Tizenharmadik alkalommal rendezik meg idén november 8-tól a Verzió Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivált, ami azért nagy szó egy olyan rendezvénytől, ahol főleg olyan filmeket mutatnak be, amik kitaszított, elnyomásban vagy rossz körülmények között élő, kilátástalan, de mégis reményre okot adó sorsokat mutatnak be. Idén sincs ez másképp, mint az előző években, összesen 62 filmet vetítenek - Budapest mellett Pécsen, Székesfehérváron, és Szegeden is -, mi pedig a felhozatalból ezeket ajánljuk.

A fesztivál teljes programját a hivatalos honlapon lehet megnézni.

Egy német sors (2016)

Az elképesztően jó fizikai és szellemi állapotban lévő Brünhilde Pomsel 105 éves (a film forgatásának idején 103 volt) és a második világháború alatt a náci propagandaminiszter, Joseph Göbbels egyik titkárnője volt. Önmagában ez a két tény elég izgalmas ahhoz, hogy közel két órán keresztül hallgassuk őt. Az Egy német sors ugyanis sokkal inkább egy hosszú monológ, mint egy dokumentumfilm, bár vannak benne archív felvételek, köztük iszonyatos, eddig nem publikált filmrészletek a varsói gettóról.

Ami megdöbbentővé teszi a Pomsellel készült interjút, az nem az, amiket mond, mert sok újat nem tudunk meg tőle, hanem a hozzáállás, amit képvisel. Pomselben semmi megbánás nincs, következetesen állítja, hogy semmiről nem tudott, nem tett semmi rosszat, csak gépelt. (Meg néha meghamisított pár statisztikát a háborúban meghalt német katonák számáról vagy a szovjetek által megerőszakolt német nőkről.) Nem azért dolgozott Göbbelsnek, mert náci volt, hanem mert itt voltak a legjobbak a munkakörülmények és a fizetés. Pomsell még ennyi idő után sem tudja és nem is akarja titkolni a lelkesedését a finom emberek iránt, akikkel a minisztériumban dolgozott. “Akik ma azt állítják, hogy szembeszálltak volna a nácikkal, biztosan nem tették volna meg” - állítja, mert biztos benne, hogy a többség ma is olyan, mint ő. (matalin)

vetítik: Művész mozi, november 10, 21:45, Toldi mozi, november 11, 18:00, Művész mozi, november 12, 16:45

Az üres szoba (2016)

Az üres szoba a marokkói származású belga nő, Saliha története, akiben elképesztő lelkierő van. A fia még húsz éves sem volt, amikor úgy döntött, hogy Szíriába megy, hogy az ISIS oldalán harcoljon. Egy év múlva halott volt. Salihát és a családját figyelve sorra dőlnek meg az előítéleteink: egy remek, egymásra figyelő, összetartó, tisztes középosztálybeli életet élő családot látunk. Süt a szeretet a szülőkből és a két kisebb gyerekből, de ez sem volt elég, hogy megakadályozzák, ami történt.

Saliha most azért harcol, hogy másokkal ne történhessen meg, ami velük, hogy legalább a hatóságok előtt is ismert toborzók börtönbe kerüljenek. Emellett iskolákba jár, ahol újra és újra elmeséli a fia történetét, még ha ezzel fel is tépi a saját sebeit. Lelki segítséget és gyakorlati tanácsokat ad olyan szülőknek, akiknek szintén Szíriába ment a gyerekük. Az üres szoba éppen attól lesz megrázó, hogy a főhőse nem sajnáltatja magát, megy és teszi, amit a lelkiismerete diktál. (matalin)

vetítik: Toldi, november 11., 18:15, Művész, november 12., 22:00

Mallory (2015)

A legtöbb dokumentumfilm hátránya az idő: megmutatni egy sorsot az életből kiragadott másfél órányi részlettel kevés, hiszen előtte, és utána is maradhatnak még bőven kérdések. A cseh Mallory azzal oldja meg ezt a problémát, hogy - akárcsak a híres brit Up-sorozat, ami hétévente becsekkol a hőseivel - a címszereplőt hat-hét évente felkereste, 2002-től kezdve. Így ismerjük meg Mallory sorsát, aki lázadó tiniből heroinista anyuka, majd egy kocsiban élő, teljesen a társadalom peremére szorult hajléktalan lesz. Ez leírva is szörnyen hangzik, és a film sem kecsegtet sok boldogsággal, Mallory életének egyetlen, igazi fénypontja az idegrendszeri rendellenességel született kisfia, akit még függőként szült meg.

