Ha valaki felkért volna a Zsivány Egyes szereposztásának elkészítésére, és mondjuk pont ott tartanék, hogy Jyn Erso – lázadó, önfejű, szenvedélyes nő, aki a saját testi épségét is kész kockára tenni egy nagy ügy érdekében –, és az ő szerepére kellene egy olyan, lehetőleg brit színésznőt kell találnom, aki nem lóg ki a Star Wars-franchise nőalakjainak panteonjából, biztos, hogy nem a 2014 előtt Nagy-Britannián kívül javarészt ismeretlennek számító Felicity Jones jutott volna eszembe. Ezért (sem) vagyok én szereposztó. 

Jones az előzetesek alapján szerintem mindenkit meggyőzött arról, hogy jó választás lesz, legalábbis első és második blikkre is az. Egyszerre kemény és eltökélt, érzékeny és nőies, tudnak vele azonosulni a nézők, és érdeklődnek a sorsa iránt, amiben persze van egy apakomplexusos szál és a végén egy vélhető önfeláldozás (a film nem kap majd folytatást, ezt többször kijelentették, és az eddig leforgatott hét Star Wars-filmben sem történik említés Erso karakteréről, ezért mondom).

A színésznő 1983-ban született Birminghamben, ahonnan Kenny Baker, az R2D2-ban eredetileg kuporgó színész, John Oliver komikus és Ozzy Osbourne is származik, és ahonnan, ha hinni lehet a klasszikus Black Sabbath-életrajzoknak, mindenki csak menekülne. Jones, velük ellentétben, nem tradicionális  munkáscsaládban született, apja újságíró, anyja a reklámszakmában dolgozik, és Ozzyval ellentétben szeretett iskolába is járni, ahol 12 évesen kóstolt bele a színészetbe egy The Treasure Seekers című tévéfilmben, amiből egy kockát nem láttam, de valami kosztümös gyerekfilm volt, és Keira Knightley is feltűnt benne. Az iskola annyira nem köthette le, hiszen 1998 és 2002 között két tévésorozatban is szerepelt. a Worst Witch címűben, és folytatásában, a Weirdsister College-ben.

A két sorozat egy Harry Potter-szerű varázslóiskolában játszódó sitcom, gyerekekre kihegyezve, a második főcíme az egyik legsokkolóbb dolog, amit az utóbbi években láttam, és erre az sem mentség, hogy 1998-ban készült, mert a Knight Rider egy évtizeddel korábban is jobban nézett ki. Jones ebben a sorozatban egy, az egyéniségétől meglehetősen távol álló, beképzelt, cinikus csajt alakít, aki persze megváltozik, és az iskola kedvence lesz. Ösztönös színésznőnek tartja magát, erről egyszer azt nyilatkozta, hogy a kamera imádja a spontaneitást, egy színésznek pedig arra kell törekednie, hogy ez természetesnek hasson a vásznon.

A pályád elején még nagy a kísértés, hogy fejest ugorj mindenbe. Mivel én ezt hatvan-hetven éves koromban is szeretném művelni, inkább lassítok. A szórakoztatóipar ki van éhezve az új, friss arcokra, másra sem vágynak, csak arra, hogy valakit felfedezzenek, felépítsenek, és fél év múlva el is felejthessenek. Nagyon naivnak kell lenni ahhoz, hogy az ember legalább ne próbáljon meg ezen változtatni.

Nemcsak a tévében vagy a moziban dolgozott, hanem egy brit intézménynek számító rádiójátékban is (fiatalabb olvasóink kedvéért ez olyan, mint a Barátok közt, csak kép nélkül, nálunk is ment a Szabó család 48 éven át a Kossuthon), a The Archers címűben, ami nem mellesleg a világ legrégebb óta műsoron levő hasonló műsora a maga 18 100 epizódjával. Jones 15 évesen, 1998-ban alakította először a később szívtipróként elhíresült Emma Cartert a rádióban, és csak 2010-ben szállt ki a műsorból, amikor már annyi filmes és tévés felkérése volt, hogy nem tudta tovább csinálni. És ha már itt tartunk, a rádió, a tévé és a film mellett Jones életrajzában ki lehet pipálni a színházat is: 2005-ben a Tévedések vígjátékában Harry Lloyd oldalán szerepelt.

A brit tévében hamar elterjedt a híre, hogy itt van egy színésznő, akire a kosztümös szerepektől a sci-fi hősnőig mindent rá lehet bízni. Főszerepet kapott Jane Austen Northanger Abbey (A klastrom titka) című regényének adaptációjában, amit 5,6 milliónyian láttak, a kritikusok pedig teljesen lehidaltak Jones alakításától. Szerepelt egy Ki vagy, doki?-epizódban, továbbá az Anne Frank naplója ötrészes, minisorozat-változatában, és 2011-re már befutott tévészínésznőnek számított Nagy-Britanniában.

Jót tett neki, hogy több műfajban is kipróbálta magát, a játékán cseppet sem érezhetők azok a manírok, amik a színházból a filmbe csöppent veteránokat jellemzik (nagyon eljátszanak mindent, hogy a hátsó sorokban is lássák). Ha igazán akar egy szerepet, sok mindenre képes: a 2010-es Like Crazy című film kedvéért leforgatta otthon a forgatókönyv egyik zuhanyzós jelenetét, és ezzel győzte meg a rendezőt arról, hogy ő a legmegfelelőbb választás (a filmterv akkoriban nagy független filmes darling volt, és minden feltörekvő színésznő magáénak akarta a szerepet.) A romantikus filmért, amiben egy amerikai pasiba beleszerető, Los Angelesben tanuló cserediákot alakít,  a 2011-es a Sundance fesztiválon megkapta a legjobb színésznőnek járó díjat.

