Nehéz Az utolsó emberig (eredetileg Blood Father) című új Mel Gibson-filmet másképp értelmezni, mint a 2006-ban részeg zsidózáson kapott színész-rendező ünnepélyes és nagyon is nyilvános, hollywoodi Canossa-járásának. Gibson ezúttal nem vállalta a rendezést, átadta az irányítást a francia Jean-François Richetnek, és csak a karakterre koncentrált, ami a legjobb döntése volt, mert ugyan a mártíromság itt is megjelenik, ahogy Gibson filmjeiben általában szokott, de ha ő rendezte volna, akkor tán még a keresztre is felszegezte volna magát, mármint képletesen.

A film egy olyan pasiról szól, aki, a sittes múlttól eltekintve tulajdonképpen egy Gibson-parafrázis: a múltjában nagyon randa dolgok vannak, sok pia, sok motoros zsiványkodás, sok rasszizmus, pár gyilkosság, kokettálás nácikkal, csak a szokásos. Ma viszont AA-üléseken szenvtelen hangon sorolja, miért nem volt jó ember, és ugyan nem mondja bele a kamerába, hogy sajnálom, bazdmeg, hogy tíz éve zsidóztam, de most már igazán kiengedhetnétek a szobafogságból, de amikor a vásznon csak a mély ráncokkal szabdalt, ősz szakáll fölött szomorú szemekkel bámuló arca látszik, nem lehet másra gondolni.

Link (Mel Gibson) megjárta a hadak útját, a sittről kiszabadulva egy lakókocsiparkban lakik, és tetovál, leginkább törzsvendégeket a környékről. Megél, de csak éppenhogy, barátja nincs, családja sem, a lánya egy éve lelépett, a felesége meg még korábban, valami milliomossal. Linknek nem jött be az élet, de nem bánja, vezekel, és abban reménykedik, hogy a lánya majd egyszer csak előkerül. Elő hát, telefonoz, apa, bajban vagyok, kéne pénz. Nincs olyan apa, aki ne pattanna be a családi autóba, és ne rohanna, lásd még Liam Neeson a Taken-franchise-ban. Link lánya nem csak simán lelépett otthonról, hanem egy mexikói drogdílerrel lépett le (Diego Luna), akivel kicsit összekap, de ezekkel a palikkal nem lehet kicsit összekapni, ugye, ha beszállsz a buliba, onnan csak hullazsákban távozol.

A történet íve innentől becsukott szemmel is felrajzolható, Link és Lydia (Erin Moriarty) menekül, közben összefutnak Link múltjának még élő elemeivel, és míg Link a lányát védi szó szerint foggal-körömmel, minden percben azt sulykolja a nézőbe, hogy ÉN MÁR NEM AZ AZ EMBER VAGYOK. A film mocskos, koszos, véres és nem túl polkorrekt, viszont ha valami, akkor ez a szerep nagyon jól áll a kigyúrt, műtetkós Gibsonnak, aki az ősz szakállal, nagyon cool napszemüveggel a motoron ülve legalább olyan ikonikusan fest, mint Schwarzenegger tette a Terminátor 2-ben. Élvezi a szerepet, elképesztő intenzitással és energiával játszik, és visszatértek a kissé flegma beszólások, a szája sarkából, egy huncut szemvillantás kíséretében odavetett egysorosok.

Ez Gibson filmje, a lánya, a legjobb haver, a nácik, a motorosok és a nyakig tetovált mexikói gengszterek csak azért vannak a filmben. hogy ő jól nézzen ki, és az utolsó percig lövöldözhessen. Klasszikus akciófilm, sárgás, száraz képi világgal, és (néha) láthatóan kis költségvetéssel, ami remélhetőleg visszavezeti Gibsont oda, ahová való, mert a tehetségét nem lehet elvitatni, bármekkora gyökér is volt korában.