És igen, egy nagy nyomorparádé a Mallory, de a több éves szünetek miatt az egésznek van még egy ennél is súlyosabb hangulata és üzenete: nevezetesen, hogy aki egyszer lecsúszik, az soha a büdös életben nem tud felkapaszkodni. Mallory is hiába hagyja maga mögött a heroint, hiába van állása, nem tud szabadulni az erőszakos férfiaktól. Segélyt nem kap, a barátjával egy autóban lakik, amit vandálok egyre jobban széttörnek, majd egyre messzebb kell tolni a várostól, nehogy elvontassák. Ilyen és hasonló keserű epizódok sorozata a film, ami egyébként Karlovy Vary-ban megnyerte a legjobb dokumentumfilm díját idén. (klág)

vetítik: Művész, november 11., 20:00, Toldi, november 12., 20:00

Gyerekanya (2016)

Ebben az izraeli filmben olyan idős asszonyok mesélik el az életüket, akiket gyerekkorukban Marokkóban és Jemenben kiházasítottak. Elképesztően fiatalon, van, akit már ötévesen férjhez adtak náluk 20, 30 vagy akár 40 évvel idősebb férfiakhoz. Mára mindannyian Izraelben élnek, és történeteiket immár saját, felnőtt, idősödő gyerekeiknek mesélik el. A gyerekeik azok, akik kérdeznek, a filmesek csak a kameráikkal vannak jelen. Aztán már ők is kérdeznek, saját édesanyjuktól.

A helyzet nemcsak amiatt nehéz, mert a nők arról beszélnek, hogy erőszakolták meg őket, és hogy lettek anyák már tizenegy-tizenkét évesen, hanem azért is, mert az erőszaktevők a gyerekeik apái. Éppen ezért maradhattak ezek a történetek ennyi ideig titokban. Nem akartak beszélni róla, hiszen ki akarná azt mondani a gyerekéről, hogy az apja megerőszakolta, ráadásul már kislányként is bántotta. Vagy azt, hogy egyetlen könnycseppet sem ejtett a férfi után, akinek gyerekeket szült, akivel leélte az életét. De még durvább, amikor a, nyilván rendkívül idős apa is ott pipázgat a háttérben. (matalin)

vetítik: Művész, november 9., 18:00, Toldi, november 11. 16:15

Sonita (2015)

Sonita egy 18 éves afgán menekült, aki Teheránban él egy menekülttáborban. Rapper szeretne lenni, vagyis pontosabban már bőven az, de egyelőre senki sem kíváncsi rá a tábor fiatal lányait kivéve. Tőle jön az a mondat is, amit a címben elsütöttem, azaz hogy szerinte a szülei nem mások, mint Michael Jackson és Rihanna.

Ez már önmagában is erős történet, de Sonita éppen szó szerint eladósorba került: a családja el szeretné őt adni 9000 dollárnyi pénzért, mégpedig azért, hogy legyen miből ennie. Sonita pedig próbál ebből az egyébként családi szokásból kitörni, így vagy úgy, Rokhsareh Ghaemmaghami kamerája minden lépését követi. Ghaemmaghamit mi is kérdezhetjük majd a témáról és a főszereplőről, ugyanis az egyik vetítés után itt lesz Budapesten. (klág)

vetítik: Kino Café, november 11., 20:00 (a rendező jelenlétében), Toldi, november 12., 18:15

Dizájneren (2016)

Az Index saját gyártású filmjét is először az idei Verzión lehet megnézni. Horváth Balázs hosszú ideje készülő filmjében Gerit követi, a drogokat éppen maga mögött hagyó függőt, aki éppen egy súlyos műtét után készül lerakni a kábítószert: egy foglaltházi matracon annyira megbetegedett, hogy kómába esett, amputálni kellett a tüdeje egy részét. A filmmel fogunk még bővebben foglalkozni az Indexen. (klág)

vetítik: Toldi, november 10., 16:00, Toldi, november 13., 14:15