Kockázatot kell vállalni. A Like Crazy forgatása alatt tanultam meg, hogy ha nem vagy bevállalós, de a szó legszorosabb értelmében, akkor nem fogsz semmi érdekeset letenni az asztalra. Ez volt az első olyan filmem, aminek forgatása során teljes mértékig meg kellett bíznom a rendezőben.

Elvállalt egy romantikus limonádét is (Chalet Girl), amiben Ed Westwick oldalán szerepelt – az ügynöke vélhetően azért beszélte rá, mert Westwickről  a Gossip Girl sikere után mindenki azt hitte, ő lesz a következő, jól eladható férfisztár Hollywoodban, de nem így alakult. Jones a szerep kedvéért egyrészt megtanult snowboardozni, mert nem akarta, hogy egy kaszkadőrt mutogassanak helyette, másrészt pedig egy síparadicsom vendégházában vállalt munkát inkognitóban, vécéket takarított, esténként pedig a vendégek bulijait figyelte, hogy minél hitelesebben alakíthassa a szerepet (igen, egy síparadicsomban dolgozó nőt játszik).

2013-ban Ralph Fiennesszel forgatta le A titokzatos szerető című filmet, amiben Charles Dickens szeretőjét alakította. A szerepben az tetszett neki a legjobban, hogy egy büszke, akaratos nőt játszhatott el, aki nem volt hajlandó belemenni a Dickens által először preferált egyéjszakás kalandba, és valóban szerelmesek lettek egymásba. Fiennestől nagyon sokat tanult, egy interjúban azt mondta, hogy a két Oscar-díjra is jelölt színész cseppet sem volt beképzelt vagy lenéző, és mind színészként, mind rendezőként nagy hatással volt rá. Ezek a filmek persze közönségfilmnek még nagy jóindulattal sem voltak nevezhetők. A Like Crazy 3,7 millió dollárt, a Chalet Girl 1,7 milliót hozott a gyártónak, A titokzatos szerető pedig csak 1,2 milliót, és hiába mondta róla minden kritikus, hogy nagyszerű színész, ha London kívül senki nem ismerte fel arcról. Ez változott meg gyökeresen 2014-ben.

2014. május 2-án mutatták be A csodálatos Pókember 2-t, amiben ugyan nem főszerepet kapott (az Emma Stone-é volt), de mégiscsak egy világszerte 708 millió dollárt kereső közönségfilmről volt szó, aminek köszönhetően egyre többen ismerték már fel, hívták meg talkshow-kba, és kezdték szépen felépíteni mint felfelé igyekvő új tehetséget. Jones ezt nem bánta, úgy meg pláne nem, hogy a karakterét az eredeti tervek szerint tovább is vitték volna (a Black Cat névre hallgató képregényhősnőről van szó), de mivel a film nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, ez a terv kútba esett, a Spider-Man-franchise pedig a Marvelnél kap jövő tavasszal ismételt rebootot, amiben Jones nem kapott szerepet.

Hawking úgy egy órán át nézte a forgatást, és Eddie-vel együtt (Redmayne, a filmben Hawkingot alakító, a szerepért később Oscar-díjjal jutalmazott színész) már alig vártuk, hogy kiderüljön, mit gondol a filmről. Egyszer csak odajött egy asszisztens, és átadott egy üzenetet Hawkingtól: „Megkérné Felicityt, hogy fáradjon ide hozzám, és adjon egy puszit?” Persze, hogy adtam neki.

Az év másik fontos eseménye az A mindenség elméletének bemutatója volt, amiben Stephen Hawking feleségét alakította, és amiért Oscar-díjra is jelölték. A játéka mindenkit lenyűgözött, Jane Hawking szerint annyira jól alakította, hogy szinte önmagát látta viszont a vásznon. Az Oscarról lemaradt Julianne Moore-ral szemben, de Hollywood végképp megszerette, és a Disney nem sokkal később megkereste egy olyan ajánlattal, amire hülye lett volna nemet mondani: legyen ő a főszereplője a Star Wars-franchise első antológiafilmjének, a Zsivány Egyesnek, és játssza el annak a lázadó alakulatnak a vezetőjét, ami ellopja a Halálcsillag tervrajzát. A felelőssége nagy, az utolsó színésznő, akire rábíztak egy ilyen franchise-filmet, Sigourney Weaver volt az Aliennel, szóval van mit bizonyítani.

Mielőtt a Zsivány Egyes a mozikba került volna, Jones Tom Hanksszel közösen szerepelt az Inferno című blockbusterben, amit nem elsőre vállalt el, mert időben nem biztos, hogy belefért volna neki – a testvérének éppen a forgatás alatt született gyereke, és mellette akart lenni, így át kellett szervezni az egész forgatási rendet a kedvéért, de Ron Howard ragaszkodott hozzá. A film nem lett nagy siker, de újabb olyan szerepet jelentett a pályáján, ami szélesebb közönséghez vitte el, és amivel kereshetett annyi pénzt, hogy elvállalhasson kisebb filmeket is, ugyanis Jones nem akar választani a blockbusterek és a kis független filmek között. Idén a Zsivány Egyes mellett szerepelt egy Collide című német akciófilmben, amiben Anthony Hopkinsszal játszhatott, és hamarosan bemutatják a Szólít a szörny című drámát, amiért máris Oscar-jelölést emlegetnek (egy rákbeteg anyát alakít benne, akinek a fia egy képzeletbeli szörny barátságát keresi, hogy feldolgozhassa anyja halálos betegségét).

Jones nagyon jó úton halad afelé, hogy pár éven belül az egyik legkeresettebb színésznő legyen, aki simán elérhet oda, ahol most Jennifer Lawrence tart. A tehetsége és a kitartása megvan hozzá.