A gyűlölet (1995)

Vincent Cassel Vincent Crochon néven született Párizsban, édesanyja Sabine Litique újságíró, apja pedig Jean-Pierre Cassel színész. (Apa és fia is nevet változtatott.) Jean-Pierre Cassel Franciaország legelismertebb és legfoglalkoztatottabb színészei közé tartozott, játszott többek között Luis Buñuel A burzsoázia diszkrét bája című filmjében. Cassel bátyja, Mathias az Assassin nevű francia rapbanda tagja. A műfaj a színésztől sem idegen, ebben az 1988-as videóban beatbox tudását csillogtatja.

Húszéves kora óta színészkedett, de az áttörést Mathieu Kassovitz filmje, A gyűlölet hozta el. A külvárosi, bevándorló családokba született, végtelenül dühös fiatalok között játszódó történet megjósolta a jövőt. Casselt két César-díjra is jelölték az alakításáért, amit egyesek szerint azóta sem tudott felülmúlni. Bár ez a film hozta el számára a sikert, Kassovitz-cal már nem dolgoznak együtt. “Nagyszerű közös élményeink vannak, de ez már a múlté. Amit nekünk együtt meg kellett tennünk, azt megtettük. Teljesen más irányba mozdultunk el azóta mindketten. Szerintem rosszabb filmeket csinál, mint korábban. De ez az ő választása, nem próbálom lebeszélni róla” - mondta erről az Indexnek.

Dobermann (1997)

Bár a Dobermann messze nem tökéletes film, a kilencvenes években komoly kultusza lett. Extrém karakterek és extrém mennyiségű erőszak: ennyi elég is volt hozzá. Cassel szerepköre ekkora nagyjából kialakult: a legtöbb filmben ő a rosszfiú, aki azért szerethető, mert mindig van valami furcsasága, valami, ami megkülönbözteti a többi gengsztertől. Ráadásul, bár nem klasszikus férfiszépség, de nagyon sármos.

Ebben a filmben is Monica Bellucci a partnere, akivel az 1996-os Szerelmi fészek forgatásán jött össze. Később összeházasodtak, két lányuk született, idén nyáron jelentették be, hogy elválnak. Kapcsolatuk nagyon izgatta a bulvársajtót, mert nyitott házasságban éltek, Cassel többnyire Párizsban és Rióban, míg Bellucci Rómában. „Szenvedélyt érezhetsz a legrosszabb ember iránt is. De ennek semmi köze nincs a mély párkapcsolathoz, mert a szenvedély megmarad, de még fontosabb a bizalom, a tisztelet, hogy nemcsak a szexben kitartó, hanem később is ott lesz neked. Ez sokkal fontosabb, mint a hűség. És nevetséges is volna hűséget várnom Vincenttől, ha például nem vagyok mellette két hónapon át. Nem kérdezgethetem folyton, hogy kivel találkozott, miket csinált. Sokkal tisztességesebb és reálisabb onnan nézni, hogy amikor mellette vagyok, akkor csak velem van” - mondta a színésznő a kapcsolatukról.

Bíbor folyók (2000)

A Bíbor folyók akkor készült, amikor Cassel és Mathieu Kassovitz még hajlandóak voltak együtt dolgozni. Cassel hollywoodi karrierje kezdett lassan beindulni, az 1998-as Elizabeth óta angol nyelvű filmekben is játszott, Franciaországban meg már régóta sztárnak számított. Akárcsak Jean Reno, akivel hozták az ezerszer látott párost: a fiatal, forrófejű és az idősebb, tapasztalt, mogorva zsarut. Bár a Bíbor folyók egyes fordulatai ismerősek lehettek, a film hangulata és a főszereplők sikerre vitték, annyira, hogy folytatás is készült hozzá. Cassel ebben már nem vett részt, ami jó döntés volt, mert a Bíbor folyók 2 elkeserítőre sikeredett.

A kétezres évektől Cassel karrierjében két-három francia filmre jutott egy amerikai, utóbbiakban, bár ő ezt másképp látja, nagyjából ugyanazt a figurát hozta. Az európai filmekben viszont továbbra is bátor maradt, így a következő pár évben elkészítette a legemlékezetesebb, legvitatottabb filmjeit.

A számat figyeld! (2001)

Jacques Audiard (Rozsda és csont, Dheepan - Egy menekült története) filmje Cassel elmondása szerint szinte az egyetlen a munkái közül, amit az apja is értékelt. Ez különösen azért vicces, mert a Bíbor folyókban együtt szerepeltek. A számat figyeld! egy valószínűtlen páros története, amiben Cassel a munkát kereső hajléktalant, a börtönből frissen szabadult Pault alakítja. Találkozik Carlával, a nagyothalló, nem túl vonzó és nagyon magányos irodistával, akivel lassan rájönnek, hogy a hátrányaikat a javukra is fordíthatják. A tüskés, megkeseredett nő és a nem túl okos férfi megfizet a megaláztatásokért, az irodai szemétkedők éppúgy megkapják, mint az alvilági figurák. A film hat César-díjra jelölték, amiből hármat meg is kapott. Vincent Cassel viszont ekkor sem nyert, és azóta sem halmozták el díjakkal.

