Kálomista nem emlékszik, hogy több embert rúgott volna ki
További Cinematrix cikkek
- Ez a film magával ragadó tiszteletadás a női testiségnek és önmegvalósításnak
- Durván alulteljesített a Joker 2 a kasszáknál, nem áll jól a Warner szénája
- Azért kínozták az iskolában, amit mi mindennap megteszünk
- Összeszedtük napjaink legkülönlegesebb magyar filmjeit a streamingről
- Nem fogja vissza magát a Netflix új testcserés filmje
Nem gyakorolt nyomást a Kút stábjára, maguktól vágták ki a filmből az őt zavaró jelenetet az alkotók, bár azért azt elmondta nekik, hogy ha kell, bírósághoz fordul – mondta az Indexnek Kálomista Gábor.
Már két hete jelennek meg az egymásnak ellentmondó információk a Kút című magyar film öncenzúrájáról. Annyi biztos, hogy a filmben a bemutatásakor még szerepelt egy három másodperces jelenet, amelyben a háttérben a Hír TV egyik műsora volt látható, ahol Kálomista Gábor, az egyik legtöbb állami megrendelést kapó Megafilmet vezető producer beszélt. Ezt a jelenetet az alkotók a moziba kerülés után kivágták, ennek ellenére a sajtóban megjelent, hogy Kálomista több olyan embert kirúgott a Megafilm produkcióiból, akik szerepeltek a Kút stáblistáján. Az emiatt megfogalmazott tiltakozást már több, mint hatszáz filmes írta alá, köztük a film rendezője, Gigor Attila, vagy az Oscar-díjas Nemes Jeles László.
Kálomista Gábor később kiadott egy közleményt, amelyben leszögezte, mindössze két embernek „módosította a szerződését” az eset miatt, közös megegyezéssel. Gigor Attila az RTL Klub híradójában azt mondta, ő öt olyan emberről tud, akit emiatt rúgtak ki. Az ügyről egyelőre egyetlen olyan filmes sem akart névvel nyilatkozni, aki érintett, de Kálomista Gábor válaszolt az Index kérdéseire.
Megkérdeztük, az általa említett két szerződésmódosításon kívül nem közölte-e bárki mással a Kúttal összefüggésben, hogy a jövőben, a készülő produkcióiban nem akar többet dolgozni vele. „Nem tudok ilyenről. Nincs is olyan produkció, ahol ez aktuális lenne, ezért nem is értem a kérdést. A futó produkciókban két emberrel, közös megegyezéssel módosítottunk szerződést, ennyi történt. Én ezen kívül semmi ilyenről nem tudok. De nem indul semmilyen produkció a közeljövőben, úgyhogy nem is tudom, ki mire gondol. A lista akkor lenne hiteles, ha az aláírók fel tudnák sorolni azt a huszonöt nevet, és hogy ki milyen produkcióból ment el, ki az, akivel nem kötöttem szerződést” – mondja Kálomista.
Megkérdeztük arról a pletykáról, amely szerint volt olyan filmes, akit idő előtt, készpénzben kifizetett, mondván, többet nem akarja látni.
Én nem emlékszem ilyenre. Álljon elém, akivel ilyen történt, vagy mondják meg, hogy ki az, mert én ilyenre nem emlékszem” – felelte.
A két szerződést, ahogy fogalmaz, nem bosszúból, hanem etikai okokból módosították: „Minden együttműködésnek van szakmai és etikai része. Azt gondolom, az etikai részt is be kell tartani a céggel szemben, akivel éppen dolgozik az ember. Ha valaki hosszabb ideje dolgozik egy cégnél, ami korrekt vele, akkor annyit el lehet várni tőle, hogy szóljon, ha tudomására jut, egy készülő filmben fel fogják használni az én képmásomat. De ezzel megint megkerüljük az alapproblémát: én úgy kerültem be egy filmbe, hogy engem nem kérdeztek meg erről. Pusztai Ferenc, a film producere a Klubrádióban maga mondta el, hogy ők húzták ki a jelenetet a filmből, nem volt nyomásgyakorlás, nem volt cenzúra, nem volt semmi. Belátták, hogy tévedtek, hibáztak azzal, hogy nem szóltak, ezért ők maguk vágták ki.”
A nyomásgyakorlás kapcsán rákérdeztünk, pontosan hogyan kérte meg a Kút stábját, hogy vágják ki a jelenetet. „Megírtam nekik, hogy énszerintem milyen törvényhelyeket sértenek azzal, hogy a megkérdezésem és beleegyezésem nélkül használták az én képmásomat. Ennyi volt a levélben. És leírtam, hogy amennyiben a jogászaim szerint ezeket a képeket törvénytelenül használták fel, abban az esetben természetesen, mint mindenkinek,
jogom van a bíróságon érvényt szereznem az igazamnak. De idáig nem jutottunk el, mindenféle nyomásgyakorlás nélkül kihúzták a jelenetet.”
A listát, amelyen az aláírók azt is kijelentik, a jövőben nem fognak együttműködni a Megafilmmel, állítása szerint nem olvasta, és nem is fogja feketelistaként használ. „Én nem mondtam, hogy nem akarok velük dolgozni – ők nem akarnak velem dolgozni. Amikor majd új produkciót készítünk elő, kimennek a felkérések, és ha úgy gondolják, hogy nem akarnak benne lenni, akkor majd nem lesznek benne. Mindenkinek szíve joga eldönteni, hogy kivel akar együtt dolgozni. Ha felkérést kapnak, de úgy döntenek, hogy nem dolgoznak velünk, azt tudomásul fogjuk venni. Egyébként tudomásom szerint az a két ember, akiről beszélünk, nem írta alá a listát, közös megegyezéssel köszöntünk el egymástól, és egy levélben megírták, hogy megértik a döntést” – mondta Kálomista.
Ne maradjon le semmiről!