A részben Borsodban forgatott, világhírű főszereplőket felvonultató holland western, a Brimstone előzetese nem pisztolypárbajoktól, hanem vallási fanatizmustól hangos.
Martin Koolhoven filmjét a jövő elején mutatják majd be (magyar premierről egyelőre nincs hír), és miután levetítették a Velencei Filmfesztiválon, többen is túl erőszakosnak találták. Ettől még komoly várakozás előzi meg a filmet, részben a főszereplők (Guy Pearce, Dakota Fanning és Kit Harington) miatt, részben pedig a westerntől némiképp szokatlan megközelítésnek köszönhetően.
Brimstone (2016) előzetes
A Brimstone (Kénkő) ugyanis nem cowboykalapos férfiakról szól, hanem egy veszélyes őrült prédikátor (Pearce) által rettegésben tartott nőkről. Lizt (Fanning) például egy el sem követett bűn miatt akarja megbüntetni, neki pedig meg kell védenie magát és lányát a félelmetes és fanatikus baromtól.
A film egy részét Magyarországon, pontosabban Borsodban forgatták, a többit Ausztriában, Németországban és Spanyolországban.
Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
Ne maradjon le semmiről!