze mindenzt próbálja megakadályozni, aztán a végén úgyis a főhős nyer. Itt annyival másabb a helyzet, hogy Tulipán talán minden idők legirritálóbb gyerekhőse, a film utolsó 20 percét leszámítva nem hogy azonosulni nem lehet vele, hanem konkrétan azért szurkolunk, hogy legyen szíves, kussoljon már el végre. 

Szerencsére társa, Fióka némileg képes együtt rezegni nézővel, és szintén nehezen viseli el ezt az idegesítő embert, ami pont addig a pillanatig vicces, ameddig nem muszáj megszeretnie a lányt. Egyáltalán nincs kémia a két főszereplő között, ami azért is szomorú, mert a film közepén egész klassz ötletek, felnőttes poénok vannak a gyereknevelésről, és azokról a párbeszédekről, amiken minden szülő átment már a párjával az első gyerek születése után. Ez az egyetlen némileg eredeti ötlet a filmben, minden más ugyanaz a gegparádé madaras szóviccekkel, mókás mellékgonosszal és helyzetkomikummal, amik néha még ülnek is, de nem tudja feledtetni a nézővel, hogy már megint ugyanazt a történetet nézi csak más szereplőkkel.

Van egy-két egész jó ötlet a Gólyákban, de összességében alig különbözteti meg bármi egy átlagos gyerekfilmtől. A filmben felépített világ teljesen inkoherens (járművekké formálódó farkasfalka, wtf?), a történet végtelenül kiszámítható, és annyira, de annyira klisés a befejezés, hogy a könnyek nem a meghatottságtól, hanem a kiadós ásításoktól szöknek az ember szemébe. Sokkal több kell ma már ahhoz, hogy egy ilyen mese ki tudjon emelkedni a többi közül, de az kevés, ha van egy ötletes koncepciónk, amire aztán ráhúzzuk ugyanazt a történetet, ugyanazokat a karaktereket és ugyanazok a csavarokat, amiket már megtettek ezer másik filmben.

Szó se róla, a Gólyák egyáltalán nem olyan rossz film, tényleg van pár egészen vicces jelenet (a törpe galamb simán elviszi az egész show-t), és talán Fiókával is lehet némileg azonosulni, de egy ilyen borzalmasan eltúlzott, egyáltalán nem szimpatikus főhőssel, mint Tulipán, egyszerűen nem lehet szórakoztató filmet csinálni. A gyerek persze megnézi, nagyokat nevet a szerencsétlenkedéseken, a szülők is fel-felhorkannak néha azon a pár viccen, amit nekik írtak, aztán a vetítés után mindenki mehet haza azon tanakodni, hogy vajon még hány év után jönnek rá a szülők és a gyerekek is, hogy lélek nélkül francot sem ér egy igazi mese.