A Hogyan találtam rá a boldogságra az El Caminón egy óriási könyvsiker némiképp megkésett megfilmesítése. Milyen esélyekkel indul a magyar mozikban a film, ha se a könyv nem jelent meg magyarul, se a szerzője nem ismert itthon?

Hape Kerkeling német nyelvterületen közismert komikus és tévés személyiség, máshol azonban már jóval kevesebben ismerik. Megmondom őszintén, én sem ismertem mostanáig, pedig még tudok is mondani német tévésztárokat, Thomas Gottschalktól Stefan Raabig, Kerkeling azonban már kimaradt. 

Mindenesetre ő is hozzájuk hasonlóan nagy névvé vált az elmúlt két évtized német televíziózásában, és egy időben annyira túl is pörögte magát, hogy orvosi tanácsra tartott egy pár hónapos pihenőt. Ezt pedig arra használta fel, hogy zarándokútra indult, végigjárta az El Caminóként jobban ismert Szent Jakab-utat, majd az élményeiből írt is egy könyvet öt évvel később, 2006-ban, mely jókora siker lett.

Az Ich bin dann mal weg (Indulok) című könyv majdnem ötmilliós példányszámban kelt el, a háború utáni időszak legsikeresebb német non-fiction könyve, lefordították egy rakás nyelvre - magyarra mondjuk pont nem, ezért is érdekes, hogy a belőle tavaly készült filmet viszont most egyedüli nem német nyelvű országként bemutatják nálunk is.

Félreértés ne essék, egy filmhez nem feltétlenül kell olvasni az alapjául szolgáló könyvet, vagy ismerni a hátterét, ehhez a filmhez viszont tényleg nem ártana. Tény, hogy az El Camino népszerű és sokakat érdeklő téma, és a magyar forgalmazó nyilvánvalóan erre építve hozta be a filmet. Kár, hogy a Hogyan találtam rá a boldogságra az El Caminón a címével ellentétben mégsem igazán El Camino-film, hanem legalább annyira szól Hape Kerkelingről, akiről ugyebár a magyar közönség nem tud semmit.

A filmre gyanútlanul beülő magyar néző pedig egy kövérkés, mérsékelten érdekes fiatalembert lát, akiről nem derül ki, hogy miért is olyan állati népszerű, viszont egészen a gyerekkoráig visszamenve kutathatjuk a nem létező kapcsolatát Istennel, és azt, hogyan lett belőle humorista. Majdhogynem egy életrajzi film tehát, igaz, a kerettörténet tényleg az El Caminón játszódik.

Kerkelinget egy fiatalabb színész (Devid Striesow) alakítja, és ő indul neki a másfél hónapos zarándokútnak, abban a reményben, hogy a végére összeáll benne a kép (talán nem spoiler, ha elárulom, hogy tényleg így történik). Az mondjuk nem túl szerencsés, hogy ilyen sokat vártak a filmmel a könyv megjelenéséhez képest: mára az El Camino némiképp elcsépelt téma lett, magyar nyelven is olvasható kismillió beszámoló, persze ettől még lehetne róla jó filmet is csinálni.

Ebből a filmből viszont nagyjából hasonlóan felületes kép jön le, mint az Erasmus-ösztöndíjasok életéről a Lakótársat keresünkben. Nagyobb baj viszont, hogy Julia von Heinz filmjében pont azokat nem sikerült ábrázolni, ami a könyvet sikeressé tette. Kerkeling motivációiról, belső utazásáról csak néhány felszínes benyomásunk lehet, és a film alapján bizony egyáltalán nem érthető, hogyan lett a könyv bombasiker.

Mert amit látunk, az nem sok: Kerkeling nekivág, aztán elege lesz, és majdnem feladja. Megismerkedik néhány sorstársával az El Caminón, egyikük Stella (Martina Gedeck), aki lánya halálát próbálja feldolgozni, a másik pedig Lena, egy bulvárújságíró (Karoline Schuch), aki utálja a munkáját. Egy darabig lehetett találgatni, hogy lesz-e valamelyikükkel több is barátságnál, hiszen én - a német nézőkkel ellentétben - nem tudtam, hogy Hape Kerkeling meleg, pedig - ahogy Stella fogalmaz - “nem volt államtitok”.

Az út még összesodorja néhány furcsa emberrel (ezek még a film erősebb jelenetei), és lehet, hogy Kerkeling útközbeni feljegyzései és morfondírozásai könyvben fajsúlyosak voltak, a filmben csak egy-két szellemes, és jóval több lapos bölcsesség marad belőlük. Arról nem is beszélve, hogy a humor sem a film erős oldala, van viszont sok szép kép a spanyol tájról, és még több giccses, hatásvadász filmzene.

Lehet, hogy a könyvet és/vagy Kerkeling munkásságát ismerők máshogy viszonyulnak a filmhez (bár a német kritikák sem voltak túl lelkesek), magyar nézőként a Hogyan találtam rá a boldogságra az El Caminón annyira érdekes, mint egy közepes tévéfilm: meg lehet éppen nézni, ha valamiért ott maradtunk a tévé előtt, és épp nincs jobb dolgunk. De azt nem tudjuk meg belőle, hogyan lehet rátalálni a boldogságra az El Caminón.