Visszafordíthatatlan (2002)

A Visszafordíthatatlan az a film, amit a legtöbben soha nem szeretnének újra megnézni. A történet szerint Marcus (őt játssza Vincent Cassel) és barátnője, Alex (Monica Bellucci) összevesznek egy házibuliban, a nő fogja magát és hazamegy. Útközben egy aluljáróban megtámadják, brutálisan megerőszakolják és megverik. Marcus és barátja, Pierre bosszút esküsznek, felkutatják az elkövetőt, és egy tűzoltókészülékkel agyonverik. Vagyis azt hiszik, hogy őt verték agyon.

A film megerőszakolós jelenete több mint tíz perces, és az elviselhetetlenségig brutális. Cassel elmondása szerint még úgy is szörnyű volt visszanézni, hogy tudta, hogy a padlón puha borítás van, a vér pedig nyilván nem igazi. De van a filmben egy másik emlékezetes rész is, Cassel és Bellucci szerelmes jelenete, ami szinte egy az egyben improvizáció, és úgy tökéletes, ahogy van.

Ocean's Twelve - Eggyel nő a tét (2004)

Az Ocean's filmekben való szereplést azért vállalta el, mert Steven Soderbergh rendezővel akart dolgozni. Annyira fontos neki, hogy jó rendezőkkel dolgozhasson, hogy még egy gyengébb forgatókönyvre is igent mond, ha nagy név hívja. Az Ocean's filmek pont ilyenek: hemzsegnek a sztároktól (George Clooney, Brad Pitt, Julia Roberts többek között), de nem igazán jó filmek. Ráadásul ebben a filmben megint rosszfiút játszik, bár Soderbergh legalább nyitott volt Cassel ötleteire. Így kerülhetett a filmbe, hogy az általa játszott tolvaj capoeirázik, és ennek elemeit használva tör be a múzeumba. Cassel ekkor már régóta a capoeira és a szörf szerelmese volt, többek között ezek miatt költözött Brazíliába.

Viszont az Ocean's filmek után kicsit besokallhatott, mert azt nyilatkozta, hogy mostanában nem szeretne több bűnözőt játszani amerikai filmekben. Kivéve ha az ajánlat csodás, és a rendező fantasztikus. (Az idei Jason Bourne úgy tűnik, elég csodás ajánlat volt.)

Halálos közellenség 1-2 (2008)

Eljátszott viszont egy francia bűnözőt, Jacques Mesrine-t, aki az ország történetének egyik legismertebb és legveszélyesebb bankrablója volt. Spanyolországban és Amerikában is letartóztatták, de kétszer is megszökött a börtönből, aztán később a francai bíróságról is. Miután a rendőrség megunta, hogy Mesrine folyton kicsúszik a kezeik közül, Párizs belvárosában a nyílt utcán kivégezték.

Casselnek rég nem volt annyira fontos egy film, mint a Halálos közellenség. Jean-François Richet rendezővel kiharcolták, hogy két részes lehessen, így ne kelljen lemondaniuk Mesrine életének egyetlen fontos szakaszáról sem. Extrém hosszú ideig, kilenc hónapig forgattak, és Cassel, ahova csak lehetett, elkísérte a filmet, így részt vett a budapesti díszbemutatón is. Nem rajta múlt, hogy a Halálos közellenség mégsem lett remekmű, iszonyú sok minden van belezsúfolva ugyan, de érzelmileg mégsem tudja megérinteni a nézőit.

Fekete hattyú (2010)

A Fekete hattyú viszont nagyon is hatásos film lett. Ebben Natalie Portman a balerina, aki képtelen magában megtalálni a fekete hattyút, mert nem ismeri, nem érti önmagát, a testét, a szexualitását. A férfi, aki megpróbálja kimozdítania ebből az állapotból, a koreográfusa, ami tökéletes szerep volt Vincent Casselnek. Benne is egyszerre van meg a vonzerő és a brutalitás, az agresszív elnyomó és a megértő mentor. Ráadásul a Fekete hattyú végre egy olyan amerikai produkció volt, ahol eltérhetett a szokásos sémáktól, igaz, őszinte szimpátiát most sem érezhettünk a karaktere iránt.

Bár úgy nyilatkozott, hogy nem érti azokat a színészeket, akik folyton forgatnak, ötvenéves korára több mint hetven filmben szerepelt. Csak idén öt filmben játszott, köztük Xavier Dolan Cannes-i nagydíjas Ez csak a világ vége című drámájában. Egyre több brazil munkát is vállal, aminek aminek új otthona rendezői nyilván nagyon örülnek.