Index Vakbarát Hírportál

Tim Miller rendező kiszállt a Deadpool 2-ből

2016.10.23. 13:59

Az idei év egyik nagy meglepetése, a nagyszájú, állandóan káromkodó, mindenkinek beszólongató és cseppet sem polkorrekt Deadpool nevű  szuperhősről(?) szóló korhatáros film volt, ami eddig 782,6 millió dollárt termelt a világpiacon, ezzel az X-Men-franchise legjövedelmezőbb filmjének számít, sőt, a Passió mögött minden idők második legnagyobb mozis bevételt elérő, korhatáros filmjének, szóval tuti melónak tűnt a második rész rendezése is.

Tim Miller alá is írt a filmhez, és elkezdték a melót Ryan Reynoldsszal, aki nemcsak a főszereplője, de egyik producere is a folytatásnak - és éppen ezen csúszott meg valami valahol. Miller a Hollywoodban gyakran alkalmazott

kreatív nézetkülönbségek

indokkal lépett le, ami olyan, mint a Népszabadság jelenlegi helyzetére azt mondani, hogy csak átmeneti, felfüggesztett állapot. A Deadline.com szerint a rendező és a sztár közötti vita nem mérgesedett el, Miller még időben lépett ki a projektből, és rögvest elvállalta David Suarez Influx című regényének egyből háromrészesre tervezett filmadaptációját.

Nem tudni, min kaptak össze, mindenesetre Reynolds karrierjének nagyon jót tett a Deadpool, kb. úgy rángatta ki a mocsárból, ahogy Hugh Jackmanét a Farkas- Robert Downey Jr.-ét pedig a Vasember-filmek. A Deadpool 2 munkálatai most viszont állnak, pedig a forgatásnak jövő januárban el kellene kezdődnie. Ahogy lesz rendező, szólunk.